Kiemelt hírek

Kick-box Világbajnokság: Tizenhat magyar érem Skopjéből

2011. november 2. | szerző akadmin | Kick-box

A magyar válogatott összesen 5 arany-, 2 ezüst- és 9 bronzéremmel jelezte: továbbra is meghatárózó erőt képvisel a sportágban.

Skopjéban a pénteki nap mind délelőtt, mind délután rendkívüli izgalmakat tartogatott számunkra. A versenynap kezdetén a döntőbe jutásért folytak a küzdelmek, míg délután a döntők egy részét is leküzdötték az ellenfelek.

Nekifutásnak Andó László és Wágner Vivien megnyugtató módon lépett át ellenfelein. Vivien magabiztosan verte az orosz Sharapovát, csakúgy, mint a 17 éves fiatal Andó László.
 
Dancsó Zoltán ismét döntőbe került. A magyar válogatott legtapasztaltabb és legeredményesebb, ötszörös világbajnok tagja tehát – mint annyi éven át – világbajnoki döntőbe jutott. A veteránoknál Koszogovits Mihály remek küzdelemben nyert Kuzakhov (Oroszország) ellen, s jutott a fináléba.

Kick-light-ban a klubtársak, Molnár Mónika és Miskolczi Anett egyaránt a döntőbe jutottak. Móni svéd, Anett pedig lengyel ellenfelet győzött le. A ringben Habash Antoine hatalmas mérkőzésen, ismét az utolsó menetben fordított és nyert a francia Beaubrun Desty ellen.

Akiknek nem sikerült és bronzérmesként végeztek, természetesen mindent megtettek a továbblépésért, de egy világbajnokságon, ahogyan közeledünk a fináléhoz, egyre szorosabbak a mérkőzések, így nagyon sok összetevő szerencsés találkozása kell a győzelemhez.

Ezt a délutáni döntő résztvevői is érezhették. Molnár Mónika küzdelmében sem a szerencse, sem a bírói jóindulat nem volt tapasztalható.

 – Úgy éreztem, hogy jól ment a küzdelem, de szinte semmire nem kaptam pontot a combrúgások kivételével. Mélységesen csalódott vagyok! – nyilatkozta Móni az elveszített döntő után.
Habas Antoine sem volt a szerencse kegyeltje a K-1 60 kg-os döntőben. Az orosz Jakub Bersanukajev ellen nagyon bemelegíteni sem volt idje, mert a szervezők fél órával korábbra rakták a mérkőzést.
 
– Úgy éreztem, megtettem mindent annak az érdekében, hogy aranyérmet szerezzek. Edzőmnek, Rehák Györgynek is ez a véleménye, hogy megvolt a meccs. Sajnos, a bírók nem így látták..

Sőt, érdekes módon nem látták a négy, fordulásos kézhát ütést sem, pedig ezek jól láthatók voltak, s talán a győzelmet is meghozták volna… Ráadásul az orosz ellenfél nagyon jó harcos, aki nem lenne rászorulva ilyen segítségre.

Történtek azonban számunkra kellemes dolgok is: a nap magyar szempontból legeredményesebb mérkőzését, a veterán light-contact kategória világbajnoka, Koszogovits Mihály így látta:

 

Első veterán világbajnokunk, Koszogovits Mihály

 

– Nem ismertem az ellenfelemet, ráadásul a svájci Patrick Baumgartner magasabb és erősebb volt fizikálisan, mint én. A taktikám nagyon egyszerű volt: nyernem kellett! Ez sikerült, s egy nagy álmom teljesült, hogy a tavalyi Európa-bajnoki cím után idén világbajnok lehettem veteránként a a kick-box sportágban.

Az első menet a svájcié volt, de a második menetben fordítani tudtam, a jobb kondíciómnak köszönhetően. Tizenkéthetes felkészülésen vagyok túl, amit a fiatal versenyzőimmel együtt végeztem el.

– Milyen érzés volt az, hogy a tanítványod, Dancsó Zoli adta a tanácsokat?

– Nagyon nagy segítség volt egy ötszörös világbajnokkal készülni és tanácsaira hallgatni. És persze nagy segítséget jelentett, hogy barátom, Zrínyi Miklós mesteredző szövetségi kapitány is segített minden tudásával.

