Kiemelt hírek

Matolcsi József: 'Leszek én még világbajnok!'

2005. április 6. | szerző akadmin | Ökölvívás

Matolcsi József profi ökölvívó a hétvégén megosztott pontozással kapott ki Hinteregger Gothardtól, így elveszítette az IBF kisvilágbajnoki címét. Igaz, ehhez kellett a pontozók furcsa szemlélete és a mérkőzésvezető is, aki kétszer – minden indok nélkül – megintette a magyar bokszolót. Ekkor már Matolcsi is érezte: ezt a mérkőzést csak kiütéssel nyerheti meg. Sajnos erre most nem volt lehetősége…

– Beigazolódott a megérzésem, azaz ezen a meccsen pontozással nem nyerhettem, és ez sajnos bejött – nyilatkozta a JAKO Sporthíradóban Matolcsi József.






Fotó: www.profibox.hu
A hazai pálya lejt…

– Noha, pár hónapja már kiütöttem Hintereggert, erre most nem volt sok esélyem. Pedig a tizenkét menet alatt végig éreztem, hogy jobb vagyok. Sajnos nem volt lényegtelen szempont, hogy ellenfelem hazai szervezésű gálán bokszolt, és ilyenkor evidens, hogy a hazainak kedveznek.

Matolcsi elmondta: a mérkőzés elől nem térhetett ki, ugyanis előző alkalommal hibázott az IBF, mivel nem végeztetett velük doppingvizsgálatot. Ezért kellett újra bokszolnia a német fiúval.

Megvolt az esély

– Ha kitértem volna az összecsapás elől, akkor meccs nélkül lettem volna megfosztva az övemtől. Így, hogy bevállaltuk a mérkőzést – noha tudtuk, hogy lejt majd a hazai pálya – legalább egy kis esélyt adtam magamnak arra, hogy mégiscsak sikerül megőriznem az IBF kisvilágbajnoki címem. Hogy az egész így alakult, abban Hinteregger menedzsmentjének a keze alaposan benne van. Ráadásul a mérkőzésvezető kétszer is indokolatlanul megintett. Noha nagyon bántott az igazságtalanság, türtőztettem magam, nem szóltam be a mérkőzésvezetőnek.

“Nem keseredem el”

Matolcsi elmondta még, hogy a hasa, ahol az év elején súlyosan megszúrták, teljesen rendbe jött.
– A kínos eset óta csak egyszer jártam arrafelé, ahol megkéseltek. Akkor is kocsival. Nem szívesen emlékszem vissza a történtekre. Akárcsak a szombatira. De nem állok meg. Nem keseredem el. Tovább edzek, és készülök a következő mérkőzésemre. Nem lehet egy pillanatra sem megtorpanni, megállni. Meg nincs is miért. Jól bokszoltam, máshol biztos nyertem volna. Leszek én még világbajnok! És erre talán még idén meg is kapom az esélyt. A menedzsmenttel már beszéltem erről, de többet most nem mondhatok. Most még egy pihenő következik, aztán újra edzésbe állok.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.