Kiemelt hírek

Kick-box VB: Kórház után diadal

2005. december 5. | szerző akadmin |

A magyar válogatott már a szegedi kick-box világbajnokság első napján beállította eredményességi csúcsát: 1993-ban Atlantic City-ben szerzett hét aranyérmet a tengerentúlra utazó küldöttség. Ehhez képest szombaton úgy nyert szintén hét aranyat a Zrínyi Miklós szövetségi kapitány vezette gárda, hogy még vasárnap is hét döntőben érdekeltek a mieink, így szinte kizárt, hogy ne legyen minden idők legsikeresebb világbajnoksága a szegedi.

Pénteken még orvosi konzílium tárgyalta, hogy Debreczeni Dezső egy szabálytalan leütést követően egyáltalán elhagyhatja-e a kórházat, szombaton viszont a békéscsabai extraklasszis nem csupán tatamira lépett a semi-contactos döntőben, de a harmadik menetben tíz ponttal elhúzott az orosz Ajszintól, így technikai kiütéssel diadalmaskodott.

Ezúttal nem ájultan,

hanem mérhetetlen boldogságában csuklott össze… Hat világbajnoki címével ugyanis utolérte minden idők legeredményesebb kick-box versenyzőjét, a szintén magyar Pesuth Ritát. És a 31 éves sportoló holnap még a light-contact döntőjében is érdekelt…
– Nagyon bántott volna, ha nem sikerül nyerni hazai közönség előtt, ráadásul még most is fáj egy kicsit az állam, de meccs közben egyáltalán nem éreztem semmit. Természetesen az összes aranyérmem közül erre emlékszem majd a legszívesebben, meg arra, hogy a barátaimmal együtt lettem világbajnok. Tegnap sajnos az ivási és evési nehézségek miatt nem sikerült meginnunk Dancsó Kicsivel a szokásos “kabalasörünket”, de úgy látszik, most anélkül is összejött. Mindenesetre most nem fogjuk kihagyni! – mosolygott az újdonsült csúcstartó.

Debreczeni Dezső sikere

mellett Dancsó Zoltán teljesítményét is megirigyelheti a világ: a szombathelyi versenyző zsinórban harmadszor lett világbajnok súlycsoportjában, light-contactban.
– Amikor megtudtuk, hogy közvetlenül a Dezső döntője után következik majd az enyém, még inkább szerettük volna, hogy egymás után kétszer is szóljon majd a Himnusz. Amikor ő megnyerte a meccset, már nem volt kétségem, hogy én is nyerni fogok. Bár az első menet még nem volt az igazi, de utána azt hiszem nem kellett sokat gondolkodniuk a pontozóknak… – mondta büszkén Dancsó Zoltán.

Felnőtt világversenyen

most szerzett először érmet Novák Jenő, jóllehet már 27-dik életévében jár. És ez rögtön világbajnoki arany lett, miután, ha megosztott pontozással is, de legyőzte lengyel ellenfelét. Krempf Réka pedig Debreczeni Dezső mögött a magyar csapat második legeredményesebb versenyzője lett: a semi-contactban elért harmadik helyezése után lightban az 50 kg legjobbjának bizonyult.
Nyolc év után ismét van full-contact világbajnoka a magyar kick-boxnak: ráadásul kettő! A szabályrendszer utolsó magyar világbajnoka Aburkó Gábor, 1997-es címét követően a szegedi világbajnokságon is nyerni tudott. Ezzel a beremendi versenyző már két vb-elsőséget tudhat a magáénak, amivel a hazai full-contactosok közül eddig csupán Gönczi János büszkélkedhetett. A másik aranyat a szegedi Szuknai Zsuzsanna szerezte, aki saját szűkebb hazájában lett világbajnok. Sándor Kornél viszont nem tudta folytatni eddigi bravúrsorozatát, de az ezüstérem így is pályafutása eddigi legjobb eredménye.

Nem teljesült ugyanakkor


Pruzsinszky Ivett vágya: a light-contact 70 kg-os döntőjéban sorozatban harmadszor is legyőzte őt mumusa, a szlovén Nusa Rajher, aki a tavalyi Eb- és a 2003-as vb-fináléban is jobbnak bizonyult az esztergomi lánynál. Pruzsinszky ezúttal küzdelmes meccsen, 2:1-es pontozással kapott ki, így a pénteken szerzett bronzérme mellé egy ezüstöt is begyűjtött Szegeden.

Szintén ezüstöt nyert semi-contactban a vb-felkészülése alatt végig lágyékhúzódással küszködő Csikós Péter, valamint a tíz év után újra vb-döntőt vívó, kétgyermekes családanya Kovács Betty.
A szombati nap délelőttjén megrendezett aero-kickbox versenyben Gazdag Brigitta arany, Perneki Mihály ezüst-, Iglói Dénes pedig bronzérmet nyert. Ebben a viszonylag új szabályrendszerben először indultak magyarok világbajnokságon.

