Kiemelt hírek

Kick-box VB: Újra itt volt a nagy csapat!, ami átgázolt az egyre erősebb mezőnyön

2009. december 3. | szerző akadmin | Kick-box

Az olaszországi Lignanóban megrendezett semi- és full-contact világbajnokságon a magyar csapat öt arany-, három ezüst- és négy bronzérmet szerzett, valamint begyűjtötte a semi-contact csapat aranyérmét is. A legeredményesebbek az idén kétségen kívül a semi-contactosok voltak. A szövetségi kapitányok értékelnek.

Király István szövetségi edző így látta a világbajnokságot.
(Részletes beszámoló a vébéről itt.)

– Az vált be, amit megjósolt, mind a várható harc hevességére, mind az eredményességre vonatkozóan. Mi volt az a tényező, ami a mieinket a kiélezett szituációk többségében a többiek fölé emelte?

– Kiütközött, hogy mentálisan a többi versenyző felett állnak, olyan erős a koncentrációjuk, energiájuk, hogy akár vesztes mérkőzésről, akár a harmadik menet utolsó másodperceiről van szó, rá tudtak tenni egy lapáttal, a többiek pedig nem. Ellenfeleinket sokszor láttuk “kipukkanni”. Nem kondicionálisan, hanem agyban.



– Hogyan elemezné a csapat teljesítményét?

– Nagyon-nagyon büszke vagyok arra, hogy egy ilyen csapatattal dolgozhatok együtt – most már ötödik éve. A tavalyi EB-n megszerezhető 16 aranyból 10-et nyertünk, most pedig hat aranyérmet szereztünk – nagyon elégedett vagyok mindenkivel. Olyan semi-contact csapat jött itt össze, akikkel élmény volt együtt dolgozni. A tábort hangos szó, veszekedés, vitatkozás nélkül dolgozták végig. A versenyen átgázoltak mindenkin… Többen kétszeres világbajnokok lettek; a semi-contact 6 arany-, 3 ezüst-, 3 bronzérme magáért beszél.

– A sok kiváló teljesítmény mellett ki tudnál emeleni valakit?

– Nem tudom külön szedni Őket. Törpe megverte az angol Page-t, Veres Richárd megverte a világbajnokot, Mórádi Zsolt négy ponttal állt vesztésre a német Harald Schmidt ellen fél perccel a vége előtt, mégis döntetlenre hozta a meccset, majd a hosszabbításban megverte ellenfelét…
Ahogy az egész válogatott illő alázattal, tisztelettel állt az egészhez – ezért volt nagy élmény ez a verseny. Egyetlen fegyelmezetlenség, egyetlen szándékos harckerülés nem volt, ahogyan a többi csapatnál. Odaálltak, s megtették azt, amit meg lehetett tenni.

– Nőtt vagy csökkent a magyar semi-contact válogatott és a riválisok közötti különbség?

– A választ több részre lehet bontani. A fizikális, gyorsasági részében erősek a többiek. A másik része , a mentális része ott dől el, hogy rengeteg technikával, taktikával építettem fel a küzdelmeket. Ezeknek a gyakran apróságoknak tűnő tényezők segítségével juttattuk oda a magyar csapatot, hogy hat világbajnoki címet tudtunk szerezni. A csapatbajnoki döntők előtt el szoktuk énekelni az ” Újra itt van a nagy csapat!” című nótát. Most is elkezdtük énekelni, és az egész csarnokban síri csend támadt. Lehetett érezni, hogy nyomja össze a többieket ez a mérhetetlen energia, ahogy a versenyzők egymást töltik fel energiával. Az olaszok egyre jobban mentek össze, látszott, hogy olyan fölényben vannak a mieink erőben, mentalitásban, hogy nem nyerhet más, csak mi.

– Mennyire viselte meg ez a VB a versenyzőket?

