Kiemelt hírek

Nem csitul az olimpiai botrány

2013. február 18. | szerző akadmin | Birkózás

A birkózó legendák tiltakoznak és harcolnak, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke lemondott.

 

Megkezdődött a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) soros elnökségi ülése a thaiföldi Puketben. Az eredeti napirendet természetesen átírta a NOB végrehajtó bizottságának döntése, amellyel kivette a birkózást a 2020. évi olimpia programjából.
A FILA elnökségi ülésén – már több forrásból is megerősített tényként – lemondott posztjáról Raphaёl Martinetti elnök. Amikor a résztvevők, elsősorban az oroszok, felvetették a felelősségét, bizalmi szavazást kért, amelyet 11:10-re elvesztett. Ekkor felkérte Matteo Pellicone elnökhelyettest az ügyek vitelére, és elhagyta a termet.

  
Martinetti a FILA-ülésen már pénteken éles vádakkal volt kénytelen szembesülni, bírálói legfőképpen azért okolták, mert – bár az elnöknek tisztában kellett lennie a helyzettel, hiszen megvoltak a kellő információi – előzetesen nem figyelmeztette vezetőtársait a sportág olimpiai programból való lehetséges száműzésének veszélyére, ennélfogva többeket is váratlanul ért a NOB-testület határozata.
A végrehajtó bizottság keddi határozatában javasolta a birkózás levételét a 2020-as olimpiai műsorról, de már májusban, Szentpéterváron állást foglalhat úgy, hogy az új jelentkezők egyike helyett visszaveszi a sportágat az olimpiai programba. A végső döntést a NOB teljes közgyűlése hozza meg szeptemberben, Buenos Airesben.
Kérdés, hogy mennyire hatékonyan tud lobbizni a sportág bennmaradása mellett a birkózás nemzetközi vezérkara, amely – a kiebrudalást elkerülendő – a lehető legjobb prezentációval akar érvelni a NOB vb következő, májusi ülésén. E tanácskozáson a végrehajtó bizottság arról határoz, hogy a birkózás, illetve a jelentkező sportágak – a vusu, a kínai harcművészet sportos változata, továbbá a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő, ezúttal közösen jelentkező baseball és softball – közül melyiket javasolja beemelésre a programba.
További információkkal folyamatosan jelentkezik a Magyar Birkózó Szövetség hivatalos honlapja, a www.birkozoszov.hu .
(Szekeres István/MBSZ – MTI)

Halhatalanok: – Szégyenteljes döntés

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete felháborodással értesült arról a keddi döntésről, miszerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága törölni javasolta a birkózást a 2020-as játékok műsorából.Az egyesület pénteki közleményében jelzi: „azok, akik ezt a döntést hozták, elfelejtették, hogy a birkózást öt kontinens 180 országában űzik. Elfelejtették azt is, hogy a birkózás tradíciói az ókori olimpiák idejére nyúlnak vissza, ahol a műsoron az egyik legnépszerűbb sportág volt.”

Az egyesület valótlannak nevezi azt az állítást, hogy a birkózóversenyek a nézők számára érdektelenek, a szabályok értelmezhetetlenek. A szervezet szerint a londoni olimpia birkózóversenyei telt ház előtt zajlottak, a bevezetett új szabályok pedig közérthetőek, és a nézők számára élvezhetővé tették a küzdelmeket.

„Azok, akik ezt a szégyenteljes döntést hozták, nem vették a fáradságot arra, hogy csak öt percig tanulmányozzák az új szabályokat – írta a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete.
– Úgy gondoljuk, nem szabad megengedni, hogy az olimpiai mozgalom eszmeiségét üzleti érdekek határozzák meg, ezért felhívjuk a többi olimpiai sportág bajnokait, csatlakozzanak tiltakozásunkhoz.”

A levélben hangsúlyozzák: az olimpiai játékok műsora birkózás nélkül elképzelhetetlen.

A NOB végrehajtó bizottságának keddi határozata komoly nemzetközi felháborodást váltott ki, Jacques Rogge NOB-elnök azonban nem lepődött meg a heves reakciókon. Elmondta: a NOB számított a reakciókra, s tudták, hogy kritizálni fogják a határozatot, bármelyik sportágat is választják. A NOB elnöke szerint a Nemzetközi Birkózó Szövetség mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a birkózás ne kerüljön ki az olimpiai sportágak közül.

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke nem lepődött meg azon, hogy világszerte felháborodással fogadták a szervezet végrehajtó bizottságának keddi döntését, mely szerint a birkózás 2020-tól lekerül az olimpia műsoráról.

