Kiemelt hírek

Négy hazai éremnek örülhettünk a harmadik magyar rendezésű Kendo Európa-bajnokságon

2010. április 13. | szerző akadmin | Kendo

Junior ezüst, női csapat és férfi egyéni bronzérem – ez a Debrecenben megrendezett kendo kontinenstorna magyar mérlege. Beszámoló következik.

Harmincöt ország közel 500 versenyzőjének, köztük 18 magyar részvételével rendezték meg a bambuszkarddal vívó harcművészek Európa-bajnokságát a debreceni Főnix Csarnokban április 9 és 11. között.
A küzdelmek hat kategóriában – junior és felnőtt egyéni és csapatversenyekben – egyszerre négy küzdőtéren zajlottak.

Az első versenynapon egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők.

A torna a junior csapatok összecsapásával kezdődött, ahol a mieink kitűnően szerepeltek. A Zalka Márton, Suba Gergely, Szegőfi Ákos, Tóth Bertalan, Horváth László összetételű csapat a belgák és a svédek legyőzése után végül az oroszoktól kapott ki a döntőben, de így is nagyszerűen teljesített.

A folytatásban a junior vívók már az egyéni küzdelmekben léptek pástra, ahol ismét orosz győzelem született: az orosz Gyennadij Dubilin szerezte meg az az elsőséget. 
A legjobb magyar a nyolc közé jutó Suba Gergely lett.

Szombaton délután a felnőtt női csapatversenyt következett a programban. Az Erdélyiné Király Barbara, Bővíz Marina, Czimbalmos Mercédesz, Kiss Renáta, Pénzes Eszter, Kozma Edina és Kovács Kinga alkotta magyar együttes esélyeshez méltóan abszolválta a csoportkört: sorrendben a hollandokat, a finneket, majd a belgákat múlta felül.
A mieinket csak a későbbi végső győztes franciák tudták nagy csatában megállítani – sajnos ez az elődöntőben történt. 

A második, s egyben záró versenynapon a női és férfi egyéni versennyel ért véget a modern szamurájok csatája.

A vasárnapi program a népes női mezőny csoportköreivel kezdődött. 31 hármas csoportban kezdték el a küzdelmeket, majd az egyenes kieséses szakaszban aprították egymást a lányok.

Az Erdélyiné Király Barbara, Bővíz Marina, Czimbalmos Mercédesz, Kiss Renáta, Pénzes Eszter, Kozma Edina és Kovács Kinga összetételű magyar csapat e napon is nagy reményekkel kezdte a vívást, ám az idő előrehaladtával egyre hullottak legjobbjaink. Végül egyedül Bővíz vívhatott a negyeddöntőben, ám ott neki is megálljt parancsoltak. Az aranyérmet végül a német Sabrina Kumpf szerezte meg, a szintén német Safiyah Fadai ellenében.

A hazai férfi válogatott (Dubi Sándor. Babos Gábor, Dubi Attila, Gasparin Szabolcs, Király Norbert, Tóth Balázs és Váradi Ábel) hatalmas biztatást kapott, és versenyzőink éltek is a bizalommal. A legjobb 32 közé Dubi Sándor, Dubi Attila, Babos, Király és Gasparin is bejutott, így tőlük várhattuk a hazai érmet. A nap magyar hősei végül Dubi Attila, Király Norbert és Dubi Sándor lettek, akik egészen a legjobb 8 közé küzdötték magukat.

A sikerszéria itt sem tört meg és végül újra magyar éremnek örülhettünk.
Az elődöntőbe két magyar is bejutott, s ennek eredménye két hazai bronzérem lett Dubi Attila és Király Norbert révén.

A finálét az olasz Mandia és a finn Korhonen vívta, melyet a lenyűgöző stílusban küzdő itáliai megérdemelten nyert meg.

Mivel a kendo nemcsak küzdősport, hanem kulturális sajátosságokat is magában foglaló életforma, a versenyt a Japán Kulturális Napok elnevezésű rendezvény kísérte – nagy sikerrel. 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.