Kiemelt hírek

KirályTeam: TIZENKILENC aranyérem a Bestfighter Világkupáról

2009. június 17. | szerző akadmin | Kick-box

A Bestfighter Világkupára 27 országból 1900 versenyző érkezett. A csepeli KirályTeam harcosai ismét taroltak, így nem csoda, hogy tisztelik, félik és nem szeretik őket a versenyeken.

A Bestfighter Világkupa a maga 27 országból érkezett 1900 indulójával az Irish Open után a második legrangosabb, Európában megrendezésre kerülő világkupa eseménnyé nőtte ki magát idén.

Szerencsére ennek megfelelően a 105 Stadium létesítmény, mely Rimini városban otthont adott az eseménynek június 5-7 között, minden szempontból kielégítette a majd kétezer ember elhelyezésének logisztikai kihívásait.

Csepelről 21 versenyző vett részt a tornán, az első fél évben ez volt az utolsó nagy fellépés, egy hihetetlen menetelés utolsó állomása.

A péntek délután kezdődött csapatverseny olyan volt, mint egy tündérmese, vagy még inkább egy klasszikus amerikai kalandfilm, melyben a főhősök viszontagságos kalandok után, néha már-már vesztett helyzetből felállva végül mégis kivétel nélkül elnyerik méltó jutalmukat, és a film végére a néző maradéktalanul elégedett lehet a cselekmény valamennyi szálának végső alakulásával.

Mindez persze kizárólag csepeli szemszögből nézett ki így, hiszen például a nagy reményekkel induló olasz, horvát és egyéb nemzetiségű csapatok és szurkolóik valószínűleg inkább szürreális rémálomként élhették meg azt, amit az öt kategóriában induló csepeli csapatok műveltek velük ezen az estén!

Kezdődött a kadet korosztályú csapataink szereplésével. Mind kadet 1, mind pedig kadet 2 korosztályban tudtuk, hogy a horvátok és az olaszok elképesztő erősségű utánpótlás harcosokkal rendelkeznek, bizonyították ezt Nápolyban a világbajnokságon, ahol sajnos még sok borsot törtek a mieink orra alá.

A mai napon azonban egészen egyszerűen senki sem boldogult a fiatal csepeli harcosokkal.
Kadet 1-eseink Szabó Dorina, Gilyán Regina, Rohonczi Jenő, Veres Roland, Erdei Bruno összeállításban magabiztosan meneteltek az aranyéremig. Külön gratulálunk Rohonczi Jenőnek, aki e napon debütált KiralyTeam színekben. Első meccsén még túlzott izgalomban és megilletődötten játszott, a másodikon azonban már remek teljesítménnyel járult hozzá a végső sikerhez.

Emlékezetes pillanat volt, amikor a döntőben Gilyán Regina jelentkezett volna játékra, ám a horvátok edzője hosszas vitatkozás után elérte a bíróknál, hogy Regi ne léphessen tatamira. Az okok picit homályosak voltak, ám végül – lényeg a lényeg – Regi nem küzdhetett.

A csepeli lány nagyon el volt keseredve, én mégis mosolyogtam magamban, hiszen ami történt az nem volt más, mint hogy Európa egyik legnagyobb nevű utánpótlás edzője, Zoran Cicvara jó tíz percen át küzdött, kiabált, mutogatott, érvelt, nehogy saját tanítványának Gilyán Reginával kelljen megküzdenie. Hát kell ennél nagyobb elismerés egy 12 éves harcosnak, kérdem én…………?

Persze a horvát csapat nem járt jobban Szabó Dorinával sem, hiszem a 11-ik évét még csak idén nyáron betöltő fiatal csepeli lány tökéletesen oldotta meg a feladatot! A kadet 1-es csapat begyűjtötte az első aranyat!


Az első arany: kadet 1-es csapat
Jenő, Dorina, Roli, Regina és Bruno



A kadet 2-eseknél
a döntőben, két küzdő páros csatája után sajnos már 11-5-re mentek a horvátok, ekkor azonban Varga László lépett tatamira. Laca szédületes tempóban kezdett bele a küzdelembe, a neki jutott két perc alatt nemhogy felhozta a Jakus Gábor, Molnár Gábor, Varga László, Kádas Adrienn összetételű csapatot, hanem amikor átadta a stafétát a békéscsabai Kádas Adrienn-nek, az eredményjelző már 18-15-öt mutatott a magyar csapat javára. Adri pedig nem tette meg azt a szívességet az ellenfélnek, hogy “elbénázza” a három pontos előnyt, a vége a döntőben 27-17 lett és ezzel “zsebbe ugrott” a második arany.


