Kiemelt hírek

Legendás mester oktatott Budapesten

2013. december 10. | szerző akadmin | Karate

Shigeru Uemura nagymester élményszámba menő szemináriumáról Sensei Fris Ferenc beszámolója.

Az elmúlt hétvégén a fővárosban tartott először nyílt képzést Shigeru Uemura nagymester, az EMISHI-k szinte utolsó örököseként. (E nemzetség tagjai voltak a mai Japánok ősei, már 1200 évvel ezelőtt is fejlett kultúrával, képzési rendszerrel.)

Shigeru Uemura

A szervezők meghívására száznál is több résztvevő (számos stílusból, szervezetből) dolgozta végig a napi kétszer 3,5 órás tréningeket bokennel és pusztakezes technikákkal. A szemináriumok során belepillantást nyerhettünk a Mester leírhatatlanul “folyékony” mozgásán keresztül még az íjászat, a kineziológia, “TUI-SO” stb. rejtelmeibe is.

Elgondolkodtató már a szeminárium meghivója is Shigeru mester tollából:

EMISHI-O-DO-KAIKedves Barátaim!
Ezt a levelet els sorban azoknak címzem, akik a júniusi budapesti szemináriumom alkalmával
hiányolták a japán harcművészetek titkairól szóló előadást, illetve minden harcművésznek is,
akinek az EMISHI-O-DO-KAI rendszere az érdeklődésére tart számot.
Mindenekelőtt egy történelmi áttekintéssel kezdeném: Mi is az EMISHI-O-DO-KAI?
EMISHI: ősi japán népcsoport, a szamurájok elődei
O-DO: a beavatottak útja, egyéb jelentésében király
KAI: összegyűjtve
O-DO-KAI: az emishik rendszerének egyik alapkoncepciója, melyben nem létezik
kasztrendszer, sem hierarchia

Az emishik a béke nemzetsége voltak, minden emishi harcos beavatottnak számított. Nem
voltak versenyek, sem bajnokságok, sem díjak, sem címek. A belső értékeket vélték
fontosnak, tehát a saját magukról alkotott kép számított, nem a külvilág által alkotott
vélemény. A nevelés révén mindenki egyfajta királyi hozzáállást sajátíthatott el az élethez. Az
emishi harcművészet 60%-ban belső, 40%-ban külsőmunka. Az irányzat azt vallja, hogy az,
aki a hatalmat keresi, és csupán külső fizikai erővel próbálja ezt elérni, sosem fogja tudni
megérteni és elsajátítani ezt a művészetet.

Az emishik filozófiája 3 alapkoncepcióból áll, mely egyben az emberi faj öröksége is.
A legfontosabb alapja, a három univerzális törvény:
– Szimbiózis törvénye
– Nem közbeavatkozás törvénye
– Ok-okozati törvény

A fentiek 48 koncepcióra bomlanak tovább, melyből 20 olyan energiákat érint, amelynek
nincsen anyagi természete, és a rendszer ezen elemei mindeddig nem is kerültek átadásra
senki számára.

Az emishi harcművészetek oktatásában él egy fontos tradíció, mely szerint a törzsfőnök (a
mester, a sensei) kell, hogy beavassa a kezdőket. Különösen az első néhány oktatást neki kell
megtartania, ez alapvetően ellentétben áll az egyéb harcművészeti iskolák szokásaival.
Példának okáért a kínai harcművészeti iskolákban egy kezdőnek nincsen joga ahhoz, hogy a
mestert közvetlen módon oktassa, mivel ezek jellemzően egy piramidális rendszer
megközelítést követnek. 2012-ben nyitottam meg EMISHI névvel harcművészeti iskolámat, ezzel egy 1200 éves tabut megtörve, melynek kapcsán elkezdek japán valós történelméről beszélni, és egyúttal átadni ennek az ősi nemzetségnek a tudását.

