Kiemelt hírek

ORV, nagy mezőnnyel, új szabályokkal

2013. január 20. | szerző akadmin | Judo

Az ország egyes részein uralkodó mostoha időjárás ellenére százhuszonkilenc judós lépett tatamira az idei első hazai felnőttversenyen.

Az első 2013-as Országos Ranglista Versenyen már az új szabályokat is alkalmazták. Csak dióhéjban: néhány fogásbontásért újabban intés jár, a földharchelyzetet kivéve tilos az ellenfél lábára fogni, az első három intés immár nem számít „pontnak”, csak a meccs végén, döntetlen esetén dönt, hogy kinek van több büntetése, nincs időkorlátja az aranypontos küzdelemnek – van mihez alkalmazkodni az új olimpiai ciklus elején.

Vér Gábor győzelemmel tért vissza a 90 kilósok közé
A szabályváltozások között most nem említettük, hogy a mérlegelés rendje is változik majd a nemzetközi versenyeken, már a küzdelmek előtti estén mérlegelés lesz, ezt próbálták „modellezni” szombaton, a Honvéd Tüzér utcai csarnokában megrendezett ORV-n is, azzal, hogy két kilónyi súlykedvezményt kapott mindenki.A verseny maga is szabályismertetéssel kezdődött, a versenyzők számára igyekeztek röviden összefoglalni, mire kell ügyelniük. Könnyítés volt, hogy a lábrafogást most még nem ítélték meg olyan szigorúan, ahogyan azt az új szabályok megkövetelik.

Az ORV indulóit mindenesetre nem csak az foglalkoztatta, hogyan tudnak majd alkalmazkodni az új szabályokhoz. Sokkal inkább az, vajon hol tartanak a felkészülésben a riválisok, mire képesek a feltörekvő fiatalok, hogyan tartják magukat a rutinosabb „bútordarabok”. A tét óriási: a legjobbak április végén hazai közönség előtt szerepelhetnek majd az Európa-bajnokságon. Magyarország (is) tizennyolc versenyzőt indíthat majd a kontinensbajnokságon, és információink szerint az MJSZ teljesen fel is kívánja tölteni ezt a létszámot.

Az Eb-keretbe kerüléshez persze sok követelménynek meg kell felelni, ezek egyike volt a szombati viadal, amely jó néhány érdekes párharcot hozott. A nők küzdelmeivel kezdődött a nap, a gyengébb nem súlycsoportjaiban sajnos ezúttal sem jegyezhettünk fel nagy létszámokat.

A 48 kilogrammosok között Erdélyi Lilla visszavágott az országos bajnokságon elszenvedett vereségért Kiss Renátának, az 52 kilósok között nagy meglepetésre a fiatal Tóth Patícia legyőzte a döntőben a junior-világbajnoki bronzérmes Maros Barbarát, az 57 kilogrammban és a 70 kilogrammban a papírformának megfelelően a Szabó-lányok – Katinka és Franciska – diadalmaskodtak, a 63 kilósoknál a még ifjúsági korú Gercsák Szabina aranyéremmel nyomatékosította, hogy áprilisban a felnőtt Eb-n is szerepelni akar (a döntőben ő is visszavágott az ob-ért a vb-bronzérmes Baczkó Bernadettnek). A legfelső súlycsoportokban Diviki Barbara, illetve Szigetvári Mercédesz nyakába akasztották a legfényesebb medáliát.

A férfiaknál két szerb judós jelenlétével nemzetközivé vált az ORV, a vendégek indulásának „jogosságát” a 60 kilogrammos Marko Vukicsevics aranyéremmel igazolta, a döntőben a miskolciak feltörekvő fiatalját, Bartha Ákost győzte le nagy csatában.

Meglepetést hozott a 66 kilogrammos súlycsoport, ahol az Eb-indulásra esélyesebbnek tartott versenyzők számításait Hagyó Gábor keresztülhúzta, igaz, két klubtársa, az elődöntőben Gorjánácz Zsolt, a döntőben pedig Zámbori Bence sérülés miatt visszalépett. A 73 kilósokhoz Juracsek László rándult át, a tavalyi ob-n még 66 kilóban bronzérmes versenyző a „nagyobbak” között lett első.

A 81 kilogammos súlycsoport az indulók számával is kiemelkedett a többi közül, méltó volt a döntő színvonala is a küzdelmekhez: az olimpiai induló Csoknyai László és a kétszeres U23-as Eb-ezüstérmes Krizsán Szabolcs szikrázó csatáját a paksi sportoló ragyogó judóval nyerte meg, de harcosságáért kihívója is méltán kapott tapsot.

A 90 kilósoknál az egy kategóriával feljebbről visszafogyó Vér Gábor és Tóth Krisztián csatája volt az igazi csemege, az agadiri junior-világbajnokság két magyar bronzérmese feszült egymásnak, végül a Honvéd fiatalja ünnepelhetett. A 100 kilósoknál is a házigazda versenyzője szerezte meg az első helyet, Farkas Bálint révén.

Bor Barna (fehérben) a “védettsége” ellenére is indult és nyert az ORV-n
A nehézsúlyúaknál Bor Barnát ezúttal sem tudták feltartóztatni. Az ASE óriása volt egyébként az egyetlen „védett” versenyző az indulók közül, a londoni olimpia helyezett judósai (Ungvári Miklós, Csernoviczki Éva, Karakas Hedvig, Joó Abigél és Bor Barna) ugyanis a válogatóversenyek eredményeitől függetlenül szerepelhetnek majd április végén a Papp László Budapest Sportarénában.S még egy jó hír: egy hónap múlva rendezik meg a Körcsarnokban a hagyományos Hungária-kupát, méghozzá ötvenedik alkalommal. A jubileumi versenyen az Eb jegyében várhatóan a legerősebb magyar férfiválogatott indul majd – erre az olimpiai kvalifikációs versenyek miatt jó néhány éve nem kerülhetett sor.

