Kiemelt hírek

Magyar judósérmek Csádból

2014. január 22. | szerző akadmin | Judo

A Nemzetközi Judo Szövetség meghívására az afrikai országban kalandoztak cselgáncsozóink. És ha már ott voltak, elhoztak néhány trófeát.

 
Remekül szerepelt a kis magyar judo küldöttség Csádban: az afrikai hőségben Krizsán Szabolcs (a képen) arany-, Urbancsok Tamás bronzérmet szerzett. 


 
„A mittersilli tábor után érkeztünk Csádba, N'djanema városába, a Nemzetközi Judo Szövetség meghívására – számolt be a Judoinfo olvasóinak Krizsán Szabolcs, a Honvéd-Kipex Grand Prix-győztes judósa.

– A várakozásokkal együtt csaknem tizenhat órás volt az utunk. A csádi verseny három napos volt, pénteken és szombaton az egyéni küzdelmekre, vasárnap pedig a csapatversenyre került sor. Az Africa Opent az IJF rendezte meg, itt mutatták be az ide érkező szakembereknek az új szabályokat, s az afrikai bírók vizsgáztatása is itt zajlott. Indultak judósok a helyiek mellett Kenyából, Elefántcsontpartról, Kamerunból, Új-Guineából, Zimbabwéből, Mozambikból, Burundiból, Gabonból, Közép-Afrikából, Nigerből, illetve Európából Romániából és Magyarországról.

A harmincöt fokos forróságban a selejtezők egy órakor kezdődtek, a döntők pedig ötkor. Az afrikai versenyzők az afrikai ranglistapontjaikért indultak harcba, ami részvételt jelent nekik a különböző nemzetközi versenyeken, így ez számukra fokozott jelentőséggel bírt. Számunkra pedig egy jó felkészülési lehetőség volt, a szokatlan versenykörülmények, az ismeretlen ellenfelek új kihívások elé állítottak.

Mindketten a saját kategóriánk felett indultunk, én a kilencven kilogrammosok között versenyeztem. A többszörös Afrika-bajnoki érmes, olimpikon kameruni Dolassemmel kezdtem, akin vazarit dobtam, majd leszorítottam. A döntőbe jutásért egy csádi versenyzőt rövid idő alatt sikerült legyőznöm. A döntőben egy elefántcsontparti judós volt az ellenfelem, ugyancsak többszörös Afrika-bajnoki érmes, olimpikon, úgy hívják, hogy Kone, ellene is sikerült rövid időn belül jukót és vazarit dobni, majd a földön leszorítottam.

Urbancsok Tamás erőnyerőként kezdett, majd egy csádi judóst győzött le magabiztosan, jukóval, majd ipponnal. A döntőbe jutásért a későbbi győztes román judóstól szoros párharcban jukóval kapott ki, majd a harmadik helyért elefántcsontparti ellenfelét akciódús mérkőzésen könnyedén verte.

A helyieknek a nagy szegénység miatt sajnos kevés lehetőségük van sportolni, viszont nagyszerű volt tapasztalni, hogy a judo milyen összetartó erővel bír itt is. Rengetegen családostul látogattak ki a versenyre, és hatalmas elánnal biztatva versenyzőiket nagyszerű atmoszférát teremtettek. Különleges élményekkel gazdagodtunk, ezúton is köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a versenyen!”

(Forrás: judoinfo.hu)

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.