Kiemelt hírek

Kick-box Utánpótlás Európa-bajnokság: TIZENNÉGY egyéni és KÉT csapataranynak örülhetünk

2009. október 15. | szerző akadmin | Kick-box

A közelmúltban lezajlott kontinenstornán a magyar kick-box utánpótlás ismét bizonyított. Elmondhattuk, hogy nem igazán volt csapatunk a bírói kar kedvence. A megszerzett aranyérmeken kívül lehetett volna több első hely is.

A horvátországi Pula-ban rendezték meg a közeljövő kick-box sztárjainak európai seregszemléjét, ahová – szokás szerint – esélyesként érkeztek a mieink.

A tornán 30 ország 1071 indulója több szabályrendszerben versengett az Európa-bajnoki címekért.
A pulai Sportarénában két ring és hat tatami küzdőtér várt a versenyzőkre.

Elmondhattuk, hogy nem igazán volt csapatunk a bírói kar kedvence. A megszerzett aranyérmeken kívül lehetett volna több első hely is.

Versenyzőink elsősorban semi-contactban nyertek, de két
light-contact és egy K-1 első hely is bejött, amely helyezések érthetően javították a hangulatot. 

A torna végén a semi-contact csapatverseny feltette a koronát a válogatott produkciójára, hiszen a három korosztályból kettőt, a juniort és a kadett II. korosztályt is magyar válogatott nyerte.

A verseny tanulságainak levonása ezután következik majd, a lehetőségek, a végrehajtott edzésmunka, szakmai tapasztalatok fényében.


Eredmények:

SEMI-CONTACT
Junior fiúk:

63 kg.
Európa-bajnok: Nick Ramael (Belgium)
2. Iványi Gábor (Magyarország, Király Team Csepel)
Edző:Király István
3. Lazaros Konstantinou (Görögország)
3. Eduardo Scolpito (Olaszország)

69 kg.
Európa-bajnok: Francesco Strano (Olaszország)
2. Akhilleas Foufounis (Görögország)
3. Almási Bence (Magyarország, Yoko Team Szeged)
Edző: Kecskés Tibor, Varga Zsolt
3. Shane Barry (Írország)

+94 kg.
Európa-bajnok: Toby Freeman (Nagy-Britannia)
2. Andrej Batyajev (Oroszország)
3. Schaffer Gergő (Magyarország, Mezőberényi Sportcsarnok SE) Edző: Barna Márton

Junior lányok:
55.kg.
Európa-bajnok: Mariela Angelova (Bulgária)
2. Hanicz Nelly (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Gregor László
3. Erdei Dóra (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Gregor László
3. Maddalena Licata (Olaszország)

60 kg.
Európa-bajnok: Vittoria Anunziata (Olaszország)
2. Sandra Pichler (Ausztria)
3. Andó Bettina (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Gregor László
3. Katharina Bierbass (Németország)

65 kg.
Európa-bajnok: Blanka Sindlerova (Csehország)
2. Julie Wiesemann (Németország)
3. Vizsnyiczai Viviána (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző:Gregor László
3. Busa Andrea (Magyarország, Yoko Team, Szeged)
Edző:Kecskés Tibor, Varga Zsolt

70 kg.
Európa-bajnok: Nagy Henrietta (Magyarország, Király Team Csepel) Edző: Király István
2. Jantyik Lili (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Gregor László
3. Sinhead Kert (Írország)
3. Blanka Sindlerova (Csehország)

KADETT 2 korosztály Fiúk
42 kg.
Európa-bajnok: Pietro Norato (Olaszország)
2. Marti Barry (Írország)
3. Berczi Ábel (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Hricsovinyi Károly
3. Jakus Gábor (Magyarország, Királyteam Csepel)
Edző: Király István

47 kg.
Európa-bajnok: Davide Colla (Olaszország)
2. Jan Seb (Csehország)
3. Vizsnyiczai Richárd (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Gregor László
3. Aarron O Connor (Írország)

52 kg.
Európa-bajnok: Des Leonard (Írország)
2. Robert Basara (Horvátország)
3. Molnár Gábor (Magyarország, Királyteam Csepel)
Edző: Király István
3. Ashley St.Mart (Írország)

57 kg.
Európa-bajnok: Varga László (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
2. Tom Gould (Nagy-Britannia)
3. Salvatore Malaponti (Olaszország)
3. Emanuele De Blasio (Olaszország)

63 kg.
Európa-bajnok: Tilen Zajc (Szlovénia)
2. Jaka Hudales (Szlovénia)
3. Veres Alex (Magyarország, Királyteam Csepel)
Edző: Király István
3. Pesti Benedek (Szeged Tigers)
Edző: Kovács Sándor

69 kg.
Európa-bajnok: Petros Konstantinou (Görögország)
2. Mixalis Kaimatzoglou (Görögország)
3. Andó László (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Gregor László

+69 kg.
Európa-bajnok: Roberto Guiducci (Olaszország)
2. Connor Baginski (Németország)
3. Baka Károly (Magyarország, Királyteam Csepel)
Edző: Király István
3. Menois Koromilas (Görögország)