Országos rangsorverseny, Budapest
Honvéd-Kipex Küzdősport Centrum
FÉRFIAK
60 KG (12 induló)
1. Marko Vukicsevics (szerb)
2. Bartha Ákos (Miskolci VSC)
3. Petka Roland (Honvéd-Kipex)
3. Csizovszky Ferenc (KSI SE)
5. Gáspár Dominik (Honvéd-Kipex)
5. Mayer Tibor (Restart-Ceglédi VSE)
7. Árpási Róbert (Győrszentiváni JSE)
7. Tanczer Dénes (Rákosvidéke Hajtós DSE)66 KG (11 induló)
1. Hagyó Gábor (Honvéd-Kipex)
2. Zámbori Bence (Honvéd-Kipex)
3. Végvári Martin (Bajai JC)
3. Burján László (Budaörsi SC)
5. Vincze Botond (Vincze JC Zirc)
5. Gorjánácz Zsolt (Honvéd-Kipex)
7. Őri Felícián (Atomerőmű SE)
7. Szabó Frigyes (Leányvár-Egerági Üstökös SE)

73 KG (19 induló)
1. Juracsek László (KSI SE)
2. Pál Gyula (Honvéd-Kipex)
3. Stadler Ádám (Honvéd-Kipex)
3. Horváth Zoltán (Kecskeméti JC)
5. Kárpáti Gábor (Atomerőmű SE)
5. Gyulai Balázs (Szolnoki VSI)
7. Csényi Márk (Szolnoki VSI)
7. Hajtós Benjamin (Rákosvidéke Hajtós DSE)

81 KG (25 induló)
1. Csoknyai László (Atomerőmű SE)
2. Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex)
3. Nagysolymosi Sándor (Kecskeméti JC)
3. Romsics Ádám (Kecskeméti JC)
5. Stadler András (Honvéd-Kipex)
5. Köller Milán (Bajai JC)
7. Bíró Róbert (Atomerőmű SE)
7. György Kristóf (Bajai JC)

90 KG (16 induló)
1. Vér Gábor (Honvéd-Kipex)
2. Tóth Krisztián (KSI SE)
3. Madarász Tamás (Debreceni SC-SI)
3. Ohát Zalán (Atomerőmű SE)
5. Havas Balázs (Kecskeméti JC)
5. Horváth Adrián (Atomerőmű SE)
7. Kersics Dávid (Pécsi VSK)
7. Nemanja Nikolovics (szerb)

100 KG (8 induló)
1. Farkas Bálint (Honvéd-Kipex)
2. Breitenbach Paul (Honvéd-Kipex)
3. Horváth Tamás (Budaörsi SC)
3. Ömböli Renátó (Atomerőmű SE)
5. Miklós Balogh Ádám (Szatymaz)
5. Péntek Zoltán (Leányvár SE)
7. Nyitrai Sándor (Gyomaendrőd)
7. Palej Tibor (KSI SE)

+100 KG (6 induló)
1. Bor Barna (Atomerőmű SE)
2. Pocskai Szabolcs (Honvéd-Kipex)
3. Urbán Gergő (Titán-Leányvár)
3. Petró-Józsa Ákos (Atomerőmű SE)
5. Gombár Szabolcs (Honvéd-Kipex)
5. Kerstner Róbert (Leányvár)

NŐK

48 KG (6 induló)
1. Erdélyi Lilla (Ippon Judo Tatabánya-Leányvár)
2. Horn Renáta (Ippon Judo Tatabánya)
3. Kiss Renáta (UTE)
3. Keller Bettina (Pécsi VSK)
5. Pupp Réka (Atomerőmű SE)
5. Farkas Dóra (Siklós)

52 KG (7 induló)
1. Tóth Patrícia (Ippon Judo Tatabánya)
2. Maros Barbara (KSI SE)
3. Polgár Luca (Atomerőmű SE)
3. Balogh Daniella (Mohácsi TE)
5. Ferenczi Alexandra (Benta)
5. Balogh Kinga (Domaszék)
7. Nagy-Iván Nikol (Siklós SE)

57 KG (3 induló)
1. Szabó Katinka (Leányvár-Egerági Üstökös SE)
2. Balázs Nikolett (Domaszék)
3. Kmetig Emőke (Bajai JC)

63 KG (8 induló)
1. Gercsák Szabina (Hell Miskolci JC)
2. Baczkó Bernadett (KSI SE)
3. Polyák Krisztina (Kecskeméti JC)
3. Jánovszky Helga (Restart-Ceglédi VSE)
5. Kiss Vivien (Atomerőmű SE)
5. Lőrincz Renáta (Szolnoki VSI)
7. Gyulai Réka (Szolnoki VSI)
7. Kiss Klaudia (Atomerőmű SE)

70 KG (5 induló)
1. Szabó Franciska (Leányvár-Egerági Üstökös SE)
2. Siroki Ibolya (Gyomaendrőd)
3. Salánki Evelin
4. Keviczky Krisztina (TFSE)
5. Koskár Alexandra (Dózsa SE)

78 KG (2 induló)
1. Diviki Barbara (Leányvár)
2. Kalydy Patrícia (Pollák DSE)

+78 KG (1 induló)
1. Szigetvári Mercédesz (Bajai JC)

Forrás: Judoinfo.hu

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.