A második arany: kadet 2-eseink
Laca, Adri és a két Gabi


Ekkor már néhányan, a csapatot jól ismerő magyarok lopva néha-néha sokatmondóan egymásra pillantottunk, és tudtuk, a másiknak ugyanaz jár a fejében, itt akár meglehet az öt aranyból mind az öt, hiszen az előzetesen három legnehezebbnek tűnő elsőségből kettő már meg is van!

Jöttek a juniorok!
Azt hiszem, ez az a kategória, amelyben egy fogadó irodánál a KiralyTeam csapat győzelmére nem lenne érdemes fogadni, mivel a feltett összeg jövedelmezőségi rátája a nullához konvergálna! Annak az esélye ugyanis, hogy valaki legyőzi junior csapatunkat, lassan két éve zéró! Nem történt ez másként ma sem, a Veres Richárd, Iványi Gábor, Veres Alex, Imre Tamás, Kondár Anna összetételű csepeli csapat simán nyerte a küzdelmeket. Csak egyetlen példával szeretném érzékeltetni a csepeli gárda fölényét: döntő mérkőzésüket 31-18-ra nyerték Olaszország legjobb juniorjaiból összeválogatott csapata ellen! 


Beugrott a harmadik arany: juniorok
Panni, Ricsi, Gabi, Alex, és Tomi


A zöld övig kategóriában Vágvölgyi Péter, Völgyi Erik, és Kardos Szilárd hölgy partnere a rendkívül szimpatikus, és a mérkőzések során egyre inkább formába lendülő olasz Valeria Puntscher volt.
Ez már ugyan több egyesület nemzetközi alakulata volt, mégis Péter, és a két győri fiú miatt határozottan magunkénak éreztük a csapatot! Petiék sorra nyerték meccseiket, majd a döntőben is magabiztosan 37-23-ra győztek, így csepeli szempontból négyből négy aranyat szereztünk eddig. Vágvölgyi Péter teljesítménye pedig határozottan jó volt, hozta a meccseit, felgyorsultan, robbanékonyan küzdött!


A negyedik arany: zöld öves felnőttek
Erik, Szilárd a győriek és Peti a csepeli (Valeria lemaradt)



Végül jöttek a felnőttek, ahol szinte borítékolható volt, hogy a döntőben a külön ágra sorsolt olasz Bestfighter és a csepeli KiralyTeam csapata fogja a végső finálét játszani!

Amikor e két csapat találkozik, az mindig igazi ünnep ebben a sportágban, hiszen a néző biztos lehet benne, hogy valami érdekeset fog látni! Valóban, e két csapat jutott a fináléba, és az oda vezető út e mérkőzés presztizse tükrében elhanyagolható jelentőségű! Elég annyi, hogy a mieink meggyőző teljesítménnyel jutottak el a fináléig, csak hát se Joe, se Gömbi, ráadásul az összecsapás Olaszországban…….szóval picit aggódtunk!

Aztán este 7 óra 10 perckor befejeződtek a küzdelmek minden más tatamin, a sportcsarnokban lévő emberek szép lassan elkezdtek a döntőre összpontosítani!

Nagyon szimpatikus volt, ahogyan a nézők jó része már 20 perccel a kezdés előtt elfoglalta helyét a döntő helyszínéül szolgáló központi tatami körül, és fegyelmezetten leültek a földre, lehetővé téve ezzel, hogy kétszer annyian figyelhessék testközelből Európa két csúcs csapatának rangadóját!

A mérkőzés előtt, ismét az olaszok szervező készségét bizonyítandó, három tehetséges fiatalember olyan musical-form bemutatót tartott, melyben a kivitelezés néha a fizikai törvények határát súrolta. A zene és a hozzá tartozó hangosítás óriási volt, az ember a testében érezte a ritmust, a látványos show remekül vette ki magát, a 15 perces műsor a nézők hangulatát felpaprikázta, tökéletes rávezetés volt ez egy izgalmasnak ígérkező, rendkívüli eseményre.
19 óra 40 perckor aztán a zene elhallgatott, az “előzenekar” levonult, a nézősereg ideges fészkelődése közepette megjelentek a tatamin a főszereplők, Európa talán két legjobb csapata, az olasz Bestfighter Italy, és a csepeli KirályTeam, hogy megvívják a döntő ütközetet.

