Kiemelt hírek

Magyar csatorna közvetíti a 3 magyar MMA-s ausztriai meccsét

2016. március 18. | szerző SzlobMil | MMA

Ma, azaz péntek este rendezik az egyik neves, MMA-val foglalkozó promóciós szervezet (FFC, Final Fight Championship) 23. eseményét Ausztriában. A rendezvényen három magyar MMA-harcos neve is szerepel, lép szorítók közé a nyolc órakor kezdődő profi gálán. Közülük Sényei László és Halmi Viktor is címmérkőzést vív majd. Ott lesz, ezért drukkolhatunk Borics Ádámnak is, aki egy hete még a 2. Hungarian Kempo Open-en buzdította a versenyzőket.

ffc23 (senyei balra)

Sényei (balra) visszavágót ad korábbi ellenfelének

Sényei a -77 kg-os súlycsoportban lép majd be a ketrecbe közé, ellenfele egy horvát lesz, Ivan Ghulak, akivel László háromszor öt percig bunyózhat majd.

“Úgy érzem nagyon jól sikerült a felkészülés. Viktorral, Polgár Ádival, Borics Ádival nagyon jól húztuk egymást a sparringokon. A felkészülésemet nagyban segítette Dudás Attila és Sörös István is. Nagyon köszönöm a belém fektetett munkájukat. Magabiztosan várom a küzdelmet, tudom, hogy egy pokoli kemény mérkőzés vár rám, de készen állok rá.
Ez az öv egykor csak álom volt, most itt van egy karnyújtásnyira. Nem engedem elúszni a lehetőséget. Sokat edzettem, a pihenésre és az étkezésre is odafigyeltem. Szeretném megköszönni Lacza Ádámnak, aki biztosítja, hogy a Hegyvidék Harcosai Küzdősort Akadémián edzhetünk, és bármi segítségre van szűkségünk, mindig önzetlenül rendelkezésünkre áll.” – vélekedett a 24 éves tehetség, aki MMA-ban veretlen (5-0).

“Ivan Gluhakot (15-7-1) ismerem, életem első FFC gáláján, 2013-ban bunyóztam vele, ahol erősebb volt és pontozással nyert volna, de a harmadik menet végén sikerült lekopogtatnom. Azóta sok minden változott. Látványos mérkőzésre számítok.” – folytatta Sényei László.

Borics Ádám (jobbra) is a veretlenségét teszi kockára

Borics Ádám (jobbra) is a veretlenségét teszi kockára (Fotó: totaldamage.blog.hu)

Halmi Viktornak eredetileg orosz ellenfele lett volna (Ramazan Sulebanov), de ő útlevél-problémák miatt nem harcolhat pénteken. Helyette a bosnyák Ahmed Vita ellen meccsel Halmi, ugyancsak 3×5 perces meccsen, a -70 kg-os súlycsoportban.

“Kemény mérkőzést várok. Ugyan módosult az utolsó pillanatok egyikében az ellenfelem kiléte, ennek ellenére cseppet sem szabad fél vállról vennem a csatát. Tisztelni fogom, azonban folyamatosan törekszem majd idő előtt befejezni a mérkőzést. Akár állva, akár földön.” – nyilatkozta a WMMAA Hungary-nak Halmi, aki 16-8-as mérlegével a legtapasztaltabb harcos a magyar triumvirátus közül.

(Fotó: totaldamage.blog.hu)

Halmi Viktor (Fotó: totaldamage.blog.hu)

Az FFC 23-ról nem maradnak le a magyar sportrajongók sem. A Sport TV Fightpont Küzdősport Magazinjának stábja forgat a helyszínen, így a magyar érdekeltségű párharcokról beszámolnak a hazai nézőknek.

Forrás: Pecsuvácz Péter

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.