– Soha nem éreztem ekkora feszültséget a sportolókon. Gömbös Lacin is ez jött ki. A tíz Európa-bajnoki cím utáni elvárások, hogy minden rivális úgy jött ide, hogy most megmutatják nekünk.
Az olaszok olyan felsőben jöttek az egyéni küzdelmekre, hogy rá volt írva: “Az olaszok jobban csinálják”. S ezzel nap mint nap szembesülni…
 De ezek a srácok, a mieink, ebben élnek, s csak akkor hajolnak meg valaki előtt, ha igazi sport teljesítménnyel legyőzik őket. Emelt fővel kell mindenkinek távoznia.
Csikós Peti emelt fővel távozhatott ezüstérmesen is, mert 35 évesen végigcsinált mindent, s hajszálon múlott az aranyérme. Szendrei Barbara térdsérülés után, ésszel verve a riválisokat lett ezüstérmes. Minda Zsófi ugyanúgy megtett mindent. Nagy volt rajta a teher, a döntőben már csak a harmadik menet végén jött fel, s a hosszabbításban egy ponttal kapott ki.
A bronzérmesek is nagyon jók voltak. Imre Tomi három hete nagy hullámvölgybe került. Ez törvényszerű, a többiek is átestek rajta. Imre Tomi erre úgy felépítette magát, hogy a döntőbe jutásért csak egy ponttal kapott ki Di Leótól, pedig csak 90 %-ot adott ki magából. A 16 éves Veres Alexre kis fiúként tekintettek, de amilyen elődöntőt vívott a későbbi világbajnokkal, az sokáig emlékezetes lesz, 10:9 -re kapott ki úgy, hogy a győztes a mérkőzés végén elismerése jeléül felemelte Alex kezét. Dancsó Zoltán botrányos körülmények között, igazságtalanul kapott ki a döntőbe jutásért. Így alakult ki az éremkollekció.



Katona Attila, a full-contact válogatott szakvezetője így értékelte a teljesítményt.

– Remek felkészüléssel érkeztünk ide, az edzőtábor jól sikerült a versenyzőknek. Reális eredmény született, mert nagyon magas színvonalú volt a VB, felkészült ellenfelekkel.

Nagyon rossz sorsolást kaptunk, négy esélyes versenyzőnk már az első körben az aktuális, vagy a végső világbajnokkal küzdött, ebben a helyzetben nem maradt más, csak a tisztes helytállás.
 
Így járt Hosszú Feri és Kiss Gabi. Tetőzte ezt a bajt, hogy a bírók sem álltak mindig a helyzet magaslatán, gyakran nem reális pontozás, eredmény alakult ki. Ez legjobban Szuknai Zsuzsát sújtotta. Aki látta mérkőzését a francia ellenféllel, az nem tudta megmondani, hogy a bírók mit néztek. A harmadik menetben számtalan pontot ért el a francia lány ellen, amiből két pontozó bíró egyetlen egyet nem látott. Ilyen csalással még nem találkoztunk. Minden áron ki akarták juttatni ezt a francia lányt Pekingbe.

A Görbics Gabi esete hasonló volt, azzal az orosszal, akit tavaly kiütött. Most is három menet alatt nyomás alatt tartotta, az orosz fogott, menekült, s a bírók nem így látták a mérkőzést. Mind a két esetben egyébként a mérkőzések után számtalan semleges edző jött hozzánk, és gratulált, elismerve igazunkat.

Azt az elvárásunkat, hogy senkit ne nyomasszon dobogó-kényszer, hanem önmagát adja, ha kell, kétszáz százalékosan, versenyzőink teljesítették. Fiatal csapat a mienk, a realitásoknak megfelelő eredmény született. Van jövője a csapatnak, ugyanolyan elszántak és bizonyítási vágy van bennük.

– Orosz egyeduralom volt most is, vagy mások is beleszóltak az elsőség kérdésébe?

– Most az orosz és a kazah sportolók vitték a prímet. A kazahok nagyon erősek. Eddig low-kick-ben és K-1-ben jeleskedtek, de most a full-ban is felzárkóztak az oroszok mellé.

Szakmailag tapasztalt -e valamilyen újdonságot?

– A legfőbb újdonság a pontozógép használata. Teljesen átalakítja a taktikát. Több esetben úgy jöttünk le a ringből segítőmmel, Papp Róberttel, hogy nem biztos, hogy a megfelelő taktikával küldtük fel versenyzőinket, mert ha végig adok-kapokba hajszoljuk őket, lehet, hogy eredményesebbek lettek volna. A pontozógép átírja a taktikát, és el kell gondolkoznunk azon, hogyan tovább. Változtatni kell a versenyzők felkészültségében.