A meccs, mint mindig fantasztikus volt, Ricsi kezdett a félelmetes formában lévő Andrea Lucchese ellen, de jól tartotta a döntetlen közeli eredményt, egyetlen pont hátránnyal adta át a helyét Törpének.

Jároszkievicz Krisztián a tét súlyát átérezve, picit feladva játékos stílusából, komoly előnnyel hozta a részét Domenico De Marco ellen, és ez döntő momentumnak bizonyult a későbbikeben!
Imi Tomi megtartotta a Törpe által megszerzett 4 pontos előnyt Gregorio di Leo ellen.

Panni ellen a bírók az utolsó percben ugyan három egymás utáni, nevetséges támadás-imitáció pontokkal történő megjutalmazása révén felhozták Luisa Gullotti-t és az olasz csapatot, ám – és e tényt mégis a bírák javára kell írni – az utolsó 20 másodpercet korrekt módon értékelték, így csapatunk fantasztikus végkifejlet után 18-17-re legyőzte a hazai pályán küzdő olasz csapatot, és ezzel megszerezte az ötödik, talán legértékesebb aranyat!


Az ötödik: felnőtt
Panni, Zsófi, Ricsi, Törpe és Tomi


Nem hiszem, hogy volt valaha ilyen a történelemben, a csepeli KirályTeam harcosai június 5-én néhány óra leforgása alatt bebizonyították, hogy minden korosztályban ők a legjobbak!
A döntő és az eredményhirdetések között KiralyTeam melegítőben ide-oda sétálgatva én magam olyan elismerő pillantások kereszttüzében sütkéreztem, hogy már-már kezdtem egyre nagyobb tisztelettel tekinteni önmagamra!
Edzők, harcosok, nézők, bírák, mindenki teljesen el volt képedve csapataink teljesítményétől!

Másnap egyébként egy eltört orrú huszonéves bristoli harcossal beszélgettem az Uffizi kórház várótermében, és többek között azt kérdeztem tőle, hogy náluk Angliában tisztelik a KirályTeam-et, félnek tőle, vagy nem szeretik. Annyit mondott: jó a sorrend!
Azt hiszem, ez így is van rendjén!

A kupák átadásának pillanataiban, ötször egymás után, már-már egykedvű monotóniával olvasták be a “királi tím hángeri”-t a győztes csapat definíciójaként, és a jelenlévők örömteli, elismerő vagy éppen kényszeredett mosollyal néztek egymásra, ám tekintetükben folyamatosan ott volt az értetlenkedő kiváncsiság, hogy a fenébe nyerhetett meg ez a magyar csapat ma itt mindent!



Öt csapat, öt arany…

Már nagyon jó hangulatban telt el az este, egy szolid vacsora után kísérők, edzők, versenyzők korán nyugovóra tértek, mindenki felelősségteljesen készült a másnapi folytatásra.

Szombaton a semi-contact egyéni küzdelmei jöttek.

A 21 csepeli harcos a megszokott módon megszámlálhatatlan örömteli pillanattal és sok-sok éremmel ajándékozott meg minket, ezek közül csak néhány kiemelkedő eredményt vagy éppen emlékezetes pillanatot szeretnék kiemelni, felidézni!

A kadet 2-es lányoknál 42 kg-ban a külön ágra sorsolt Sas Viktória és Veres Mercédesz végiggyalogoltak a teljes mezőnyön, csak a döntőben találkoztak – volna, ám e meccset már le sem játszották, hiszen mindketten készültek a 46 kg küzdelmeire.

Veres Mercédesz pedig e küzdelem sorozatot is megnyerte, döntő mérkőzése Martina Lanzilao, az olasz tehetség ellen a torna egyik legizgalmasabb összecsapása volt!

