Kiemelt hírek

Két magyar aranyérem a zágrábi Grand Prix-n

2015. május 4. | szerző SzlobMil | Judo

Ragyogóan szerepeltek a mieink a zágrábi olimpiai kvalifikációs Grand Prix-n: Krizsán Szabolcs és Tóth Krisztián arany-, Csoknyai László ezüst-, Joó Abigél pedig bronzérmet szerzett, Bor Barna az ötödik, Cirjenics Miklós a hetedik helyen végzett. A rangos viadalon Magyarország első lett az éremtáblázaton – olvasható a judoinfo.hu-n.

krizsan2015zagreb1

A második versenynapon a két 81 kilósunkért izgulhattunk: jelenleg Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex) és Csoknyai László (Atomerőmű SE) is „befutó” helyen áll az olimpiai kvalifikációs ranglistán, vagyis nekik nemcsak az ellenfelekre, de egymásra (sőt, még Ungvári Attilára is) figyelniük kell – Zágráb előtt például Csoknyai vezetett a „magyar rangsorban”.

Az ASE olimpikonja győzelemmel kezdett a szlovén Cetic ellen, aztán a világranglistán tizenhetedik mongol Otgonbaatar következett, akit Csoknyai László vazarival győzött le. A spanyol Nacimiento ellen már a helyezések elérése volt a tét, jukóval összejött ez is. A paksi judós lendületbe jött, a negyeddöntőben a belga Bottieau ellen vazarival, az elődöntőben pedig az olasz Ciano ellen intésekkel jutott tovább – vagyis bejutott a fináléba!

A Honvéd-Kipex judósa, Krizsán Szabolcs a világranglista tizennyolcadik helyezettjeként kiemelt volt a zágrábi versenyen, és erőnyerőként a második fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe. A portugál Lima ellen sziporkázott, ipponnal lépett tovább, majd az ukrán Dudcsikkal találkozott, akit ugyancsak ipponnal ütött el a folytatástól.

A német Maresch vazarival, az orosz Haszan Halmurzajev pedig ipponnal maradt alul a magyar judóssal szemben: Toncs Péter tanítványa is bejutott a döntőbe! A két 81 kilós magyar immár harmadszor döntőzhetett egymás ellen – eddig mindkétszer a Honvéd-Kipex judósa nyert. Ezúttal is nagy taktikai harc folyt a tatamin, a két magyar judós nem kímélte egymást, s végül – három-egyes intésaránnyal – harmadszor is Krizsán Szabolcs bizonyult jobbnak.

Érdekesség, hogy a huszonöt esztendős versenyző két évvel ezelőtt éppen a horvát Grand Prix-n aratott győzelmével kezdte el „igazán” nemzetközi karrierjét, s most ismét GP-aranyat akasztottak a nyakába. Ez a medál duplán értékes számára, hiszen immár az olimpiai kvalifikációs rangsorban is beelőzte honfitársát, ráadásul – szigorúan olimpiai szemüvegen át nézve – a zágrábi siker ezúttal többet ér még az Európa-bajnoki címnél is: az esetleges bakui sikerért 200, a zágrábi elsőségért 300 kvalifikációs pont jár.

toth2015zagreb

Ezzel nem volt vége a mieink dicsőséges szereplésének: vasárnap a 90 kilogrammos Tóth Krisztián menetelt az aranyéremig! A KSI SE versenyzője a cseh Jurecka, az Egyesült Arab Emirátusok-beli Marchitan, a svéc Nyman, a spanyol Sherazadashvili és a német Hildebrand skalpját begyűjtve lett első, megvédte ezzel tavaly megszerzett címét Zágrábban!

Pánczél Gábor tanítványa nem a levegőbe beszélt, amikor a világranglista első helyének megszerzését tűzte maga elé, most újabb nagy lépést tett e felé, míg az olimpiai kvalifikációs sorozatban a férfiaknál a világ összes judósát tekintve (valamennyi súlycsoportban) Tóth Krisztián szerezte eddig a legtöbb pontot!

Klubtársa, Joó Abigél a 78 kilogrammosok között a dobogó harmadik fokára állhatott. Erőnyerőként kezdett, majd ipponnal győzte le a mongol Purevjargalt és a brit Powellt is. Az elődöntőben hektikus összecsapáson a hajrában veszített az ukrán Turksz ellenében, de a bronzmeccsen villámgyorsan javítani tudott, ipponnal nyert a kanadai Portuondo Isasi ellen.

A nehézsúlyúaknál Bor Barna (Atomerőmű SE) ötödik lett, két meccset megnyert, kettőt elveszített, a bronzéremért a szlovén Ceraj nyerte meg kettejük párharcát. Dicséretesen szerepelt a 100 kilogrammos Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE) is, aki három győzelemmel jutott el a negyeddöntőig, s végül a hetedik helyen végzett. A nap további magyar érdekeltjei közül Vér Gábor (90 kg, Honvéd-Kipex) egy győzelemmel és egy vereséggel, Salánki Evelin (78 kg, Ippon Judo Tatabánya) pedig egy vereséggel búcsúzott a zágrábi tornától.

A horvát viadalon a mieink ragyogóan szerepeltek, olyannyira, hogy két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel – holtversenyben Törökországgal – az első helyet szerezték meg az éremtáblázaton! A harmadik helyre Ukranja (2, 1, 0) érkezett – a tornán ötvenöt ország 433 judósa lépett tatamira.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.