A világbajnokság döntőit


lenyűgöző ünnepség előzte meg, amelyen többek között megjelent Ábrahám Attila a Nemzeti Sporthivatal címzetes államtitkára, Mészáros János, a Nemzeti Sportszövetség alelnöke és Elbert Gábor, az NSSZ főtitkára. A ceremónián Ennio Falsoni, a nemzetközi szövetség, a WAKO elnöke világsztárokat köszöntött: Mike Andersont, a WAKO egykori megalapítóját, valamint két egykori legendából lett hollywoodi filmcsillagot, Bill “Superfoot” Wallace-t és Don “Dragon” Wilsont.

15. KICK-BOX VILÁGBAJNOKSÁG, SZEGED
Szombat

Eredmények:

Semi-contact:
Férfiak:
57 kg:
Döntő: Debreczeni Dezső-Ajszin (orosz) TKO a 3. menetben (17-7).
Világbajnok: Debreczeni Dezső (Magyarország, klubja: Békéscsabai LTSE-Kwon, edzője: Gregor László), 2. Makszim Ajszin (Oroszoroszág), 3. Piotr Bakowski (Lengyelország) és Miroslav Grgic (Horvátország).
89 kg:
Döntő: Csikós Péter-Greenhalgh (amerikai) 13-18.
Vb: Joseph Greenhalgh (Egyesült Államok), 2. Csikós Péter (Magyarország, k: Bp. Hunyadi SE, e: Szűcs Zoltán), 3. Marko Desa (Horvátország) és David Heffernan (Írország).
Nők:
55 kg:
Döntő: Kovács Betty-Sorlie (norvég) TKO vereség a 2. menetben (15-5).
Vb: Tonje Sorlie (Norvégia), 2. Kovács Betty (Magyarország, k: KirályTeam Csepel, e: Király István), 3. Panagiota Galani (Görögország) és Dorota Godzina (Lengyelország).

Light-contact:
Férfiak:
79 kg:
Döntő: Dancsó Zoltán-Touzeau (francia) 3:0.
Vb: Dancsó Zoltán (Magyarország, k: Kondor & Sragner Controll SE, e: Koszogovits Mihály), 2. Cristophe Touzeau (Franciaország), 3. Konsztantyin Szajtov (Oroszország) és Andrea Primitivi (Olaszország).
84 kg:
Döntő: Novák Jenő-Niziolek (lengyel) 2:1.
Vb: Novák Jenő (Magyarország, k: Esztergom KBSE, e: Zrínyi Miklós), 2. Mariusz Niziolek (Lengyelország), 3. Marat Pukajev (Oroszoroszág), Fabian Fingerhut (Németország).
Nők:
50 kg:
Döntő: Krempf Réka-Kibanova (orosz) 3:0.
Vb: Krempf Réka (Magyarország, k: Esztergom KBSE, e: Zrínyi Miklós), 2. Alekszandra Kibanova (Oroszország), 3. Heidi Williamsson (Svédország) és Florence Zaaboula (Franciaország).
70 kg:
Döntő: Pruzsinszky Ivett-Rajher (szlovén) 1:2.
Vb: Nusa Rajher (Szlovénia), 2. Pruzsinszky Ivett (Magyarország, k: Esztergom KBSE, e: Zrínyi Miklós), 3. Katja Möhle (Németország) és Ulrika Ek (Svédország).

Full-contact:
Férfiak:
54 kg:
Döntő: Aburkó Gábor-Pavlenko (ukrán) 3:0.
Vb: Aburkó Gábor (Magyarország, k: Beremendi Építők SC, e: Tóth István), 2. Igor Pavlenko (Ukrajna), 3. Tomasz Makowski (Lengyelország) és Mohamed Betmirzajev (Oroszország).
60 kg:
Döntő: Sándor Kornél-Martins (francia) 0:3.
Vb: Daniel Martins (Franciaország), 2. Sándor Kornél (Magyarország, k: Fontana KBSZSE, e: Katona Attila), 3. Zlatomir Dimitrov (Bulgária) és Jevgenyij Kil (Oroszország).
Nők:
56 kg:
Döntő: Szuknai Zsuzsanna-Andrejeva (orosz) 2:1.
Vb: Szuknai Zsuzsanna (Magyarország, k: Tigers SE Szeged, e: Gál László), 2. Lidija Andrejeva (Oroszország), 3. Jutta Susanna Nordberg (Finnország) és Natalie Kalinowski (Németország).

Aero-kickbox:
Férfiak:
Vb: Laurent Fries (Franciaország), 2. Perneki Mihály (Magyarország, k: Tigers SE Szeged, e: Tóth Ivett), 3. Iglói Dénes (Magyarország, k: Tigers SE Szeged, e: Kecskés Tibor).
Nők:
Vb: Gazdag Brigitta (Magyarország, k: Zoltek SE, e: Zrínyi Miklós), 2. Barada-Tapilatu (Szlovénia), 3. Laura Fiori (Olaszország).

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.