Kiemelt hírek

Kick-box: Túl a kéthetes öszi versenyfelkészülésen

2011. szeptember 7. | szerző akadmin | Kick-box

A közelmúltban ismét a Szombathely melletti Vépen edzőtáboroztak az ország light-contact-ban versenyző kick-box válogatottjai.

A lassan már hagyományosnak mondható vépi light-contact kick-box edzőtáborban Zrínyi Miklós mesteredző irányításával két hétig ment a kőkemény munka. 
 
A kemény munkát Zrínyi mester vigyázó szemei figyelték

Az edzőtáborban több mint 100 sportoló vett részt, 70-80 fő között mozgott az átlag létszám. Volt, aki végig dolgozta ezt a két hetet, míg mások – munkahelyi vagy egyéb elfoglaltság miatt – csak egy adott időszakra érkeztek.

Fotók: Czika László

A felnőtt és a jelenleg Olaszországban zajló EB-n küzdő korosztályos válogatottakból is többen részt vettek Vépen – mely már negyedik éve látja vendégül a kick-boxosokat -, de volt osztrák és szlovák résztvevő is.


 

A program igen kemény volt: a reggel futással indult, amit délelőtt box, délután pedig kick-box edzés követett. A sok résztvevő miatt különböző csoportokat kellett kialakítani – délután például semi-contact, gyerek light-contact és felnőtt tréningre került sor -, így a tábort vezető szövetségi kapitány, mesteredző, Zrínyi Miklós munkáját öten segítették. Olasz Attila és Hirsch Viktor mellett Szombathelyről Marton Klára, Dancsó Zoltán, és Koszogovits Mihály kapott helyet az edzői stábban. 


 
– Az utánpótlás már az Eb-re készült, náluk a küzdelem dominált, míg a felnőttek más jellegű, főleg alapozó munkát végeztek. Kicsit hosszabb edzéseik voltak, többet futottak. Ez volt az eddigi legnagyobb létszámú tábor. A munka mellett persze egy kis játékot és strandolást is beiktattunk, mert a csapatépítés is fontos, hiszen a versenyzők különböző országrészekből érkeztek. Az elmúlt évekhez képest jelentős előrelépést jelentett a szakmai munkában, hogy edzőkollegáim besegítettek az edzések tartásában. Öröm volt nézni a fiatalokat a speciális munkában. A semi és a light-contact annyira elkülönültek egymástól, hogy már csak külön-külön lehet készíteni a sportolókat.

Koszogovits Mihály, aki a válogatottnál is segíti a munkánkat- nem mellékesen a szombathelyi tanárképző főiskolán tanít- remek bemelegítéseket, nyújtásokat tartott. Olasz Attila és Dancsó Zoltán , Hirsch Viktor és Marton Klára segítségével felpörgették az utánpótlás korú sportolókat. Ők teljesen külön foglalkoztak a 10-15 fős csoportokkal. Ezzel lényegesen eredményesebbé vált az elvégzett munka, jobban tudtak figyelni a hibákra, valamint a technika javítására – mondta Zrínyi Miklós.
 


 
A táborban nemcsak válogatottak voltak, hanem olyan sportolók is részt vettek, akiknek fontos a mozgás, az egészséges életmód.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.