Kiemelt hírek

MADÁR nem nyert, de mégis győzött…

2013. március 31. | szerző akadmin | Ökölvívás

Pontozással veszített az egymillió dolláros összdíjazású „Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes” elnevezésű monacói négyestorna első fordulójában Erdei Zsolt. A szakértők szerint Madár végig jobb ellenfelénél, a bírók mégis Gyenyisz Gracsovot hirdették ki győztesnek.

„Egyszerűen felfoghatatlan és megdöbbentő a bírói döntés. Végig úgy éreztem, hogy vezetem a meccset, ehhez képest végképp nem értettem a végeredményt. Tiszta a lelkiismeretem, és győztesként hagytam el a ringet, hiszen mindent megtettem. Egy jó felkészülést követően, egy jót bunyóztam. Mindenki, akivel találkoztam, vitatta a végeredményt, de ezzel már sajnos nem lehet mit csinálni…” – nyilatkozta a meccs után Zsolt.

 

Erdei szavait erősíti és nyomatékosítja, hogy Madár meccsének eredményhirdetésén mind a szurkolók, mind a szakemberek legnagyobb többsége – sőt még Albert monacói herceg is – értetlenül állt az eredmény hallatán.

 

A bírók pontozásának az lett az eredménye, hogy megszakították a magyar klasszis profi bunyós veretlenségi sorzatát. Erdei Zsolt ugyanis utoljára a sydney-i olimpia elődöntőjében kapott ki. Azóta két súlycsoportban (félnehézsúly, cirkáló) és két nagy szervezetnél (WBO és WBA) is profi világbajnoki címet szerzett; Erdei március 30-án 34. profi mérkőzését veszítette fel. A pontozók szerint…

 

Mint már többször megírtuk, Zsoltnak nem volt könnyű időszaka az elmúlt közel két évben. Sérülés miatt két meccse maradt el, ráadásul ebből az egyik címmeccs lett volna.

 

„A kihagyástól függetlenül nagyon jól éreztem magam a meccs előtt: aggasztóan jó formában voltam. Túltettem magam a nehézségeken; tökös gyerek vagyok, büszke lehetek magamra. Ez a teljesítmény elég kellett volna a győzelemhez, de a bírók nem így látták” – szomorkodott Zsolt, aki egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy a százezer dollárt hozó mérkőzés után hogyan folytatja a pályafutását.

Íme a meccs:


Nem akarunk összeesküvés-elméleteket gyártani, de álljon itt egy szemelvény az index.hu-ról:
“Rácz Félix bokszemenedszer így vezette le a történteket, miért kellett veszítenie Erdeinek.
„Az amerikai boksz-kommunikációban az a mondás, hogy “He is the man who beat the man”, tehát Gracsov verte meg a veretlen bajnokot, aki két súlycsoportban is világbajnok volt. Ez pedig már politika, politika és kommunikáció kérdése. Meg kell magyarázni az embereknek, hogy a Gracsov nem rossz. Így építgetnek valakit fel, hogy aztán egyéni előfizetős (pay per view) gálákon nagyobb pénzekért szerepeltessék.”
Rácz szerint Lou di Bella mérkőzésszervező – Erdeit is ő vitte Monte Carlóba – kedvence a másik elődöntőben győztes amerikai Rodriguez, akire Erdei veszélyes lehetett volna, míg Gracsov nem az.”

 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.