Kiemelt hírek

Kata és jelentősége

2017. szeptember 12. | szerző akadmin | Cikkek

A kata, magyarul formagyakorlat egy előre megkoreografált, logikusan felépített mozgássorozat, amely egy elképzelt harcot mutat be. A katában minden mozdulat végrehajtásának módja, iránya és ritmusa pontosan meg van határozva. Katákat régi mesterek hozták létre a harcművészetek évtizedes gyakorlása és kutatása alapján, beépítették igazi küzdelmek tapasztalatait, az állatok harci viselkedéseinek megfigyeléseit és az emberi test fiziológiájáról szerzett tudásukat.

kata

A katákba beivódott a karate igazi szelleme, így katák elmélyült gyakorlása nélkül nem érthető meg a karate lényege. A karate egyik legfontosabb jellemzője az önvédelem, ezt szimbolizálja az is, hogy minden kata védéssel kezdődik. A katát önállóan, társ nélkül hajtjuk végre. Az elképzelt harc megvalósulása, a kata alkalmázása a bunkai, ez egy páros gyakorlat, melyben az egyik fél a kata elemeit csinálja, míg a másik az ennek megfelelő támadásokat és védéseket. A bunkai egyszerre kata és kumite, így a karate talán legfontosabb része.
A kata a kihonban szerzett ismereteket közelíti a harchoz. A nem versenytechnikákat is gyakoroltatja. A védő és támadó mozdulatok folyamatosságát, harmóniáját alakítja ki. Technikai tökéletességre nevel, a gyorsaság, erő, egyensúly és időzítés egységét teremti meg. Különböző irányokban, változó lépésekkel, bonyolult egyensúlyi helyzetekben, más-más ritmussal, mozgás közben gyakoroltatja a tiszta technikát. Rövid időtartam alatt sok karate technikát alkalmaz, a test valamennyi izmát, ízületét átmozgatja. Egyesíti magában a karate lényegi vonásait: erőösszpontosítás – kime, – légzéstechnika – hara; – stabil egyensúly; tökéletes technika, tisztelet, önbizalom.

Forrás: http://www.tomoni.hu/index.php/gojukaikarate/katak

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.