Kiemelt hírek

LEGYŐZHETETLEN: Liddell megvédte UFC-koronáját

2006. augusztus 30. | szerző akadmin | Hibrid stílusok

Chuck Liddell ellenfele előzetesen – kettejük négy évvel ezelőtti mérkőzésére hivatkozva – megígérte: ezúttal más lesz a végkifejlet. Nem lett igaza.

Renato Sobral 10-es győzelmi szériát produkálva érkezett az Ultimate Fighting Championship félnehézsúlyú gálájára, ám ugyanúgy távozott a ketrecből, mint az Iceman előző öt ellenfele: egy brutális K.O. áldozataként…






És eljő a vég Sobral számára
Könyörtelen és mindent elsöprő támadásai révén került a sportág csúcsára Liddell.
Ezen az estén, Las Vegasban, a Mandalay Bay közönsége előtt mindössze 1 perc 35 másodperccel a mérkőzés kezdete után technikai K.O.-val győzte le a brazilok üdvöskéjét.

“Nem változtatok a stílusomon senki kedvéért” – nyilatkozta Liddell a meccs előtt. 
“Mindenki próbálja kitalálni, hogyan győzhetne le. Nekem megvan a saját módszerem: rád megyek, elkaplak és kiütlek.”

Liddell volt az “elkövetője” Sobral addigi egyetlen K.O. vereségének, miután első meccsükön 2002-ben egy látványos fejrúgással szintén az első menetben a padlóra küldte a “Babalu” becenevű fightert. Sobral akkor egy pillanatnyi kihagyás számlájára írta a vereséget, de sietett megígérni: a történelem ebben az esetben nem fogja magát megismételni.

A terv azonban összeomlott amikor Sobral korai rohamai egyikét Liddell kegyetlenül megkontrázta, és egy sistergős jobbossal a ketrec falához repítette a brazilt. Liddell folytatta a támadást, és a következő kombinációja után Sobral a padlón terült el.



Sobral félkábultan próbált védekezni a földön, de Liddell ütészápora ellen nem volt menekvés. Végül John McCarthy bíró vetett véget az egyoldalúvá vált küzdelemnek.

“Azt hittem tovább fog tartani” – így Liddell.
“Korán elkaptam a jobb csapottal, és ez nem tetszett neki. Nekem jött egy nagy felütéssel és azt hitte, hogy megrendített – ekkor vittem be a nagy jobbost.”






A király
Az est másik főmérkőzésén a félnehézsúlyú Forrest Griffin egyhangú pontozással győzte le Stephan Bonnart. A harmadik menetben néha-néha felvillanó ütésváltásoktól eltekintve ez a mérkőzés egyáltalán nem emlékeztetett kettejük tavaly áprilisi leszámolására, amikor kőkemény verekedést láthattunk.
Ezen a találkozón a profibokszból is ismert Griffin irányított a meccs nagy részében, hála kidolgozott ütéskombinációinak.

Még nem dőlt el, ki lesz az immár 19-3-0 mérlegű Liddell következő ellenfele.
Az azonban hivatalos, hogy az UFC 61-en jövő júliusban a PRIDE-os Wanderlei Silva ellen védheti meg címét.

Bennfentesek arról suttognak, hogy talán régi riválisa, Tito Ortiz várhat rá egy következő meccsen.

“A harc motivál engem – imádom ezt csinálni. Az a srác (Tito Ortiz, aki a ketrecen kívülről nézte a meccset) is motivál. Remélem, hogy hamarosan újra megmérkőzünk! Ha Tito engem akar, örömmel állok elébe. Kiütöm, mint legutóbb tettem.” – nyilatkozott Liddel a lehetőségekről.

További eredmények:

könnyűsúly
: Hermes Franca lekopogtatta Jamie Varnert a harmadik menetben
nehézsúly: Cheick Kongo kiütötte Christian Wellisch-t az első menetben
váltósúly: Nick Diaz lekopogtatta Josh Neer-t a harmadik menetben

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.