Menyus döntetlen állásnál a mérkőzés rendes játékidejének utolsó pillanata környékén egy szabályos találatot vitt be ellenfelének, és ezzel – úgy tűnt – győzött! A bírók a pontot megadták és már ugráltunk is örömünkben, úgy ünnepeltük a sokáig sérülésekkel bajlódó fiatal csepeli lányt, ám az egyik bíró jelezte, hogy a találat már a mérkőzés végét jelző elektronikus hangjelzés megszólalásának pillanata után csapódott be Lanzilao testére. Nem volt okunk felháborodásra, mert a bírónak igaza volt, valóban így volt! Rövid tanácskozás után a vezetőbíró érvénytelenítette is a találatot, így folytatódott a mérkőzés a hosszabbítással.

A túlóra egy perce alatt kétszer is Martina szerzett vezetést, ám Menyus egészen döbbenetes koncentrációval, elszántsággal és rutinnal mindkétszer egyenlített. Nagyon nyílt volt a meccs, de mintha Lanzilao a csepeli lány folyamatos felzárkózásai nyomán picit megrogyott volna. Amikor lejárt a hosszabbítás és a vezető bíró – hivatalból – közölte a küzdő felekkel, hogy a mérkőzés innentől kezdve az első érvényes találatig megy, az olasz kislány szemében már bizonytalanság csillogott!

Veres Mercédesz ettől kezdve uralta a mérkőzést és kb. 30 másodperc múlva, egy villámgyors beugrást követően bevitte a győztes találatot.
Leírhatatlan volt az öröm, ami ez után következett, én pedig elérzékenyülve idéztem fel előző esti emlékeimet, amikor vacsora közben Menyus mélyen a szemembe nézett és azt mondta: tudod Géza érzem, hogy holnap küzdeni fogok Martinával! Egy kis elszámolni valóm van vele, le fogom győzni………

Hasonló KiralyTeam menetelésre került sor a kadet 1-es lányok +47 kg-os küzdelmeiben. Az egyik ágon Szabó Dorina, a másikon Gilyán Regina jutott el a fináléig! Kettejük óriási presztizs harcát Regina nyerte és ezzel begyűjtötte az aranyat.

A kadet 2-es fiúk ismét remekül szerepeltek!

Jakus Gábor népes mezőnyökben megnyerte a 42 és a 47 kg-osok küzdelmeit is! Egyszerűen elképesztő volt, ahogy ez a szelíd tekintetű, udvarias, rendkívül szimpatikus fiatal srác tönkre verte minden ellenfelét!

Amennyiben Gabi vele egy magas, vagy csak néhány centivel magasabb ellenféllel játszik, úgy nincs miről beszélni, maximum annyi a kérdés, hogy technikai KO lesz e, vagy kihúzza ellenfele a meccs végéig!
Ha az ellenfél egy jó fejjel magasabb és 8 kilóval nehezebb, úgy néha-néha már van ok aggodalomra, ám ezen a szombaton e típusnak sem volt keresnivalója ellene! Nagyon jó volt őt nézni, látványosan kick-boxolt, technikás, remek lába van, és amikor olyan lendülettel játszik, mint e napon, kadet 2-ben, 50 kg-tól lefelé tényleg nincs ellenfele!

Molnár Gábor pedig az 52 kg küzdelmeit úgy nyerte, hogy már előző nap fájt a lába.
A sérülése egyre csúnyább volt, ám Gabi jegelt, küzdött/győzött, ismét jegelt, majd megint győzött és így jutott el a fináléig!
A döntőben 3-2-es vezetésnél az utolsó másodpercekben egy “Gömbis” hárompontossal – amit legnagyobb sajnálatomra nem láttam – tette fel a koronát aznapi teljesítményére, így 6-2-re nyerte a döntőt, igaz ekkorra már alig tudott lábra állni!
Az elkövetkező néhány órát Rimini városi kórházában töltöttem el Gáborral, és mivel az olasz egészségügy sem a gyors beavatkozásairól híres, volt időnk kielemezni a mérkőzéseit és a sérülését!
Ott a kórházban nem láttak törést sehol, ám hazaérve, egy újabb vizsgálat mégis nyitva hagyta a kérdést, mennyi idő szükséges Gabi felépüléséhez!

A felnőtteknél a zöldövesek kategóriájában 22 induló között Vágvölgyi Péter aranyérmet szerzett. Peti egyre gyorsabb, egyre jobb kézzel, a lábát kell még fejlesztenie!

