Kiemelt hírek

Koller István: 'Egyszerűen ennyivel jobbak vagyunk'

2005. szeptember 20. | szerző akadmin | Ökölvívás

Fölényes győzelem, magabiztos címvédés. Bettina Debrecenben esélyt sem adott kenyai ellenfelének. De milyen volt ez a találkozó a ringsarokból nézve? Erről kérdeztük az edző-férjet, Koller Istvánt.

– Ha röviden kellene értékelned a találkozót, mit mondanál róla?

Két, azonos stílusú, kondícionálisan tökéletesen képzett, nagy ütőerejű, technikás bokszoló hatalmas taktikai csatája volt, amit





Az edző (fotó: Bettina Infoline)
Bettina fegyelmezetten, a taktikai utasításokat maximálisan betartva, zseniálisan bokszolva nyert meg.

– Fatuma előzetesen sem tűnt könnyen megoldható feladatnak. Milyen volt edzői szemmel a mérkőzésen?

– Tudtuk, hogy Fatuma nem lesz egyszerű eset. Ezen a mérkőzésen jobb volt, mint a legutóbbi címmeccsén, amiről felvételt kaptunk. Azóta is sokat fejlődött, ami nem meglepő, hiszen kiváló adottságokkal rendelkező bokszolóról van szó.

– Bettina azt nyilatkozta, hogy Fatuma volt eddigi legnehezebb ellenfele.

– Ez így van. Kintről ez biztosan nem látszott, hiszen fölényesen nyertük a meccset, de ez nem Fatuma gyengesége volt, hanem Bettina zsenialitása. Egyszerűen ennyivel jobbak vagyunk.

– Számítottatok arra, hogy mégis sima lesz a meccs?

– Nem. Úgy látszik én sem ismerem még eléggé a feleségem, és még engem is meg tud lepni. A viccet félretéve, nem volt ez azért annyira sima menet, mint amilyennek látszott. Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, ami be is jött. Bettina maximálisan megvalósította a taktikai elképzeléseket, ezzel szinte “kikapcsolta” Fatuma veszélyes pontjait. Ez az idegek harca volt úgy, hogy végig ott lógott a levegőben a gyors befejezés lehetősége. Ne felejtsük el, hogy két olyan ütőerejű bokszolóról van szó, akik együtéses KO-t tudnak abszolválni, ha kell. A mérkőzés során négy alkalommal láttunk esélyt az idő előtti befejezésre. Egyszer – a nyolcadik menet elején – Bettina került úgymond sakk-matt helyzetbe, amit hála a rendkívül kemény felkészítő kesztyűzéseknek, biztonsággal tudott megoldani úgy, hogy a nézőtéren észre sem vették az egészet. Utólag kiderült, mindenki azt hitte, csak megcsúszott. Összefoglalva: két azonos stílusú bokszoló találkozója volt, akik szó szerint kioltották egymást a ringben, és ahol a nagyobb taktikai fegyelem, és a képességek feletti ösztönös bajnoki véna döntött a javunkra.

– Azt hiszem tavaly óta Bettina látványosan sokat fejlődött.  Mennyire törekedtetek a kiütésre?

– Bettina minden mérkőzésére úgy megy fel a ringbe, hogy igyekszik minél gyorsabban befejezni a küzdelmet. Ez azonban egy ilyen jó képességű ellenfélnél nem egyszerű dolog. Fatuma nem hibázott, így nem lehetett igazából megrendíteni őt. Mindketten a pillanatra vártak, és egyikük sem habozott volna kihasználni azt.

– Véleményed szerint hol tart most Bettina? Mi az, amiben tovább tud fejlődni, és milyen lehetőségeket látsz még a további pályafutásában?

– Bettina szerintem nem csak a boxrec számítógépe szerint tartozik súlycsoportoktól függetlenül a világ 5 legjobb ökölvívónője közé. Galina Ivanova, Miló Viktória, Cathy Brown, Oksana Vasilyeva és Zarrika Fatumától eltekintve, még csak megszorítani sem tudták őt. Tanulni persze folyamatosan kell, hiszen a női mezőny is elképesztő mértékben fejlődik. Szinte hónapról-hónapra mérhető ez. A lányok is egyre technikásabbak, erősebbek, ma már ritkaság a 10. menetben a fáradtságtól tántorgó női bokszoló látványa. Bettinában még nagyon sok kiaknázatlan lehetőség van, ezért a lehetőségei is szinte korlátlanok, és számunkra most még beláthatatlanok.

– Mi lesz a következő feladat?

Nem tudom, a jövő héten egyeztetünk Rácz Félixszel, a hogyan továbbról. Bettina egészséges, sérülése nincsen, és csak zárójelben jegyzem meg, a mérkőzés után, kedden reggel már futott. Ha rajtunk múlik, nem kell sokat várni a következő lehetőségre.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.