Miután 1908-ban megverte Tommy Burns-t, Jack Johnson (73-13, 40 K.O.) lett a világ első színesbőrű nehézsúlyú bokszvilágbajnoka. A szakma 2015. április ötödikén ünnepelte utolsó címvédésének századik évfordulóját. Jack nem volt mindig ennyire elismert: Amerikában éppen fénykorát élte a rasszizmus, amikor Johnson (1878-1946) a ring királya volt; rengetegen nézték rossz szemmel uralkodását. Jack-et végül Jess Willard győzte le 1915-ben huszonhat brutális menet során, negyven fokos hőségben…
Míg manapság Johnson győzelme láttán vagy hallatán egyetlen ember szeme sem rebbent volna meg, akkoriban hatalmas közfelháborodást váltott ki – Jack bőrszíne miatt. Egészen addig a pillanatig, vagyis 1908 december huszonhatodikáig egyetlen fekete ember sem mondhatta magáénak a sport legértékesebb övét. Amerikában akkoriban a feketék az élet egyetlen területén sem múlhatták felül a fehéreket, de még csak meg sem mérethettek velük. Jack Johnson a világ másik végére is elutazott, hogy megszerezze a nehézsúlyú bajnoki övet, egy olyan mérkőzésen, amit egyetlen promóter sem vállalt volna be – látszólag. Hugh “Huge Deal” McIntosh, egy ausztrál promóter aztán megtörte a csendet: harmincezer dollárt (ez rekordnak számított akkoriban) ajánlott fel a bajnoknak, Tommy Burnsnek, hogy kiálljon Jack ellen. McIntosh volt a “harmadik ember” a ringben a történelmi jelentőségű összecsapáson. Jack húszezer néző előtt, megalázó könnyedséggel győzte le a bajnokot.
“Karácsony után egy nappal egy hatalmas fekete macska játszott egy kis fehér egérrel” – írta a mérkőzésről a világhírű Bert Sugar.
Tommy Burns (balra) arckifejezése minden szónál többet ér…
Még a liberális újságok – mint például a New York Times – is nyíltan ellenségesek voltak a Texasban született új világbajnokkal szemben. Senki nem számított arra, hogy Johnson királysága hat hosszú évig tart majd – a fehérek azt remélték, hogy Jack nem lesz képes megvédeni a címét. Még a veretlen James J. Jeffries – aki tíz másodperc alatt futott le 91 métert, és 180 centiméter magasra tudott felugrani – is visszatért egy mérkőzés erejéig, hogy legyőzze a fekete bajnokot. Jeffries hat évnyi “nyugdíj” után tért vissza, és bár tudta, hogy teste már nem alkalmas a versenyzésre (45 kilót kellett leadnia), a rá nehezedő nyomás miatt elvállalta a mérkőzést. Jeffriest a 15. menetben ütötte ki Jack. Ez volt “Az Évszázad Mérkőzése”.
Amikor a nehézsúlyból kifogytak a kihívók, a fehéreknek már csak egyetlen reménysége volt: egy középsúlyú bokszoló, Stanley Ketchel (53-5, 48 K.O.), akinek nevéhez Jack egyik legemlékezetesebb címvédése kötődik. A félelmetesen tehetséges középsúlyú világbajnok vette a bátorságot, és felment nehézsúlyba, hogy “visszaszerezze a fehérek becsületét”. Egy pillanatig úgy tűnt, ez sikerül is neki: a tizenkettedik menetben sikerült leütnie az őt (is) kivigyorgó Jacket, de a bajnok felkelt, és percekre kiütötte őt, majd lesöpörte a kesztyűjéről Stanley kitört fogait. Ebből az ütésből még az a Stanley Ketchel sem kelhetett fel, akiről Johnson a második menet után azt mondta az edzőjének, hogy “nem emberi lény”.
Nemcsak Johnson bokszban elért teljesítménye volt lenyűgöző, hanem az életstílusa is. Fehér nőkkel randevúzott, és nem volt hajlandó az akkori normák szerint élni. Intelligens volt, ékesszóló és ambiciózus: nem gondolta, hogy bőrszíne miatt más, mint a többi ember. Ennek ellenére számos halálos fenyegetést kapott, és erőteljes diszkriminációban részesült.
Mint Muhammad Ali évekkel később, ő is úttörő volt. Ő is ült börtönben. Pontosan egy évet, miután egy fehér emberből álló bíróság hitt azoknak a hamis vádaknak, melyek szerint elrabolta és rabszolgaként használta jövőbeni második feleségét. A büntetés letöltése után ismét – már ki tudja, hanyadjára – történelmet írt: Párizsban megverte Jim Johnsont, a világ első “teljesen fekete” nehézsúlyú bajnoki mérkőzésén.
Több éves dicsőség után a csaknem két méteres óriás, Jess Willard és a pokolian forró, negyven fokos Kuba következett. A negyvenöt menetre tervezett mérkőzésre az akkor már 37 éves Johnson – a tőle megszokott arrogáns módon – nem készült fel rendesen, ennek ellenére magabiztos volt. Az első tíz menetben dominált, de mivel nem volt formában, “csak” eddig bírta jól. Willard egyre magabiztosabb lett, ő viszont egyre nehezebben lélegzett…
A huszonötödik menet után Johnson magához hívta a promóterét, Jack Curleyt, és a következőket mondta neki:
“Jack, vidd el a feleségem innét. Mondd el neki, hogy szörnyen gyengének érzem magam, és azt szeretném, ha elmenne.”
A következő menetben Willard lecsapott. Egy bal testütést színlelt, aztán egy óriási jobbossal telibe találta Johnson állát. Amerika fehér – és továbbra is rasszista – állampolgárai 1915 április ötödikén végre megkapták azt, amire évek óta vágytak…
Johnson egy autóbalesetben halt meg 1946-ban, amikor egy étteremből hajtott hazafele, ahol bőrszíne miatt nem szolgálták ki.
Forrás: dailymail
Oldal hivatkozás: A nő le-TKO-zta a férfit, és mi csak nézünk ki a fejünkből Budomagazin.hu
Oldal hivatkozás: Mayweather és Pacquiao kiütötte a bokszot, felkészül: MMA Budomagazin.hu