Kiemelt hírek

Magyar ITF Taekwondo Bajnokság 2013

2013. február 26. | szerző akadmin | Taekwon do

Idén folytatódik a hagyomány: az ITF Taekwon-do Szövetség újból Magyar Bajnokságot hirdet.


Az országos bajnokság helyszíne ezúttal Hatvan városa, a Kodály Zoltán Általános Iskola tornaterme. A tavalyi versenynaptárból kimaradt eseményt az idei évben 
március második hétvégéjén, 9-10-én rendezik.
Az OB rendezője a hatvani TKD Spirit Egyesület, Szász Péter V. danos illetve Kovács Zoltán III. danos mester vezetésével.

Az előző évi Országos Bajnokság azért maradt el, mert a magyar rendezvényt a nemzetközi eseménynaptárhoz igazította a Szövetség (az EB-k az előtte megszokottól eltérően tavasszal kerülnek megrendezésre), így a Magyar Bajnokságot áthelyezték az év első felére, vizsont a 2011-es novemberi megmérettetés után nem szerettek volna fél éven belül újabb OB-t szervezni.

A torna programjában a Világ- és Európa bajnokságokon elérhető valamennyi versenyszám szerepel:
– Formagyakorlat (Gyermek / Serdülő / Ifjúsági / Felnőtt)
– Szabadküzdelem (Gyermek / Serdülő / Ifjúsági / Felnőtt)
– Speciáltechnikai törés (Ifjúsági / Felnőtt)
– Erőtörés (Ifjúsági / Felnőtt)
– Tradicionális küzdelem (Ifjúsági / Felnőtt)
– Csapat formagyakorlat (Ifjúsági / Felnőtt)
– Csapat küzdelem (Ifjúsági / Felnőtt)
– Csapat speciáltechnikai törés (Ifjúsági / Felnőtt)
– Csapat erőtörés (Ifjúsági / Felnőtt)
Fontos határidők a versennyel kapcsolatban:
Előnevezés: 2013. február 28. csütörtök 24:00
Módosítás: 2013. március 7. csütörtök 24:00

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.