“Számítottunk a heves reakciókra, s tudtuk, hogy kritizálni fogják a határozatot, bármelyik sportágat is választjuk” –
mondta a belga sportvezető szerdán Lausanne-ban. Rogge hozzátette, már felvette a kapcsolatot Raphael Martinettivel, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) elnökével, akivel rövidesen egyeztetni fog.“Megegyeztünk, hogy az első lehetséges alkalommal találkozunk és tárgyalni fogunk” – nyilatkozta a NOB elnöke, s jelezte, véleménye szerint a FILA jól reagált a sportágát érintő kedvezőtlen hírekre. Rogge szerint a nemzetközi szövetség mindent meg fog tenni azért, hogy a birkózás végül mégis visszakerüljön a 2020-as nyári játékok programjába.

A NOB végrehajtó bizottsága május végén, Szentpéterváron akár még vissza is helyezheti a műsorba a most megnevezett sportágat, ugyanis három hónap múlva a megüresedett helyre a hét új pályázó – a vusu sportos változata, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő, ezúttal közösen jelentkező baseball és softball – és a birkózás közül választ majd egyet.

A végrehajtó bizottság indítványáról a közgyűlés szeptember 7-én, Buenos Airesben szavaz. Akkor dől el az is, hogy mely város rendezheti majd a hét év múlva esedékes nyári játékokat.

Oroszországban provokációnak tartják a NOB döntését
Alekszandr Karelin, többszörös olimpiai és világbajnok orosz birkózó hazája elleni lépésnek tartja a NOB végrehajtó bizottságának keddi döntését, amely a birkózás kivételét ajánlja a 2020-as programból.

“Nem vagyok az összeesküvés-elméletek híve, de nyilvánvaló a NOB döntésének háttere. A szovjet és orosz birkózók az olimpiákon 77 aranyérmet szereztek. Érthető, hogy ez sokaknak nem tetszett” – mondta a Vesz szport nevű orosz hírügynökségnek a háromszoros olimpiai bajnok és kilencszeres világbajnok orosz birkózó. Karelin szerint az orosz sportolók dominanciája és a nemzetközi birkózó szövetség, a FILA álláspontja együtt befolyásolták ezt az olimpiai felépítményt szétromboló döntést.

Karelin sem boldog..

Georgij Brjuszov, az Orosz Birkózó Szövetség alelnöke azt hangoztatta, hogy Oroszország számára ez nemcsak egy sportág, hanem történelem, és örökség.
“Ivan Buddobnov, Anatolij Parfjonov, Alekszandr Karelin, vagy Buvajszar Szajtyijev nevét mindenütt ismerik a világban” – idézte a vezető szakembert a championat.com internetes oldal.Dmitrij Mindiasvili, a grúz származású neves szakember, egykori birkózóbajnok a Szportekszpressz című újság internetes oldalán hevesen reagált. Az idős szakember abszurdnak nevezte a döntést és úgy fogalmazott: “akkor vegyük le a napot is az égboltról!” Szerinte a birkózás kizárását követően az olimpiai játékokat is meg lehetne szüntetni.

“Szerintem ez lehetetlen. A birkózás az egyik legősibb sportág és nem szabad megfosztani a nézőket ettől a látványos sporttól” – vélekedett az RBK orosz hírügynökségnek nyilatkozva Anatolij Margijev, a moszkvai CSZKA sportklub birkózó szakosztályának vezetőedzője. A szakember a 2012-es londoni nyári olimpiai játékok aranyérmesének, Szamal Otarszultanovnak az edzője is egyben.

Dmitrij Rogozin, a szókimondásáról ismert orosz miniszterelnök-helyettes a Golosz Rosszijinak nyilatkozva kijelentette, hogy doppingvizsgálatnak kellene alávetni a NOB tisztviselőit, akik felvetették a birkózás kizárásának lehetőségét az olimpiai játékokról.

A Kommerszant című tekintélyes orosz politikai-gazdasági lapnak a NOB-hoz közeli, név nélkül nyilatkozó forrásai azt állították, hogy a NOB döntése mögött egyrészt a FILA elnökének, Rafael Martinettinek a politikája, másrészt Mihail Mamiasvili, az Orosz Birkózó Szövetség elnökének viselkedése állhat.

Oroszország számára hatalmas érvágás lenne a birkózás kizárása az olimpiáról. Tavaly Londonban az orosz birkózók 11 érmet szereztek.