A pénteki eredmények a döntőbe jutásért, feketével kiemelve a győztesek:
 
Light-contact:
74 kg. Andó László – Jason Godin (Franciaország)
84 kg. Dancsó Zoltán – Igor Prykhodko (Ukrajna)
60 kg. Wágner Vivien – Lilia Sharapova (Oroszország)
70 kg. Fenyvesi Márta – Karin Edenius (Svédország)
 
Veterán light-contact a döntőbe jutásért:
84 kg. Koszogovits Mihály – Nikolai Kuzhakov( Oroszország)
94 kg. Mayer Gábor – Slavov Slavi (Bulgária)
+94 kg. Tóth István – Mikael Bäcksträm (Svédország)
 
Kick-light a döntőbe jutásért:
50 kg. Molnár Mónika – Ida Sihvonen (Svédország)
55 kg. Dr.Megyeri Csilla – Figen Dikbayir (Törökország)
65 kg. Miskolczi Anett – Paulina Frankowska (Lengyelország)
70 kg.Fenyvesi Márta – Katarina Vilhanova (Szlovákia)
79 kg.Zsarkó Dániel Péter – Alexey Lenberg (Oroszország)
+94 kg.Pődör Csaba – Michal Wszelak (Lengyelország)
 
K-1 szabályrendszer a döntőbe jutásért:
57 kg. Bodacz Patrik – Vedat Uruc (Törökország)
60 kg. Habash Antoine – Beaubrun Desty (Franciaország)
65 kg.Brunner Boglárka – Halasi Éva (Szerbia)
 
A péntek délutáni döntők eredményei:
K-1 60 kg. Habash Antoine – Jakub Bersanukajev (Oroszország)
Kick-light 50 kg. Molnár Mónika – Zaneta Ciesla (Lengyelország)
Light-contact veterán 84 kg. Koszogovits Mihály – Patrick Baumgartner (Svájc)
 
Szombaton, a világbajnokság utolsó napján bonyolították le a döntők többi részét. Az esélyekígy néztek ki előljáróban: Dancsó Zoltán egy kőkemény mérkőzésre számíthatott a német Stephan Brücker ellen. Az újonc Andó Lászlóra az a Bertalan Levente (Ausztria) várt, aki a súlycsoport nagy esélyeseként érkezett (a súlycsoport jelenlegi profi világbajnoka és évek óta mindig ezüstérmet szerzett). Wágner Vivien, mint az európa- bajnoki cím védője esélyesként léphetett fel a német Manneka Kissel ellenében. Miskolczi Anettre nehéz három menet várt, hiszen a macedón Gordana Bosevszkát a hazai közönség biztatta.
 
Időrendi sorrendben először Wágner Vivien lépett tatamira a német Maneka Kissel ellen. Vivi esélyeshez méltóan kezdett, és folyamatosan támadott, megszerezve az irányítást. Folyamatosan növelte pontjai számát, kemény iramot diktált, sőt, még a neki gyakran problémát jelentő félerőt is tartani tudta, szóval nagyon „egyben volt”. A német lány nem nagy meggyőződéssel támadgatott, s ez egy cseppet sem hozott izgalmakat Zrínyi Miklós szövetségi kapitánynak és Gnyálin István edzőnek. A vége nem lehetett más, mint fölényes magyar győzelem, és Wágner Vivien az európa-bajnoki elsőség mellé megszerezte a világbajnoki címet is! Rendkívül fiatal versenyző lévén Vivi még jó néhányszor meghallgathatja a magyar Himnuszt a dobogó legfelső fokán.

 

Wágner Vivien világbajnok

Nemsokkal déli 12 óra után a két páston egyszerre zajlott le két döntő. Miskolczi Anett kick-light szabályrendszerben a helyi kedvenccel, a macedón Gordana Bosevska-val csapott össze. Anett kihasználta a hosszú kezei és lábai adta lehetőségeket és persze betartotta edzője Zrínyi Miklós mesteredző utasításait. Ezt nem csak a pontkülönbség növelésében lehetett érzékelni. A máskor oly hangos macedón közönség „piano-ban” szurkolt, jelezve, hogy versenyzőjüknek nem sok sikerélmény jutott ezen a mérkőzésen. A vége: megérdemelt magyar siker és ismét egy újonc világbajnoknak szólhatott a magyar Himnusz.

