Kiemelt hírek

K-1 World Max 2010: Eljött az igazság pillanata!

2010. november 4. | szerző akadmin |

Az idei versenysorozat végére ér november 8-án a 70 kilogramm alatti K-1-világsztárok Grand Prix-je. A tokiói Ryōgoku Kokugikan ringjében összecsap a nyolc legjobb és állva maradt fighter, akik egy hónappal ezelőtt sikerrel vívták meg az utolsó selejtezőket Szöulban.

Idén immár a kilencedik K-1 MAX Világdöntőt rendezik meg Japánban, ahol a regionális tornák bajnokai csapnak majd össze a világbajnoki címért.
A párharcok a klasszikus tornaszabályok szerint kerülnek lebonyolításra – természetesen a K-1 szabályai szerint (háromszor három perc normál küzdőidő, lehetséges extra menettel).  

 

Az elődöntők első felvonása július 5-én zajlott le a japán fővárosban, míg a végső selejtező október 3-én volt Koreában.
Mindkét helyszínen 16 harcos küzdött a döntőbe jutásért, amelynek feltétele egy-egy nyert meccs volt az említett tornákon.

 
A döntőbe jutott nyolc harcos:
 
1 Albert Kraus
2 Yoshihiro Sato
3 Yuichiro "Jienotsu" Nagashima (K-1 World MAX 2010 -70kg Japan Torna Bajnok)
4 Giorgio Petrosyan (címvédő K-1 World MAX 2009 Bajnok)
5 Mohammed Khamal (K-1 World MAX 2010 Nyugat-Európa Bajnok)
6 Mike Zambidis
7 Michał Głogowski
8 Gago Drago

 

 
Az előzetesen elkészített sorsolás szerint a következő párosításban kezdenek a résztvevők:

Mike Zambidis vs. Yuichiro Nagashima
Albert Kraus vs. Giorgio Petrosyan
Gago Drago vs. Mohamed Khamal
Michal Glogowski vs. Yoshihiro Sato

Út a döntőig:
 


 

Az eddigi döntők:
Év      Bajnok                   döntős
2002  Albert Kraus  vs. Kaolan Kaovichit
2003  Masato          vs.    Albert Kraus
2004  Buakaw Por.Pramuk  vs    Masato
2005  Andy Souwer  vs.     Buakaw Por.Pramuk
2006  Buakaw Por.Pramuk  vs.   Andy Souwer
2007  Andy Souwer  vs.     Masato
2008  Masato           vs.    Artur Kyshenko
2009  Giorgio Petrosyan vs.   Andy Souwer
 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.