Lányok
42 kg.
Európa-bajnok: Veres Mercédesz (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
2. Mateja Kunovics (Horvátország)
3. Romina Rauth (Ausztria)
3. Veronika Peneva (Bulgária)

46 kg.
Európa-bajnok: Sas Viktória (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
2. Joan Rolison (Nagy-Britannia)
3. Melinda Ramadani (Szlovénia)
3. Martina Lanzilao (Olaszország)

50 kg.
Európa-bajnok: Veronica Lanzilao (Olaszország)
2.Charlie Maddocks (Nagy-Britannia)
3. Berta Viktória (Magyarország, Királyteam Csepel)
Edző: Király István
3. Marija Matanivics (Bosznia-Hercegovina)

55 kg.
Európa-bajnok: Kádas Adrienn (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Gregor László
2. Evelyn Neyens (Belgium)
3. Roberta Cavallaro (Olaszország)
3. Lora Borisova (Bulgária)

+65 kg.
Európa-bajnok: Roth McDonnald (Írország)
2. Maja Britvic (Horvátország)
3. Jorcsák Dorina (Magyarország, PTE-PEAC, Pécs)
Edző: Jorcsák József
3. Alina Kravcsuk (Ukrajna)

KADETT 1 Korosztály
28 kg.
Európa-bajnok: Veres Roland (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
2. Borislav radulov (Bulgária)
3. Davide Minoia (Olaszország)
3.A rtem Rumsevej (Ukrajna)

32 kg.
Európa-bajnok: Daniel Beeston (Nagy-Britannia)
2. Robin Bruynseels (Belgium)
3. Homolya Dániel (Magyarország, Yoko Team Szeged)
Edző: Kecskés Tibor, Varga Zsolt
3. Francesco Bonacurso (Olaszország)

37 kg.
Európa-bajnok: Gabrielle Lanzilao (Olaszország)
2. Jure Beus (Horvátország)
3. Verhas Olivér (Magyarország, Controll SE, Szombathely)
Edző: Dancsó Zoltán
3. Rohonczi Jenő (Magyarország, Királyteam Csepel)
Edző: Király István

+47 kg.
Európa-bajnok: Erdei Brúnó (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
2. Luka Mlinac (Horvátország)
3. Giuseppe Angelino (Olaszország)
3. Cameron O Shaunassey (Írország)

Lányok:
28 kg.
Európa-bajnok: Török Szonja (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
2. Nikolina Zeman (Horvátország)
3. Magdalena Zrilics (Horvátország)
3. Emma Mc Gilloway (Írország)

32 kg.
Európa-bajnok: Murvai Lívia (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
2. Lucija Cicvara (Horvátország)
3. Soraja Wajhudi (Hollandia)
3. Joyce Poppe (Belgium)

37 kg.
Európa-bajnok:Petra loncsar (Horvátország)
2. Kristina Ravlic (Horvátország)
3. Varga Vera (Magyarország, Királyteam Csepel)
Edző: Király István
3. Silvia Calandra (Olaszország)

42 kg. Európa-bajnok: Berta Rebeka (Magyarország, Királyteam Csepel)
Edző: Király István
2. Kristin Mizurska (Bulgária)
3. Mara Ikics (Horvátország)
3. Petra Miskics (Horvátország)

47 kg.
Európa-bajnok: Camela Abbate (Olaszország)
2. Keeri brown (Írország)
3. Dorina Szabó (Magyarország, Királyteam Csepel)
Edző: Király István
3. Andjela Sztanics (Horvátország)

+47 kg.
Európa-bajnok: Gilyán Regina (Magyarország, Királyteam Csepel) Edző: Király István
2. Ambra Niceforo (Olaszország)
3. Csonka Zsófia (Magyarország, Yoko Team, Szeged)
Edző:Kecskés Tibor, Varga Zsolt
3. Stefanie Marchese (Olaszország)

LIGHT-CONTACT
Juniorok:
Férfiak:
69 kg.
Európa-bajnok: Andrej Gudac (Horvátország)
2. Nejc Blanua (Szlovénia)
3. Quintz Norbert (Magyarország,Dorogi KBSE)
Edző:Zrínyi Miklós
3. Luigi Monaco (Olaszország)

84 kg.
Európa-bajnok: Luka Meglen (Szlovénia)
2. Kéri Marcell (Magyarország, Pelso SE)
Edző: Koszogovits Mihály, Dancsó Zoltán

Nők:
50 kg.
Európa-bajnok: Teslime Can (Törökország)
2. Silvia Meni (Olaszország)
3. Rétlaki Renáta (Magyarország, Újkígyósi KBSE)
Edző: Debreczeni Dezső
3. Clarissa DODI (Olaszország)

55.kg.
Európa-bajnok: Erdei Dóra (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző:Gregor László
2.Hanicz Nelli (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Gregor László
3. Ilona Felonenko (Ukrajna)
3. Ivona jaksa (Horvátország)