Agyembólia közeli állapotba juttatta az embert az, amit Imre Tamással műveltek a felnőtt 74 kg-osok között.
Ellenfele megindulásait rendre csodálatosan lereagálva Tomi hátra ugrott, és a tőle megszokott természetességgel csapott villámgyorsan az ellenfél fejére, és ezt megcsinálta 25 másodpercen belül ötször.
Ennek ellenére mind az öt alkalommal ellenfelének adtak pontot, aki látványosan el sem érte Tomit előrelendülő kezével.
A mérkőzés vége előtt 15 másodperccel, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ily módon megverették őt, már olyan ideges voltam, hogy lelki erőm utolsó maradványait összeszedve felsiettem a lelátóra, jó messze a tatamitól, mert úgy éreztem, ha ott maradok, valami butaságot fogok csinálni!
Tomi a juniorok 74 és 79 kg-os küzdelmeit így is megnyerte, azaz mégsem távozott egyéni aranyérmek nélkül Riminiből!

Mindenképpen említést érdemel Veres Richárd, aki a későbbi Grand Champion Manuel Esposito-t legyőzve nyerte a felnőtt 57 kg-osok küzdelmeit!

Jároszkievicz Krisztián pedig a 89 kg-ban szerzett aranyérmet, a 84 kg-ban pedig ezüstöt. Törpe a három napon át jobb keze volt Király István mesternek, szervezte a csapat életét, beállt a versenyzők mögé, minden helyzetben mindenki számíthatott rá. Csak annyi ideig törődött önmagával, amíg a mérkőzései – amelyeket nem mellékesen rendre megnyert – tartottak, amikor végzett, fújt néhányat és már nézett is körül, nincs e valakinek szüksége segítségre. Nem lehet nem észrevenni most már évek óta, hogy Törpe milyen állhatatos és mély önzetlenséggel segíti a csapat életét. Úgy gondolom, az ő munkássága is fontos összetevője a KiralyTeam csodának!…. 


Törpe, aki a tatamin és azon kívül is nagyszerűen teljesített

Persze született még a fentieken kívül jó néhány aranyérem, összesen 19 kupát hozott haza a KiralyTeam küldöttség – már említenem is fölösleges – megjavítva ezzel a tavalyi 10-es Bestfighter aranytermést!

Mindez azt jeleni, hogy a csapat 2009-ben ismét túl van egy olyan időszakon, amelynél sikeresebbet az egyesület történetében még nem sikerült a csepeli harcosoknak produkálniuk.
Korosztályonként és nemenként 4-5 olyan harcossal rendelkezik a klub, akik esetleg nagy esélyesként érkezhetnek ősszel Pulába, az utánpótlás EB-re, majd Marseille-be a felnőtt világbajnokságra, ahol szerintem már most rettegnek a magyar harcosoktól!

Király István és Róth Dániel mesterek tanítványai az év első felében kétségtelenül jó úton haladtak, minden korosztályban a legeredményesebb egyesületként tündököltünk tornáról tornára.

KirályTeam-es érmek:

Aranyérmek:
Gilyán Regina (egyéni)
Szabó Dorina (csapat)
Veres Mercédesz 2 (egyéni)
Rohonczi Jenő (csapat)
Erdei Bruno (csapat)
Veres Roland (csapat)
Jakus Gábor 3 (2 egyéni, 1 csapat)
Molnár Gábor 2 (egyéni, csapat)
Varga László (csapat)
Veres Alex (csapat)
Iványi Gábor 2 (egyéni, csapat)
Kondár Anna 3 (1 egyéni, 2 csapat)
Veres Richárd 4 (2 egyéni, 2 csapat)
Vágvölgyi Péter 2 (egyéni, csapat)
Jároszkievicz Krisztián 2 (csapat, egyéni)
Minda Zsófia (csapat)
Imre Tamás 4 (2 egyéni, 2 csapat)

Ezüstérmek
Szabó Dorina
Rohonczi Jenő
Veres Roland (2)
Sas Viktória
Varga László
Szabó Dorina
Diligens Klaudia
Veres Alex
Jároszkievicz Krisztián

Bronzérmek
Rohonczi Jenő
Szabó Dorina
Berta Viktória


A Bestfighterek

SG – www.kiralyteam.hu

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.