Miskolczi Anett újoncként lett Világbajnok

A másik páston a világbajnokság egyik legnagyobb megelepetése történt. A még csak 17(!) éves, vagyis junior korú Andó László a light-contact 74 kg súlycsoport legnagyobb esélyesével, az osztrák színeket képviselő és rutinos Bertalan Leventével csatázott a világbajnoki címért. Lacinál már az érmes helyre jutás is szép teljesítmény volt, a döntőbe jutás egy álom. A döntő óriási taktikai csatát hozott, mindketten arra építettek, hogy megkontrázzák a másik támadását, ráadásul mindkét versenyző fordított támadó állású volt. Nem nagy különbséggel, de folyamatosan a békéscsabai újonc vezetett. A mérkőzés felénél meghibásodott a pontozógép is, de szerencsére ez az osztrák versenyzőt zavarta meg jobban. Andó taktikusan küzdve még növelte is előnyét, s megszerezte a világbajnoki címet a magyar szurkolók és Gregor László edző legnagyobb örömére. Hatalmas meglepetés Bertalan Levente veresége, aki csakúgy, mint két éve Villachban, most is egy békéscsabai versenyzőn akadt fent. Akkor Szabó László győzte le, most pedig Andó László.

Andó László juniorkorúként sem talált legyőzőre

 

A végére az egész light-contact mezőny és jelenlegi magyar kick-box versenyzői kar legeredményesebb, emblematikus alakja, Dancsó Zoltán következett. Az a „Kicsi”, aki a profi világbajnoki cím sokszoros védője és akinek egy ilyen döntőn csak vesztenivalója lehetett. Az a versenyző, aki úgy érkezett Skopjébe, hogy nem sejtette, megszerzi a hatodik világbajnoki címét.

A német Stephen Bücker is érezhette ezt, mert megilletődötten kezdett, s ez egy ilyen rutinos klasszis ellen óriási hiba! Dancsó egyre jobban belelendült, simán vezetett, s amikor a mérkőzés második felében egy fordulásos fejrúgást is bevitt, lehetett látni, hogy ezt a döntőt ma csak a magyar fighter nyerheti meg. Dancsó élvezte a küzdelmet és ha ő ilyen jó szériában van akkor nem sok esélye mutatkozik az ellenfélnek. Zoli a magyar szurkolók ovációja közepette győzött, s szerezte meg hatodik világbajnoki címét.

 

Dancsó Zoltán hatszoros világbajnok!

Dancsó nem csak a sportszerű ellenfél, hanem a sportág legendás alakja, amelyet az is bizonyít, hogy a többi külföldi versenyző, sportvezető, sőt, a WAKO elnöke, Dr. Ennio Falsoni is gratulált versenyzőnknek. Ahogyan összeborultak edzőjével, az előző napon a veteránok között szintén világbajnoki címet szerzett Koszogovits Mihállyal, és azzal a Zrínyi Miklós mesteredzővel, aki fiatal versenyzőkora óta segítette őt, az a torna egyik legmeghatóbb, legfelemelőbb pillanata volt…
 

Ez a döntő egy csodálatos lezárását jelentette az „aranyszombatnak”. Az összes szombati döntősünk győzött, s a világbajnokságot a magyar válogatott agyenge kezdés ellenére méltóan fejezte be.
Íme a gyorsmérleg :
 
A magyar válogatott összesen 5 arany 2 ezüst és 9 bronzérmet szerzett.
 
Light-contact:
60 kg – Világbajnok: Wágner Vivien
74 kg – Világbajnok: Andó László
84 kg – Világbajnok: Dancsó Zoltán (hatodik alkalommal) 
70 kg – 3. Fenyvesi Márta
 
Veterán light-contact
84 kg – Világbajnok: Koszogovits Mihály  
94 kg – 3. Mayer Gábor
+94 kg – 3.Tóth István
 
Kick-light:
65 kg – Világbajnok: Miskolczi Anett 
50 kg – 2.Molnár Mónika 
55 kg – 3.Dr.Megyeri Csilla
70 kg – 3.Fenyvesi Márta
79 kg – 3.Zsarkó Dániel Péter
+94 kg – 3.Pődör Csaba
 
K-1:
60 kg – 2.Habash Antoine 
57 kg – 3.Bodacz Patrik
65 kg – 3.Brunner Boglárka

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.