Kiemelt hírek

Ömlik a pénz a sportba

2013. április 22. | szerző akadmin | Egyéb

Egymilliárd forintos támogatás a judo-nak, de növekszik a szabadidősport támogatására fordított összeg is idén.

 

Várhatóan egymilliárd forintos sportágfejlesztési kormánytámogatást kap júniusban a Magyar Judo Szövetség (MJSZ), amely ingatlanberuházásokra, utánpótlás-nevelésre és tömegsport-finanszírozásra fordítja a keretet.
Tóth László MJSZ-elnök a jövő hétvégi budapesti Európa-bajnokság pénteki sajtótájékoztatóján kifejtette, az összegből többek között felújítják a fővárosban a Honvéd, az Újpest és a KSI csarnokát, Cegléden pedig új dzsúdóközpont épül.

“A hosszú távú tervek szerint Budapesten egy hat tatamival felszerelt, ezer néző befogadására alkalmas szövetségi központot hozunk létre, és 2020-ig valamennyi megyeszékhelyen szeretnénk hasonlót” – mondta az MJSZ első embere.

Az Eb kapcsán Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára elmondta, éppen pénteken érkezett meg az MJSZ-hez a Papp László Sportarénában sorra kerülő seregszemle 180 millió forintos kormánytámogatása. A politikus kiemelte, jó lenne, ha az Eb-n is olyan fantasztikus hangulat uralkodna a csarnokban, mint a jelenleg zajló divízió I-es jégkorong-világbajnokságon.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára hangsúlyozta, nem véletlen, hogy a cselgáncs helyet kapott a 16 kiemelt sportág között a kormány sportágfejlesztési politikájában, és remélhetőleg meglesz az eredménye a tavalyihoz képest tízszeres központi hozzájárulásnak.

Szergej Szolovejcsik, az idén 65 éves európai szövetség (EJU) vezetője szerint elképzelhető, hogy a hatalmas médiaérdeklődés révén a budapesti Eb még a tavalyi, cseljabinszkit is felülmúlja majd.
“Európa jelenleg a legerősebb földrész a dzsúdótérképen, ugyanis tavaly a londoni olimpián az európaiak 29 érmet nyertek, köztük hét aranyat is” – tette hozzá az orosz sportdiplomata.

(MTI)


“Miért fontos a szabadidősport?” címmel tartott előadást Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára a Magyar Sport Házában megrendezett Szabadidősport Konferencián.
A Magyar Edzők Társasága és a Magyar Olimpiai Bizottság Szabadidősportért Felelős Szakmai Tagozata szervezésében lezajlott eseményen a szabadidősport 2013-as helyzetét, feladatait és lehetőségeit tekintették át a résztvevők.

 

„Az egészség megőrzése közös felelősség, amelyre – többek között – képzéssel, neveléssel, szemléletmód-váltással és élsportolói példamutatással kell felkészülni. A társadalom fizikai aktivitásának növelését, csak szemléletmód-váltással érhetjük el” – hangsúlyozta előadásában Dr. Simicskó István.A szabadidősportra fordított kiemelt kormányzati figyelem a támogatások növelésének mértékében is tükröződik. Míg 2012-ben a szabadidősporttal kapcsolatos feladatok ellátására 271 millió forintnyi forrás állt rendelkezésre, az idei évben ez az összeg 372 millió forintra emelkedik. Ennek az összegnek a jelentős részét a sportért és ifjúságért felelős államtitkár döntése alapján a Magyar Olimpiai Bizottság kezeli, amely szervezetre kiemelkedő szerep hárul a szabadidősport terén.

A támogatásokhoz fűződő elsődleges stratégiai cél, hogy a magyar lakosság körében a rendszeresen sportolók aránya hosszú távon az európai átlagnak megfelelően 25–30%-ra növekedjen.

(Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság)

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.