Kiemelt hírek

Minden versenyre a végső győzelemért megyek!

2007. május 8. | szerző akadmin |

Az UFC 70 gálán a brazil Gabriel Gonzaga Napão váratlan kiütéses győzelmet aratott a nagynevű és jóval esélyesebbnek tartott Mirko Cro Cop ellen. Ettől a pillanattól kezdve a brazil fighter a média és az MMA-rajongók figyelmének középpontjába került. A BJJ világbajnok Napão teljesítményével kiérdemelte a lehetőséget, hogy az UFC 74-en maga Randy Couture ellen küzdjön. Az UFC mellett Napão az ADCC tornán is bajnoki címért száll harcba.

“Versenyző vagyok és minden tornán nyerni akarok. Tudom, hogy a tehetségem révén a legjobbak közé tartozom, de a neheze még csak ezután következik…”


– Milyen volt esélytelenebbként nyerni a 2. számú MMA-snak tartott Cro Cop ellen?

– Azok tartottak esélytelenebbnek, akik nem ismerték az eredményeimet. A csapattársaim, barátaim és edzőm számára én voltam a favorit. Sok pénzt nyertek azzal, hogy rám fogadtak. Óriási szenzáció volt a győzelmem, de minden úgy történt, ahogy elterveztük. Az elejétől a végéig jobb voltam, mint Cro Cop, ez bizonyítja, hogy jó úton járunk.

– Számítottál rá, hogy KO-val nyerhetsz?

– Mindenre felkészültem. Még sosem sikerült ilyen jól a felkészülés, mint ez alkalommal. Készen álltam volna akár tíz ötperces menet megvívására is, ha szükséges. Főleg az állóharc gyakorlására koncentráltunk, és sokat is fejlődtem ebben.



       Napao berobban az MMA elitbe – KO Cro Cop ellen

– Amióta Ludlow-ba tetted át a székhelyed, szemmel látható fejlődésen mentél keresztül.


– Az, hogy idejöttem mindenre pozitív hatással volt: az állóharcom, a birkózásom, az erőállapotom is javult. Nagyon koncentrált felkészülést csináltam nagyon világos céllal: UFC-bajnok akarok lenni. Az edzőim a teljesítőképességem határára visznek, és kellően motiválnak – az eredmény pedig látható. Hamarosan sokat fogtok hallani a csapatomról (Team Link), hiszen itt csúcsharcosokat képeznek, a közeljövő bajnokait. Véssétek eszetekbe a következő neveket: Ricardo Funch és Karn Gregorian. Mindketten szenzációs harcosok, akik három-három eddigi mérkőzésüket egyarán KO-val nyerték.

– Amikor a Cro Cop meccsen a bíró félbeszakította a meccset, a folytatásban is támadásban maradtál és megőrizted az előnyödet. Mi járt akkor a fejedben?


– Azt gondoltam, hogy jó vagyok és kellően aktív, de nem szabad leállnom a folyamatos támadással. Nem kellett volna megszakítani a küzdelmet, de a mérkőzésvezető megtette, és állásból folytattuk a küzdelmet. Csináltam mindent tovább a terv szerint, nem vitatkoztam, hiszen a bíró döntéseit mindig tisztelem.






A BJJ világbajnok
– Továbbra is küzdesz brazil jiu jitsu versenyeken? Harcba szállnál újra a világbajnoki címért?

– Természetesen! A BJJ a vérem! Imádok gi-ben küzdeni, és indulok a VB-n is, ahová velem tartanak majd a tanítványaim is.

– Tavaly első ízben hódítottad el a BJJ világbajnoki címet, és most az ADCC-n indulsz hasonló célokkal, de UFC-ben is a csúcsra törsz. Miért fontos mindez számodra?

– A BJJ-cím nagyon sokat jelentett nekem, hiszen a stílus legjobbjai voltak jelen. Harcos vagyok, és minden versenyre a végső győzelemért megyek. Mindig tudtam, hogy elég tehetséges vagyok ahhoz, hogy a csúcsra érjek, de rögös az odáig vezető út. Ma már persze nem kell aggódnom a számlák, csekkek kifizetése miatt, kizárólag a felkészülésre koncentrálhatok. Kemény edzés és kemény étrend – és megvan az eredmény.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.