Kiemelt hírek

Menekül Török nem igazi oszmán török ellenfele

2010. október 27. | szerző akadmin |

Török Dani duisburgi ellenlábasa immár harmadszor futamodik meg a harc elől… A szombati megagála azonban nem veszített ezzel, sőt! Török így az IKBO kontinentális címvédőjével küzd majd meg, aki szintén török származású.

 
Török ismét a K-1 Magyar Bajnoki címet hozó térd-technikájában bízik
Az október 30-án sorra kerülő Masters Fight Night főmérkőzésén az eredeti tervek szerint Gökhan Akkus és Török Dániel mérkőzött volna az IKBO Európa-bajnoki címéért.
Dani számára több szempontból is fontos lett volna ez a mérkőzés.
A IKBO-cím mellett, a duisburgi rivalizálás és Akkus előző két "megfutamodása" is motiválta Törököt a paprikásnak ígérkező összecsapásra.
Nos, a Török – Akkus összecsapás ezúttal sem jön létre. Hogy miért? Erről Török Dániel számol be nekünk.
 

– Mi történt, miért nem lesz Török – Akkus meccs szombaton?

– A török – állítólag – edzésen, Dortmundban egyszercsak ledobta a kesztyűjét, és otthagyta az edzőtermet. Ezután már hívták is Klaust, a menedzserem, hogy Gökhan nem vállalja a mérkőzést!

– Úgy tudom, nem először tér ki az utadból a török fighter..

– Ezt már harmadjára játssza el, annak ellenére, hogy a szerződés és a fightcard hat hónapja megvan!
 
– Mit gondolsz Gökhanról ezek után?

– Azt, hogy egy inkorrekt gyerek, és hat hónapja volt arra, hogy megmondja: nem akarja ezt a mérkőzést! Ez egyébként nem csak az én véleményem. A török barátaim mind azt mondják róla, hogy nem igazi "oszmán" az ilyen!
Itt a Nagy Oszmán birodalom harcosaira gondolnak….

– Kivel fogsz ezek után mérkőzni az IKBO-címért?

– Az ellenfelem szombaton az a Murat Gezerici lesz, aki október 2-án KO-val lett Európa-bajnok az IKBO-nál és  német bajnok egy másik szervezetnél! Fiatal még és borzasztóan agresszív, és szintén török!
Kiváló közelharcban és nagy horgokkal, felütésekkel fog próbálkozni. Valószínűleg. Jól ismerjük egymást, és nem akarja a klubját, meg engem sem cserben hagyni. Ez egy újabb nagy lehetőség neki, hogy bizonyítson – csakúgy, mint nekem, hiszen Murat nevesebb ellenfél Akkusnál!
 

– Van-e más változás a szombati programban?

– Igen! Sajnos Nagy Tibi eredeti ellenfelének csonthártya-gyulladása van. Orvosi igazolással visszalépett a küzdelemtől. Tibi ellenfele így Andre Langen lesz, aki egy tipikus német fighter, jó állóképességgel és nagy motivációval. A 186 cm magas, 90 kg súlyú fiatal, feltörekvő bunyós heves verekedő, a dortmundi Fight Lounge edzőterem versenyzője. Jó mérkőzés vívnak majd Tibivel, annyi bizonyos!

– Visszatérve a Te címmérkőzésedre, mire számíthatnak, mit várhatnak tőled a szurkolók?

– Egyértelmű, látványos győzelemmel szeretnék bizonyítani a hazai közönségnek.

– Ez mit jelent pontosan?

– Szét fogom térdelni az ellenfelem!

Program – Fightcard

MMA Tournament

1. Fight MMA Rules 4 Min. 2 R.
Polgar Adam vs. Nagy Szbolcs

2. Fight MMA Rules 4 Min. 2 R.
Zahari Vince vs. Szulcsanyi Gabor

3. Fight MMA Rules 4 Min. 2 R.
Dolog György vs. Besztercei Moric

4. Fight MMA Rules 4 Min. 2 R.

Kalluc Martin vs. Soltesz Laszlo

5. Fight K-1 Rules 3 Min. 3 R.
Moritz Schacht vs. Zentai Mate

6. Fight K-1 Rules 3 Min 3 R.

Tayfun Karci Tamas Birics

7. Fight MMA Rules 4 Min. 2 R.
Winner Fight 1 vs. Winner Fight 2

8. Fight MMA Rules 4 Min. 2 R.
Winner Fight 3 vs. Winner Fight 4

9. Fight K-1 Rules 3 Min 3 R.
Viktor Harder vs. Szücs Barnas

10. Fight K-1 Rules 3 Min 3 R.
Vladimir Toktasynov vs. Ferencz Josef

11. Fight K-1 Rules 3 Min 3 R.
Alex Vogel Norbert Balogh

12. Fight K-1 Rules 3 Min 3 R.
Andre Langen vs. Tibor Nagy

13. Fight MMA Rules 5 Min. 2 R.
Finale

14. Fight IKBO European title fight 3 Min. 5 R.
Murat Gecerci vs. Daniel Török
Turkey                    Hungary 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.