Eredmények

Semi-contact férfiak:
57 kg.
Világbajnok: Manuel Esposito (Olasziország)
2. Lewis Morison (Nagy-Britannia)
3. Veres Alex (Magyarország, Király Team Csepel) Edző:Király István
3. Ilszat Aamadulin (Ooszország)

63 kg.
Világbajnok: Veres Richárd (Magyarország, Király Team Csepel) Edző:Király István
2. Andrea Lucchese (Olaszország)
3. Jason Doyle (Írország)
3. Bartosz Baczinsky (Lengyelország)

69 kg.
Világbajnok:Gömbös László (Magyarország, Király Team Csepel) Edző:Király I stván
2. Domenico de Marco (Olaszország)
3. Gebhardt Michael (Ausztria)
3. Jay Daniels (Írország)

74 kg.
Világbajnok: Gregorio Di Leo (Olaszország)
2. Mark Mc Dermott (Írország)
3. Imre Tamás (Magyarország, Király Team Csepel) Edző:Király István
3. Nick Memmos (Görögország)

79 kg.
Világbajnok: Mórádi Zsolt (Magyarország, Király Team Csepel) Edző:Király István
2. Harald Schmidt (Németország)
3. Robbie Mc Menamey (Írország)
3. Neri Stella (Olaszország)

84 kg.
Világbajnok: Jároszkievicz Krisztián(Magyarország, Király Team Csepel) Edző:Király István
2. Michael Page (Nagy-britannia)
3. Roman Bründl (Ausztria)
3. Andreas Aggelopoulosz (Görögország)

89 kg.
Világbajnok: Drew Neil (Nagy-Britannia)
2. Marko Desa (Horvátország)
3.Dancsó Zoltán (Magyarország, Controll SE, Szombathely) Edző:Koszogovits Mihály
3.Dimitri Gaulis (Svájc)

94 kg.
Világbajnok: Pero Gazilj (Horvátország)
2. Csikós Péter (Magyarország. Bp. Hunyadi János SE) Edző: Szűcs Zoltán
3. Rene Perz (Németország)
3. Michael Simmons (USA)

+94 kg.
Világbajnok: Boris Miskovic (Horvátország)
5. Wappel Tibor (Magyarország, Kopula Classic SE, Szombathely)

Nők:
50 kg.
Világbajnok: Giulia Cavallaro (Olaszország)
5. Németh Janka (Magyarország, Zoltek SE)

55 kg.
Világbajnok: Eirin Dale (Norvégia)
7. Molnár Mónika (Magyarország, Esztergomi KBSE)

60 kg.
Világbajnok: Gloria Di Bei (Olaszország)
2. Szendrei Barbara (Magyarország, Király Team Csepel) Edző:Király István
3. Miriam Bourdale (Görögország)
3. Ida Abrahamsen (Norvégia)

65 kg.
Világbajnok:Bev Stuzakker (Nagy-Britannia)
5.Dancsecs Bojána (Magyarország, Castrum-Dinamica SE, Körmend)

70 kg.
Világbajnok: Kondár Anna (Magyarország, Király Team Csepel) Edző:Király István
2. Claire Louise Sweetman (Írország)
3. Marie-Eve Dicare (Kanada)
3. Jem Cambell (Nagy-Britannia)

+70 kg.
Világbajnok: Mieke Hinke (Nagy-Britannia)
2. Minda Zsófia (Magyarország, Király Team Csepel) Edző:Király István
3. Patrizia Berlingieizi (Svájc)
3. Natalie Cassidy (Írország)

Veterán VB
79 kg.:
Világbajnok: Billie Bryce (Nagy-Britannia)
7. Koszogovits Mihály (Magyarország, Controll SE, Szombathely)

Csapatverseny:
Világbajnok:
Magyarország:( Veres Richárd, Gömbös László, Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián, Kondár Anna, Minda Zsófia, Király Team Csepel) Edző:Király István
2. Olaszország
3. Írország
3. Nagy-Britannia

Semi-contact éremtáblázat: (A veterán eredményekkel együtt!)
1. Nagy-Britannia
2.MAGYARORSZÁG
3. Olaszország
4. Horvátország
5. Írország
6. Németország

Full-contact:
63 kg.
Világbajnok: Zalinman Alijev (Orszország)
2. Konsztantyin Demoretszkij (Ukrajna)
3. Görbics Gábor (Magyarország, Szegedi Box Klub) Edző:Gál László, Papp Róbert
3. Mardan Buzdajev (Kazahsztán)

75 kg.
Világbajnok: Andreas Lodrup (Norvégia)
7. Pethes Viktor (Magyarország, Fontana SE, Debrecen)

Nők:
56 kg.
Világbajnok: Valerija Iszakova (Oroszország)
8. Szuknai Zsuzsa (Magyarország, Szegedi Box Klub)


Comments

comments

A hozzászólás letiltva.