Kiemelt hírek

Ökölvívás: Két bronz az EB-ről

2013. június 10. | szerző akadmin | Ökölvívás

Harcsa Zoltán és Varga Miklós egyaránt bronzérmet szerzett a minszki ökölvívó Európa-bajnokságon.

 
A Minszkben zajló ökölvívó kontinenstornán a kispestiek olimpiai ötödikje az első menet nagy részében jobban bokszolt világbajnoki bronzérmes román riválisánál, ám fél perccel a szakasz vége előtt megsérült a keze. Harcsa a szünetig még kibírta, majd a pihenő után folytatta az összecsapást, ám ezután nem sokkal fájdalmai miatt megállt, az orvosi vizsgálat után pedig a meccs véget ért.

A magyar csapat tájékoztatása szerint Szántó Imre tanítványának bal keze még a szerdai negyeddöntőben sérült meg, a Juratoni elleni meccsen pedig rásérült. A 20 éves Harcsa pályafutása első felnőtt világversenyes érmét szerezte meg Minszkben.

A 60 kilogrammosok között szereplő Varga Miklós a hazai közönség előtt szereplő Vazgen Szafarjanc ellen lépett ringbe az elődöntőben, s bár az összecsapás kiegyenlített volt, Vargának – a pontozóbírák döntései értelmében – a háromból csak egy menetet sikerült megnyernie, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

A 25 esztendős debreceni születésű öklöző pályafutása második Eb-bronzérmét szerezte meg, az elsőt még 2008-ban, Liverpoolban nyerte.

Eredmények
60 kg, elődöntő: Vazgen Szafarjanc (fehérorosz)-Varga Miklós 3:0 (29:28, 29:28, 29:28)
75 kg elődöntő: Harcsa Zoltán-Bogdan Juratoni (román) sérülés miatt a második menetben Harcsát leléptették

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.