Kiemelt hírek

Megvakulhat, ezért visszavonul a korábbi Európa-bajnok bokszoló

2014. november 14. | szerző SzlobMil | Egészség

Ha folytatja pályafutását, akkor a mindössze huszonkilenc éves, korábbi Európa-bajnok ökölvívó, John Murray megvakulhat. Orvosai figyelmeztetésének hatására a fiatal tehetség kénytelen visszavonulni.

Gavin-Rees-V-John-Murray

A könnyűsúlyú Murray-nek (33-3, 20 kiütés) kétszer is a kés alá kellett feküdnie, amiért retinája levált. A második alkalommal orvosai egyenesen “a szemébe mondták”, hogy soha többé nem versenyezhet, hacsaknem bevállalja, hogy egész életére megvakul.

Murray a szomorú hírrel kapcsolatban nyilatkozott az ITV-nek: 

“20/20-as látásom volt világ életemben, de jelenleg szinte semmit sem látok a jobb szememmel. Azt mondták nekem, hogy ha továbbra is kapom majd az ütéseket, akkor teljesen megvakulhatok. Ez nekem többé nem éri meg.”

Murray hazáján, Anglián kívül Amerikában is harcolt már – kétszer. A kék szemű bokszoló mindkét mérkőzését megnyerte. Legutóbbi mérkőzésén kiütéssel kikapott, ezért neki nem adatott meg, hogy győztesen vonuljon vissza, de nincs miért szégyenkeznie, sőt:

“Dicső karrierem volt, ez nem kétséges” – mondta. “Örülök annak, amit elértem. Amikor az ember fiatal, akkor nem gondol arra, hogy akár meg is vakulhat. Szemed körül fekete lesz, és pár héten belül elmúlik. De arra senki sem gondol ilyenkor, hogy a dolognak akár ilyen súlyos következményei is lehetnek.”

“Nézni ezeket a srácokat küzdeni és edzeni, majd nézni azt, ahogyan kezeiket a mérkőzéseik végén a magasba emelik, illetve látni azt, hogy milyen boldogak is, nagyobb adrenalinlöketet ad számomra, mint eddig bármi karrierem során. Ezt imádom.”

Forrás: skysports.com

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.