Kiemelt hírek

Magyar junior és kadet taekwon-do sikerek Hollandiában

2015. március 16. | szerző SzlobMil | Taekwon do

A kadet és junior versenyekkel kezdődött pénteken az eindhoveni nyílt holland bajnokság. A kontinens kiemelt fontosságú világranglista versenyén az utánpótlás korosztályban Magyarország az előkelő második helyen zárt, két arany-, három-három ezüst- és egy bronzéremmel a tarsolyában.

IMG_0087

Patakfalvy Luca (junior 46 kg) az első körben lengyel ellenfelét könnyen (10-1) legyőzve jutott a legjobb tizenhat közé. A magyar tehetség a nyolcaddöntőből a spanyol Cerro Alvaradónak nem sok esélyt hagyva (7-0) lépett a nyolc közé. Ott egy görög sportolót vert 8-6-ra. Az elődöntőben brit riválisa sem tudta feltartóztatni (10-4). A döntőben a spanyol Cortegoso Lima elleni 14-10-es győzelemmel zárta a napot.

Berei Béla (kadet 57 kg) a negyeddöntőben lengyel sportolót búcsúztatott 17-10-es pontozással. A döntőbe kerülésért rendezett összecsapáson 9-7-re múlta felül cseh sporttársát. Ugyanebben a kategóriában Szivák Milán cseh versenyzőt vert a nyolcaddöntőben 11-2-re, majd németet a négy közé jutásért folytatott párharcban (15-7), és lengyelt az elődöntőben (9-7). Az egymás elleni döntőben Berei bizonyult jobbnak.

Kopcsik Laura (kadet 37 kg) a legjobb tizenhat között 7-0-val búcsúztatta német riválisát, majd a negyeddöntőben a brit Roy-t ütötte el az éremszerzéstől 10-7-es végeredménnyel. A fináléba egy brit taekwon-dós testén (8-1) került, ott viszont a bolgár Kircheva nyert 6-5-re.

Józsa Levente (kadet 41 kg) szerb ellenfelet kapott a nyitókörben, és 12-0-val hozta is a mérkőzést, bejutva a legjobb tizenhat közé. A nyolcaddöntőben lengyel riválisa sem tudta feltartóztatni (11-3), ahogy a negyeddöntőben az amerikai kihívója sem (11-8). Az elődöntőben diadalmaskodott a szerb Joviccsal szemben, ám a fináléban a bolgár Petrov volt a jobb (11-5).

Füredi Rebeka (junior 68 kg) a nyolcaddöntőben a brit Moody ellen 9-1-es győzelemmel mutatkozott be. Az elődöntőbe jutásért egy németet múlt felül (5-3), ott azonban francia ellenfele 15-7-es pontozással jobbnak bizonyult.

Patakfalvy Csenge (junior 55 kg) a legjobb tizenhat között német riválist kapott, akit 11-5-tel búcsúztatott. A negyeddöntőben egy osztrákot múlt felül (13-5). A döntőbe kerülésért rendezett találkozón azonban a spanyol Fernandez Ruiz 16-2-es pontozással juttatta bronzéremhez a magyar lányt.

Nagy Nikolett (junior 55 kg) a nyolcaddöntőben 20-10-re nyert az angol Pashley ellen, majd egy dán hölgy ellen 8-1-re győzött. Az elődöntőben a lengyel Adamkiewicz 23-9-re tudott nyerni a magyar lány ellen.

Práth Bence a juniorok 55 kg-os táborában már a hatvannégy között érdekelt volt, bemelegítésül egy norvég fiút búcsúztatott (12-6). A tizenhat közé kerülésért a német Arpingot küldte haza (8-5). A következő körben azonban a német Dupont jobbnak bizonyult nála (6-15).

Forrás: wtftaekwondo.hu

 

 

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.