Kiemelt hírek

Nemesapáti nem egészen 17 évesen profinak áll és bárkivel összecsap

2012. május 6. | szerző akadmin | Ökölvívás

Nem vesztegeti az idejét az amatőr ökölvívás világára Nemesapáti Norbert, a Feja Promotion versenyzője, aki néhány hónappal a 17. születésnapja előtt profi versenyengedélyért folyamodott.

 
Néhány héttel azelőtt profi versenyengedélyért folyamodott Nemesapáti Norbert a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) Hivatásos Tagozatának (HT) elnökéhez, s a kérelem pozitív elbírálása után klubja bejelentette, miszerint kötelek közé lép a vállalkozás május 12-i, budapesti rendezvényén.
 
A 17. születésnapját augusztus derekán ünneplő sportoló nem ismeretlen bokszberkekben, hiszen fiatal kora ellenére évek óta rendszeresen kesztyűzik érett profi versenyzőkkel. Szűk két éve Erdei Zsolt felkészülését is segítette, amikor „Madár” az Atlantic Cityben megrendezésre került Samson Onyango elleni összecsapásra tréningezett. A világklasszis bokszoló akkor a sportcsatorna képernyőjén keresztül köszönte meg a fiatal bunyós segítségét.
 

 
Érdekesség, hogy Erdei bő két hétig nem is tudta, hogy egy 15 éves fiatallal sparringol rendszeresen, majd amikor kiderült a valódi kora, ő is kissé hitetlenkedett. „Nem akartuk, hogy vigyázzon rám, mert akkor sem neki, sem nekem nem lett volna hasznos az együtt töltött idő. A tanulásom és fejlődésem legfontosabb állomása volt az Erdei Zsolttal folytatott több mint 1 hónap rendszeres kesztyűzés” – fogalmazott Nemesapáti. „Minden negatívum, és minden pozitívum a későbbi fejlődésemet segítette elő.”
 
Nemesapáti „Madár” mellett – többek között – Kelemen Balázzsal, Béres Zoltánnal, Szalai Viktorral, és a veretlen feltörekvő szlovák cirkálósúlyú reménységgel, Vaclav Karafiattal is sparringolt az elmúlt időszakban, s mindenki elismerően beszélt teljesítményéről. A szlovák kiválóság ráadásul alig két „teljesen reménytelen” menet után feladta a hat menetre tervezett edzőmeccset.
 
A fiatal budapesti sportember jelenlegi naturális súlya 82 kiló körül mozog, vagyis még éppen be tud fogyasztani félnehézsúlyba, ám robosztus felépítése miatt egészen biztosan cirkálósúlyban fog karriert befutni.
 
 
Nemesapáti Norbert megerősítette, hogy a magyarországi cirkálósúlyú profik közül bármikor, bárki ellen kész kötelek közé lépni, különleges, teljesíthetetlen feltételei nincsenek: „Én kiállok bárki ellen! Az nem is igazi bokszoló, aki nem így gondolkodik a kérdésről” – kezdte. „Engem a sportág iránti alázatom tesz majd sikeressé, és annak hiánya okozza az ellenfeleim vesztét.”
 
A más küzdősport szakágban többszörös korosztályos világbajnok fiatalember május 12-én, a Feja Promotion bemutatkozó hazai rendezvényén debütál profi ökölvívóként. Ellenfele a rutinos Kállai Zoltán (13-24-7) lesz.

A gála programjában több címmérkőzés is helyet kapott: WBF harmatsúlyú világbajnoki címért bokszol Szebelédi Renáta és Eva Marczu, valamint a WBF nagyközépsúlyú interkontinentális övért meccsel Baran Attila és Oláh János. Ringbe lép még Giuseppe Lauri, Nemesapáti Norbert, Batta Tamás és Kemény Lóránt. 
 


 
„A RING CSILLAGAI” profibox gála
Helyszín: Bp., XVI. Ker, Sashalmi közösségi terem (Sashalmi tér 1.)
Időpont: 2012. május 12. 19 óra
Jegyár: 3000 Ft (diákoknak diákigazolvánnyal 2500 Ft.)
 
 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.