Jelenleg egy olyan világban élünk, melyben a mi civilizációnk a szakadék szélén áll. Ezért is
van szükségünk a béke harcosainak tudására. 50 év harcművészeti gyakorlás után talán én
vagyok az egyetlen, aki professzionális harcművészeket oktat anélkül, hogy bármilyen
hivatalos címmel vagy ranggal rendelkeznék. Ez nem azért van, mert nem kaptam volna meg
komoly címeket, hanem azért, mert magam utasítottam vissza őket. Ennek oka az, hogy
gyermekkoromtól kezdve megőriztem az emishik lelkületét. Nálunk csakis a kapacitás, a
hatékonyság számít. Emellett pedig a barátság, a szolidaritás, illetve a tisztelet a külvilág felé.
Nem volt még olyan király, aki versenyen vett volna részt. A verseny történelmileg a
rabszolgák világából eredeztethető, a gladiátorok vagy az ókori olimpiák arénáiból.
Talán már hallhattuk azt az elvet a japán harcművészetekben, miszerint a cél, hogy „ne
győzess le”. Az is ismeretes, hogy az IAIDO technikáiban „aki elsőnek támad, az veszít”. A
karatéban például „karate ni sente nashi (a karatéban nincsen támadás)” okán minden kata
védekezéssel kezdődik. Ez mind az egykori emishi lelkületnek köszönhető, mivel Okinawa,
amely a harcművészetek és köztük a karate bölcsője is, emishik lakta része volt Japánnak.
Az alapkoncepció az, hogy „sose győzessünk le, de ne is támadjunk elsőnek, és ne akarjuk
elfoglalni más területét”, amely szabály szintén ezen ősi népcsoport három univerzális
törvényéből eredeztethető.

Az ember semmiképpen ne veszítse el a saját területét. Ez nyilvánvaló persze, de felmerül a
kérdés, hogy mégis mindezt hogyan? Az emishi harcosok ezen mondanivalója mögött a
dialektika technikája és bölcsessége húzódik meg. Minden titok ebben az egyensúlyban
rejtőzik.

Jómagam vagyok az egyik utolsó személy, aki ezeknek az ismereteknek örököse és
hordozója. Örömmel venném, ha közösen birtokolhatnánk ezt az életfilozófiát, és művészetet
mindazokkal, akiket ez a művészet érdekel, és mindazokkal, akik a királyok ösvényét
szeretnék járni.

A személyes viszontlátásig,
Üdvözlettel,
Sensei Shigeru Uemura

Ezeket a sorokat olvasva döntött úgy a száznál is több hazai karatéka, budoka, hogy eljön ezen a hideg, szeles hétvégén és belepillant ebbe az örökségbe. Aki a szemináriumot végigdolgozta (akár még egyetlen napot is), az többször érezhette úgy, hogy valami “parafizikai” esemény tanúja, mert a MESTER mozgása – 64 éves kora ellenére – meghazudtolta a legfiatalabbakét.

Ez az a testhasználat, szinkron és attitűd (kellő humorral megfűszerezve), amit sokan hosszú ideje kerestünk!
HARCMŰVÉSZET. Csupa nagybetűvel. A Művészet mindenhol egy harmóniát, szimmetriát, érzékenységet és profi hatékonyságot jelent.

Emberközeliség. Minden levezethető az alapelvekre. Ezek sokáig a “távol-keletiek” titkainak számítottak. Egyszer mesélte egy ilyen “nagymester” néhány hazai karatésnak egy erre irányuló kérdésre: “hát igen, Ti (európaiak) kaptátok a Korsót, de a Tartalmát megtartottuk magunknak…”

Ebben a két napban viszont átadásra került ez a “misztikus” alap-technika is. Uemura Mester elmondása alapján, már megkapta azt az “engedélyt” a felmenőitő, hogy ezt publikussá tegye. Ebben nagy szerepet játszik a világpolitikai helyzet, a gazdasági és kultúrális butítás magas foka is.

Érdekességképp megjegyezte, hogy bármennyire is egyszerűnek tűnnek az alapok, szinte alig vannak olyanok, akik KOMOLYAN vették és valóban gyakorolták maguk is a “nyugati” tanítványai közül az elmúlt időszakban. Mivel a mai tudásunk legnagyobb része hamis paradigmákon alapszik – az oktatási rendszereink manipuláltságának köszönhetően – eleinte nehéz elfogadni, befogadni ettől eltérőt. Az Ő kutatásai évtizedeken át erről szóltak, hogy lerántsa a misztikumot az ősi tnitásokról és tudományosan alátámassza ezeket a paradigmákat.

Ki ismer még egy olyan Mestert, aki végigjárta (végig bunyózta) azokat az országokat, ahonnan a leghatékonyabb küzdősportok, harcművészetek származnak ? (és ezt meg is osztja velünk) (Kína, Tajvan, Korea, Thaiföld, India, Anglia, Oroszország, stb.)


