Kiemelt hírek

K-1 MAX 2006: Ismét Puramuk a király

2006. július 4. | szerző akadmin | K1

A thaiföldi fighter néhány héttel 24. születésnapja után megnyerte a könnyűsúlyú K-1 tornát.

A Yokohama Arénában zsúfolásig megtelt széksorok várták az ötödik K-1 World Max (K-1 szabályrendszer, 70kg-os felső súlyhatár) fightereinek összecsapását.






Íme, így fest a World Max-öv
Az idei verseny sorsolása

volt az eddigi legkeményebb a sportág történetében. Mind a négy előző bajnok itt volt, s őket négy sikerre éhes újonc várta. Mind a nyolc versenyző fantasztikus teljesítményt nyújtva jutott túl az előselejtezőkön, így bármelyikük eséllyel indult a trófeáért.

Az est teljes gőzzel indult be

– az első negyeddöntőben a 2003-as bajnok japán Masato csapott össze régi riválisával, a szintén japán Takayuki Kohiruimakival. Masato 47 meccsből 41-szer győzött, míg Kohiruimaki 33 győztes meccsel a háta mögött érkezett. Kohiruimaki ráadásul 2004-ben és 2005-ben is megnyerte a World Max Japan versenyt.

Kohiruimaki low-kickekkel kezdett, míg Masato újra és újra egyenes ütésekkel támadott, egyaránt jól használva mindkét kezét. A második menetben Masato egyik high-kickje sikeresen eltalálta Kohiruimakit, s ekkor már Masato erős nyomás alatt tartotta ellenfelét. Kohiruimaki védekezésbe szorult, és ellentámadásai sem voltak pontosak.

A harmadik menetben Masato jól tartotta a távolságot, és elmozgásokból ügyesen szurkálta Kohiruimakit. Egy nagyszerű balossal pedig sikerült leütnie Kohiruimakit, aki bár még fel tudott állni, nem volt képes összeszedni magát a végéig. Masato egyhangú pontozással nyert.

A második párban

a tavalyi bajnok holland Andy Souwer és a mokány dél-afrikai Virgil Kalakoda találkozott. A 26 éves shoot-boxer, Souwer kijelentette a meccs előtt, hogy nem érez nyomást magán, és szeretne az első kétszeres World Max-bajnok lenni, míg Kalakoda Afrika számára akarta elhozni a bajnoki övet.






Kalakoda elszántan védekezett, kontrázni próbált Souwer low-kick támadásai után. A dél-afrikai meg is lepte a hollandot az első menet vége felé, amikor egy jobbegyenessel padlóra küldte az esélyesebbnek tartott fightert. Souwer arcán ráadásul komoly seb nyílt, de mindez nem zavarta abban, hogy keményen bekezdjen a 2. menetbe. A holland ütései és low-kickjei csak úgy záporoztak Kalakodára, ő mégis elszánt maradt, és kéztechnikájában bízva ment előre.

A 3. menetben egy komoly ütésváltás nyomán Kalakoda ment le, így Souwer egyenlített. A folytatásban Souwer már bevetette a térdtechnikákat is, kombinálva azokat horogütésekkel. Kalakoda a kötelekhez szorult, és képtelen volt válaszolni, minek nyomán a mérkőzésvezető beszüntette az összecsapást. Souwer túlélte a korai megrázkódtatást, és nyert.

Ismét egy korábbi World Max-bajnok

következett Albert Kraus személyében. Ellenfele a 21 éves örmény muay thai harcos Drago volt.
Drago hatékonyan alkalmazta a front-kickeket, és jól tartotta a távolságot – egy ideig, de egyszerre közel került hozzá Kraus, és jobb térdével eleresztett rúgása földre vitte az örményt. Drago felállt, majd kompenzálni próbált, de a high-kickjei nem találtak célba.
Drago a második menetben is próbált iramot diktálni, és változatos támadásvariációkkal igyekezett felőrölni ellenfele kéztechnikáit. Kraus kézzel, míg Drago high-kickekkel talált be a menet végén.
A harmadik menetben ismét Drago kezdeményezett többet – high-kickek és látványos rúgáskombinációk sorjáztak, míg Kraus továbbra is kézzel próbálkozott – kevés fantáziával. A bírák végül egyhangú pontozással Dragonak adták a meccset.

Az utolsó negyeddöntőben

Buakaw Por Pramuk és Yoshihiro Sato csapott össze. A japán kick-boxer Mike Zambidist is legyőzte nem oly rég, és négyes győzelmi szériával érkezett.






Sato 10 cm-es magassági előnnyel lépett a ringbe, és kihasználta hosszú karjait is. Buakaw stílusosan válaszolt: jobbegyenessel leterítette ellenfelét a menet közepén. A muay thai fighter kontrollálta a meccset. A második menetben sem bízott semmit a véletlenre: egy összekapaszkodás után egy balhoroggal kiütötte Sato-t.
Meggyőző kiütés kézzel egy, a rúgásairól híres fightertől…

Az első elődöntő

Masato és Souwer részéről is egyaránt low-kickekkel indult. Az első menetben még puhatolóztak a felek, de a másodikban már beindult az akció. