Kiemelt hírek

Kick-boksz: örömök, bosszúságok és tanulságok az itáliai derbi után

2007. június 11. | szerző akadmin | Kick-box

Minden bizonnyal az elmúlt félév legnagyobb és egyben legerősebb versenyén vettek részt magyar kick-bokszosok az olaszországi Salsomaggiore-ban. A versenynek – természetesen – voltak negatív és pozitív tapasztalatai is. Zrínyi Miklós szövetségi kapitány értékel.

“Ismét bebizonyosodott, hogy a rendezők elsődleges célja most is a bevételek növelése volt, ugyanis a kiírással ellentétben egy ember most is elindulhatott több súlycsoportban” – kezdi kritikus hangon beszámolóját a Magyar Kick-box Szakszövetség IV. danos edzője, Zrínyi Miklós szövetségi kapitány a szövetség honlapján. 






Zrínyi Miklós
Negatívumok

“Szerintem ez valahol vicces, egy súlycsoportos küzdelemben talán nevetséges is. A 6×6-os küzdőterek eléggé kicsik voltak, főként a nagyobb súlycsoportoknál. Kevés bíró volt, azok között pedig még kevesebb, aki nemzetközi tapasztalattal rendelkezett, ráadásul nem is mindig tartották magukat a WAKO előírásokhoz. Több páston is előfordult, hogy a négy bíró közül három olasz volt. A light-contactban sajnos csak junior és felnőtt mezőny volt – nem értem, miért nem a WAKO szabályai szerint rendezik a versenyeket…” – boszankodott a mester.

Jók voltunk

A bírói ténykedés és a szervezés kritikája mellett azonban volt minek örülnie a szövetségi kapitánynak:
“Mindezek ellenére versenyzőink remek eredményeket produkáltak. Semi-contactban sportolóink bizonyították, hogy az utánpótlásunk rendkívül erős. A fiatalok kitettek magukért: az utánpótlásnál 9 aranyérem, a junioroknál 3 arany és a felnőtteknél szerzett 2 aranyérem remek teljesítmény, a többi éremről nem is beszélve.”

A csapatversenyek során Király István csapatai minden korosztályban döntősök lettek, és a felnőttek kivételével mindben győztek is. Mindehhez jönnek még a Grand Champion-on elért eredmények: Kondár Anna győztes, Mórádi Zsolt döntős lett.

Mind a junioroknál, mind pedig a felnőtteknél jó muzsikáltunk.
A junioroknál 4, a felnőtteknél pedig 6 aranyérmet bunyóztak össze sportolóink. A legjobb lightos Dancsó Zoltán volt.

Tapasztalatok

A sikerek ellenére azonban a kapitány szerint még van még mit tanulnunk a nemzetköti mezőnytől, különösen a legkeményebb kategóriában:
“Iszonyatosan erős volt a mezőny mindkét szabályrendszerben, és még a full-contactban is, ahol – sajnos a megszokott módon – most sem indult magyar versenyző. Ezeket a megmérettetéseket talán ki kellene használni – megérné!!!”

Zusammen

Semi-contact: 
A versenyzők villámgyorsak, robbanékonyak, rengeteg mozgással dolgoznak. Teljesen más a talajon való mozgásuk: elnagyolt technikák, csak a gyors, robbanékony végrehajtás a fontos – sajnos ez a technika rovására is megy.

Light-contact:
Erősek, gyorsak, nagyon jó állóképességgel. Talán itt a legkisebb az elmaradásunk a nemzetközi mezőnyhöz képest, de ez nem azt jelenti, hogy nyugodtan ülhetünk a babérjainkon, sőt! Most kell belehúzni, hogy továbbra is előttük járjunk!

Full-contact:
Agresszív, gyors, pontos és kemény ellenfelek, rettenetes fizikai kondíciókkal. A három menet után még csak el sem fáradnak!

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.