Kiemelt hírek

Nagy Ákos óriási sikere

2012. június 19. | szerző akadmin |

A magyar erőember az első helyen végzett a hétvégi világkupán, ezzel bejutott a szeptemberi, Los Angelesben sorra kerülő World Strongest Men döntő 30 fős mezőnyébe.

 

A Giants Live Erősember versenysorozat újabb, a budapesti Ramada Aquaworldben megrendezett állomása a nagy közönségsikeren túl ritkaságszáma menő magyar diadallal zárult. A világ erős emberei közül tizenketten néztek szembe a kihívással, hogy az első három közt végezve megszerezzék maguknak a sportág ne továbbját jelentő, a World Strongest Men verseny döntőjébe szóló meghívót. Kilenc országból jöttek a nehéz fiúk, köztük olyanok is, akik már szerepeltek a  korábbi évek világdöntőiben. 
 

Hrozik Gábor és a Ferrari
Nem kis feladattal nézett hát szembe a két magyar izomember, a korábbi junior súlyemelő világbajnok Nagy Ákos és Hrozik Gábor, aki 2010-ben volt Magyarország legerősebb embere. Nagy formájából ízelítőt adott az első számban, a 24 tonnás busz elhúzásakor. A 20 méteres távot 21.13 mp alatt gyűrte le és ezzel a második helyre lépve erősítette az önbizalmát. A számot meglepetésre a mezőny legnehezebb tagja, a holland Moonen (166kg) tudta le a leggyorsabban, a 35 fokos hőségben 21 másodpercre sem volt szüksége az elsőség megszerzéséhez (20.91).
A következő két számban, a viking nyomásban (160 kg-os súly kinyomása ismétlésre 75 mp alatt) és a cipelős feladatban (380 kg súly cipelése vállon 2×20 méteren) többen elvérzetek, így a német Baboumian, aki a világ egyetlen vegetáriánus erős embere valamint a sérülést szenvedett dél-afrikai Marc van der Haer. Az élen állók között gyilkos verseny alakult ki, de ebben Nagy Ákos talpon maradt, sőt újabb dobogós, harmadik és második helyeivel az élre ugrott.
 

Nagy Ákos emel
A negyedik szám, a 350 kg súlyú Ferrari felhúzása szétrázta a mezőnyt, sőt  a hőségben egyre fáradó versenyzők egy részénél betette a kaput, mert nem tudták az autót tartó állványt felhúzni. 
Ebben a műfajban az angol Chris Gearing volt a legjobb, hat felhúzással. Nagy Ákos fantasztikus erőfeszítéssel ötig jutott.  

’Ez a szám vette ki mindenkiből a legtöbbet, sőt egyes társaimon teljes egészében ki is fogott. Sajnos begörcsölt a mellizmom, ezért ötnél abba kellett hagynom ezt a próbát. Nem volt miért kockáztatnom, be kellett osztani az erőmet.’
 

Nagy a 25 kg-os súly magasba dobása számban 480 cm-rel országos csúcsbeállítást ért el, második lett, de az összesítésben őrizte az elsőséget. ’Ekkor már tudtam, hogy már nem eshetek el a döntőbejutástól.’– nyilatkozta később. A vegyes pakolás előtt már csak a brit Mcintosh lehetett veszélyes rá, de Ákos a végére sem lankadt, tartotta a formáját és az első helyen végzett. Ezzel bejutott a szeptemberi, Los Angelesben sorra kerülő World Strongest  Men döntő 30 fős mezőnyébe. Ez a bravúr az utóbbi 13 évben egyetlen magyar sportolónak sem sikerült.
 

’Ennyire összeszedett még sohasem voltam, mióta ebben a sportágban versenyzem. Jól mutatja ezt az is, hogy a hat közül bár egyetlen számot sem nyertem meg, de a végén mégis engem szólítottak utoljára az eredményhirdetéshez. Ráadásul olyan nagy nevek előtt, mint Lotta, Thigpen Gearing, akik már szerepeltek korábban a döntőben is.’
 
 
Nagy végül 4,5 pont előnyt szerzett Geraring előtt. Hrozik Gábor a 7. helyen zárta a versenyt. 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.