“Soha nem fogjuk ezt megengedni”
– Két lehetséges rendezőnél is kiverte a biztosítékot a NOB-döntés

A törökök felháborodva fogadták, hogy a NOB végrehajtó bizottsága a birkózást javasolja kivenni a 2020-as nyári játékok programjából, sőt még azt is kilátásba helyezték, hogy szembe mennek a határozattal.

“Már azt is igazságtalannak tartom, hogy ilyesmiről egyáltalán beszélnünk kell. Soha nem fogjuk ezt megengedni” – szögezte le Hamza Jerlikaja, a török sportági szövetség elnöke, kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok birkózó. Emlékeztetett rá, hogy a birkózás az olimpia történetének egyik legősibb sportága, már csak ezért is ott a helye a játékok programjában.


Jerlikaja megemlítette még, hogy Madrid és Tokió mellett Isztambul pályázik a 2020-as olimpia megrendezésére, szerinte ők a legkomolyabb jelentkezők, s hangsúlyozta: birkózás nélkül olimpiát rendezni Isztambulban elképzelhetetlen.
A hét év múlva esedékes olimpia másik lehetséges házigazdái, a japánok körében is értetlenség fogadta a végrehajtó bizottság állásfoglalását. “Mélységesen felháborít ez a döntés. Fogalmam sincs, miként születhetett meg” – mondta Fukuda Tomiaki, a japán birkózó szövetség elnöke.A szigetország olimpiai eredményességére is jelentősen kihathat a birkózás mellőzése, a tavalyi játékokon, Londonban ugyanis hét aranyérmükből négyet ebben a sportágban szereztek.

Amerika is harcot hirdetett
A sportágat általában a volt szovjet tagállamok sportjaként szokták emlegetni, ugyanakkor nem csupán ezen nemzetek számára jelentene komoly veszteséget a birkózás eltűnése.

A Egyesült Államokban például az olimpiai érmeket tekintve a birkózás a harmadik legeredményesebb ötkarikás sportág, amely ráadásul az amerikai fiatalok körében nagyon népszerű. Egy kimutatás szerint a nemzeti középiskolás versenyrendszerben a 2010/2011-es szezonban 275 ezer gyerek szerepelt, ezzel a hatodik legnépszerűbb sport volt az országban az iskolások között.

“Már a gondolatba is belebetegszem, hogy elveszik a lehetőséget a gyerekektől, akik azért kezdtek el birkózni, hogy olimpiai bajnokok legyenek” – nyilatkozta a kétszeres ötkarikás aranyérmes John Smith, az Oklahoma State Egyetem edzője, hozzátéve, hogy a döntés után hosszasan beszélt telefonon a sportágban dolgozó hazai és külföldi barátaival is, s úgy látja, a birkózótársadalom már most készen áll arra, hogy együtt harcoljon a határozat megváltoztatásáért.

Smith-hez hasonlóan szinte valamennyi egyetemi edző felháborodással és értetlenséggel fogadta a hírt, ugyanakkor már mindannyian előre tekintenek. “Most arra van szükség, hogy az embereket magunk mögé állítsuk, s ehhez nagyon okosan kell cselekednünk – mondta Tom Brands, az atlantai olimpia 62 kg-os szabadfogású bajnoka, az Iowa edzője. – Szervezetten, profi módon kell fellépnünk és persze némileg izomból. Normális ember nem akarhat egy birkózó ellen harcolni.”

A NOB-vb határozata után nem sokkal az amerikai szövetség elindította a “Tartsuk az olimpián a birkózást” (Keep Wrestling in the Olympics) elnevezésű Facebook-oldalt, melyet azóta már több mint 56 ezren kedvelnek.

Görögországban egyenesen úgy látják, hogy az egész olimpiai eszmével megy szembe a határozat, hiszen a birkózás nem csupán az újkori, hanem az ókori játékok alapsportága is volt.

“Nem hiszem, hogy ezt a döntést a NOB szeptemberi közgyűlése helyben hagyja. A birkózás összenőtt a játékokkal” – mondta el véleményét Kosztasz Tanosz, a görög szövetség elnöke, aki szerint, ha a NOB ezen az úton megy tovább maga az olimpia szó is meg fog szűnni.

Iránban szintén felháborodtak a döntésen. “A NOB-vb ajánlása kétségkívül hatalmas veszteséget okoz az iráni sportban, ezért tiltakoznunk fogunk ellene” – mondta Mohammad Ali-Abadi, az Iráni Olimpiai Bizottság elnöke, arra utalva, hogy országában a labdarúgás után a birkózás a legnépszerűbb sportág, amely a súlyemelés mellett biztos olimpiai érmeket jelent Iránnak.

(Forrás: mti)

 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.