60 kg.
Európa-bajnok: Katarzyna Modrzejewska (Lengyelország)
2. Andó Bettina (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Gregor László
3. Sandra Pichler (Ausztria)
3. Viktoria janeva (Bulgária)

65 kg.
Európa-bajnok: Frana Samardzics (Horvátország)
2. Busa Andrea (Magyarország, Yoko team, Szeged)
Edző: Kecskés Tibor, Varga Zsolt
3. Karen Bailey (Nagy-Britannia)
3. Tereza Martinkova (Csehország)

70 kg.
Európa-bajnok: Kristina Mijat (Horvátország)
2. Jantyik Lili (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Gregor László
3. Veronika Komutova (Csehország)

+70 kg.
Európa-bajnok: Anna Maksim (Lengyelország)
2. Rhianne O’Neill (Nagy-Britannia)
3. Sélley Anna (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
 Edző: Gregor László
3. Bozena Vlajnic (Horvátország)

KADETT 2 korosztály fiúk:
42 kg.
Európa-bajnok: Imram Midzan (Bosznia-Hercegovina)
2. Ruslan Musajev (Azerbajdzsán)
3. Berczi Ábel (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Hricsovinyi Károly
3. Kristian Georgijev (Bulgária)

69 kg.
Európa-bajnok: Andó László (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Gregor László
2. Szép Ferenc (Magyarország, Király team Csepel)
Edző: Molnár László
3. Pavel Benedikt (Csehország)
3. Michal Ludwiczak (Lengyelország)

+69 kg.
Európa-bajnok: Jurij Semenov (Oroszország)
2. Marko Filipovics (Horvátország)
3. Farkas Ádám (Magyarország,Controll SE, Szombathely)
Edző: Dancsó Zoltán
3. Gorazd Demics (Szlovénia)

Kadett 2 lányok:
55 kg.
Európa-bajnok: Dasa Lesnik (Szlovénia)
2. Kádas Adrienn (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)
Edző: Gregor László
3. Ursa Terdin (Szlovénia)
3. Antea Krzelj (Horvátország)

Full-contact Férfiak:
57 kg.
Európa-bajnok: Ibrahim Betsukov (Oroszország)
2. Vagyim kasin (Oroszország)
3. Rácz krisztián (Magyarország, Kabai Fontana SE)
Edző: Kiss Róbert, Szőke Róbert
3. Ismail Gültekin (Törökország)

63,5 kg.
Európa-bajnok: Alan Sagyin (Oroszország)
2. Buják Tamás (Magyarország,Esztergomi KBSE)
Edző: Zrínyi Miklós
3. Golpira Kian (Németország)
3. Dominik Sulc (Horvátország)

71 kg.
Európa-bajnok: Varazdat Csemikov (Oroszország)
2. Musa Nurulajev (Oroszország)
3. Laszák Zoltán (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE)
Edző: Gnyálin István
3. Bartosz Kowalski (lengyelország)

Nők:
52 kg.
Európa-bajnok: Anasztazia Szidorova (Oroszország)
2. Daria Rusakova (Oroszország)
3. Kocsis Bianka (Magyarország, Dorogi KBSE)
Edző: Zrínyi Miklós

60 kg.
Európa-bajnok: Maria Titova (Oroszország)
2. Pribojszki Kata (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Hricsovinyi Károly

K-1 szabályrendszer:
51 kg.
Európa-bajnok: Andrej Adam (Oroszország)
2. Szergej Mongusz (Oroszország)
3. Váradi István (Küzdő SE, Kazincbarcika)
Edző: Szepesi Attila

75 kg.
Európa-bajnok: Józsa Ádám (Magyarország, Küzdő SE Kazincbarcika)
Edző: Szepesi Attila
2. Bekham Mimolatov (Oroszország)

Csapat Semi-contact Európa-bajnokság
Juniorok
Európa-bajnok: Magyarország – Almási Bence (Yoko Team Szeged, edző: Kecskés Tibor, Varga Zsolt) Iványi Gábor (Király Team Csepel, edző: Király István), Völgyi Erik (Unicentral Bull SE, Győr, edző: Béres János) Hanicz Nelly (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE, edző: Gregor László) Szakvezető: Király István
2. Belgium
3. Nagy-Britannia,
3. Olaszország

Kadett 2 korosztály:
Európa-bajnok: Magyarország – Molnár Gábor, Veres Alex, Varga László, Baka Károly (Király Team Csepel, edző: Király István ) Andó László, Kádas Adrienn (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE, edző: Gregor László) Szakvezető: Király István
2. Írország
3. Szlovénia
3. Horvátország

Kadett 1 korosztály
Európa-bajnok: Olaszország
2. Horvátország
3. Magyarország – Veres Roland, Rohonczi Jenő, Erdei Brúnó, Gilyán Regina (Király Team Csepel, edző: Király István ) Verhás Olivér (Controll SE, Szombathely, edző: Dancsó Zoltán) Szakvezető: Király István
3. Nagy-Britannia

Éremtáblázat:
1. Oroszország
2. Horvátország
3. MAGYARORSZÁG
4. Olaszország
5. Írország
6. Nagy-Britannia

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.