Kiemelt hírek

Kick-box utánpótlás Eb: kemény versenynapok után

2010. szeptember 24. | szerző akadmin | Kick-box

Belgrádban csütörtökön teljes lendülettel folytatódott az utánpótlás kick-box világbajnokság, és a magyar csapat tagjai is csatába indultak…

Azt sejtettük, hogy a legnehezebb dolguk a ringeseknek lesz, ahol nemcsak a győzelem volt a tét, hanem az is, hogy egyáltalán ép bőrrel megússzák a mérkőzéseket.

Géczei Róbert a horvát Mate Rudan ellen mindent megtett, ami a tisztes helytálláshoz volt elég, a győzelemhez nem. K-1 szabályrendszerben Nagy Dániel az orosz Artem Konovalov ellen jól kezdett, egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés, de a meccs közepén egy leblokkolás következtében elment a mérkőzés.
Nagy Dani szintén emelt fővel jöhetett le a ringből, s látva az oroszt, várható, hogy lesz, akinek ez nem fog sikerülni.

Full-contactban Nyisztor Dániel szereplését sem kísérte szerencse az török Ismail Gültekin ellen. Sándor Andrást az izraeli Omri Rahamin verte. Azt okokat elemezve egyértelműen igaz Hricsovinyi Károly békéscsabai edző megállapítása: a szűk hazai mezőny miatt óriási a mérkőzéshiány, a rangos, tétre menő küzdelmeket a szórványos, egy mérkőzéses gálák nem helyettesíthetik.
 
A tatamisok közül már jóval kedvezőbb az összkép. Semi-contactban sokan győztek, így a teljesség igénye nélkül (feketével kiemelve a győztesek) győzött:
Kadett 1 32 kg. Reasing József – Ivan Buljubasic (Horvátország), Veres Roland– Masyn Jonas (Belgium), Light-contactban
 
Kadett 2 42 kg.Verhás Olivér – Satwik Mishra (Hollandia), 47 kg. Vetor Attila – Armin Skoruop (Ausztria), Berczi Ábel – Sarkhan Asgarov (Azerbajdzsán), 52 kg. Kádas Gábor – Luka Lozlo (Horvátország) Szabó Dominik – Bruno Petkovic (Horvátország), 69 kg. Nagy Gergő – David Vorster (Új-Zéland) +69 kg. Farkas Ádám – Musztafa Tareqkadhim Fartoos (Irak)

Kadett 2 lányok 55 kg. Olajos Enikő – Astrid Pibernik (Horvátország) Karla Bartolin (Olaszország) – Ebelle Fruzsina, Junior férfi 57 kg. Vizsnyiczai Richárd – Marko Stojanovic (Horvátország), Kovács Ádám – Mevlane Altuntas (Törökország), 63 kg. Pesti Benedek- Luckan Kingston (Írország),Fülöp Imre – Nabeel Osid (Israel), 69 kg. Himler Gábor – Max Mustermann (Németország), Peterman Nagy Csaba – Nico Rings (Németország, Junior lányok 50 kg. Albert Barbara – Teslime Can (Törökország)

A kick-box Eb híreit folyamatosan közöljük a továbbiakban is!

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.