Kiemelt hírek

K.O.-ból nem volt hiány az idei kyokushin karate OB-n

2005. február 14. | szerző akadmin | Karate

Hat ország közel 80 versenyzője állt tatamira 3-3 súlycsoportban a Magyar Kyokushin Karate Szervezet 2005. évi Nyílt Nemzetközi Felnőtt Bajnokságán.

6 ország, 80 versenyző

Az eseménynek idén február 12-én a nyíregyházi, Bujtosi Szabadidő Csarnok adott otthont. A versenyzőket a 10 ezer eurós összdíjazás külön is motiválta, így nem véletlen, hogy idén jóval több mérkőzés végződött K.O.-val, mint egy évvel korábban Budapesten.

A verseny rangját emelte, hogy a versenybíróság elnöki tisztét shihan Furkó Kálmán 6. danos mester látta el.







A versenyen díszvendégként volt jelen dr. Bakonyi Tibor, az Országgyűlés Sport és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Mészáros Attila, a WKO karate világszövetség alelnöke, dr. Mészáros János a Nemzeti Sportszövetség alelnöke, a Magyar Karate Szövetség elnöke, illetve számos kiemelt vendég.

Hat ország mintegy nyolcvan versenyzője állt a tatamira, hogy megküzdjenek a látványos díjakért és a bajnoki címekért. A nagy csatákban számos látványos K.O.-szintű győzelemnek, valamint bemutatónak is részese lehetett a csarnok teltházas közönsége.


Eredmények

férfi KATA:

I. Tóth Attila, Tekeres SK
II. Boldut Cristian, Románia
III. Pop Vlad, Románia


női KATA:

I. Wallmen Anca, Románia
II. Tóth Renáta, Tekeres SK
III. Vernóth Csilla, Kalocsa


KUMITE – Küzdelem
férfi 70kg:

I. ifj. Nemes József, Kemecse
II. Rózsa Gábor, Kemecse
III. Váczi Péter, Hajdúszoboszló
III. Búzás Gábor, Martfű


férfi 80kg:
I. Kádár Roland, Tekeres SK
II. Magna Gergő, Banzai KKK
III. Bak Sándor, Kapuvár LSE
III. Kiss Róbert, Borza-dojo


férfi +80kg:
I. Török Dániel, Champions FC
II. Demeter Zsolt, Soproni MAFC
III. Stefanovics József, Martfű
III. Fülöp Roland, Jászberény








női 55kg:
I. Mezősi Marina, Fight Kft.
II. Bartók Júlia, Fight Kft.
III. Nemes Éva, Kemecse
III. Kovács Mónika, ARSC

női 65kg:
I. Ábrahám Edit, Nagykőrös
II. Tóth Ivett, Martfű
III. Tanács Tímea Budai, Harcművész SE
III. Simon Orsolya, Jászberény


női +65kg:
I. Szövetes Veronika, Nagykőrös
II. Demeter Mónika, Jászberény
III. Zatykó Zita, Szeged Ichiro

A legtechnikásabb női versenyző: Mezősi Marina, Fight Kft.
A legtechnikásabb férfi versenyző: Magna Gergő, Banzai KKK

Felkészülés

A bajnokok közül kerülnek ki a válogatott legjobb versenyzői akik
képviselhetik hazánkat az áprilisi koppenhágai EB-n. Így a nyíregyházi viadal kiváló felkészülési lehetőségként vonul be a történelembe, és reméljük a júniusi oszakai Világkupára is marad a dicsőségből.

Képeslapok az eseményről: itt! >>>

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.