Egészség-megőrzés a testtudatosság növelésével.

Ismerünk-e még olya mestert, aki túlélte a rettegett betegséget (a rákot ) és tovább tudta folytatni edzéseit és tanulmányait, majd ezt meg is osztja a többiekkel?

Az elmúlt hónapokban a mester három alkalommal is járt nálunk a KAMUNA ősi japán természetgyógyászati iskola tudásbázisának alapjait megismertetve – mindig teltházas előadásokon. (2014. február végére datálja a következőt.)

MOST kapta meg a társaság az elméleti alapoknak a konkrét rávezető elemeit fegyveres és pusztakezes módszerekre is, illetve azokat a FIGYELMEZTETÉSEKET, amikkel megelőzhető a sok-sok fizikai edzés káros hatása is.

A programot az első nap délelőtt tömény 3 és fél óra elmélettel és szemléltetéssel kezdtünk, délután már a BOKENNEL (fából készült, szamuráj kard mása) dolgoztunk, a fegyveren keresztül megéreztetve a gravitáció és térszerűség alapelveit, törekedve a milliméter pontosságra.

Este egy közös vacsora mellett sok olyan “privát” dolgot is hallhattunk a Mestertől, ami máskor nem, vagy alig hangzik el az eseményeken. Ilyen például a kezdeti brutális élménye, a Hayashi-féle Shito Ryu iskolában; kínai útjairól élmények az I-CHUAN tanítóitól; az Argentin tangó szeretete, és ennek oktatása; az az életöröm és pozitív attitűd, ahogy a komoly professzori kutatásai mellett fenntartja vitalitását.

Másnap, vasárnap délelőtt folytattuk a BOKENNEL a munkát, majd délután a pusztakezes technikákba vezette át a fegyveres alapokat. (lökő-kéz, ütés gyorsaság, ritmus, majd sorozat-technikák akár 1 mp alatt 5 pontos találattal.

Összességében elmondhatjuk, hogy töményen kaptuk az ismeretanyagot, mindig újra és újra körbeírva több szemszögből is, olyan szemléltetésekkel, amit hosszú ideig nem felejtünk el.

Jó volt találkozni a társ-stílusok meghatározó szereplőivel (Shito Ryu, Aikidó, Kempo, Kung-Fu, Ken-Jutsu, és sokan mások), a régi ismerősök mellett, akikkel együtt nevelkedtünk a “tradicionális” kyokushin útján évtizedeken át, mint “útkeresőkkel” akik újra lekesedést éreznek a tanulás iránt.

A mester elmondta, hogy a megszerzett tudásunk egy érték, egyszerűen ismerjük fel azokat a természeti alapelveket, amiket az őseink már “teszteltek” évszázadokon át, és ezekre az új paradigmákra építsük újra a mozgásunkat és megsokszorozódhat a hatékonyság.

Nálunk, a Tigris Dojo-ban ez az átállás úgy 5 éve kezdődött, amikor Tóni Shihan-on keresztül megismerkedtünk a rendszerrel. Később  Szilágyi István harcművész mester képzéseire eljutva kezdett összeállni a kép – a logika -, mint egy esszenciaként a leghatékonyabb rendszerekből ötvözve. Közel másfél éve, hogy a szakmai vonalat már teljesen ezekre az alapokra helyezve tanítok, kiterjedtebb szemléletből visszavezetve a Kyokushin Karate szűken vett szakmai anyagára. Mindemellett csoportjaink egy ún. klub-hálózatban dolgoznak, megtartva sokszínűségünket mind a küzdősport oktatás, mind az elmélyült harcművészeti képzés területén. Minden tagunknak és korosztálynak meghagyva a lehetőséget a fokozatos rendszerbe integrálódásra.

Jómagam igyekszem a Mestereim legjobb tanítványaként haladni ezen az úton, napi szinten gyakorolva ezeket az alapelveket – akár egyedülm vagy sokszor közeli tanítványaimmal és fiaimmal együtt.

A központi termünkben minden pánteken várjuk (stílus-függetlenül) a Shigeru Mester által tanított Harcművészeti alapok iránt nyitott BUDOKÁKAT.

Köszönet az esemény szervezőinek, és várjuk a 2014-es folytatást!

OUS!

Sensei Fris Ferenc

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.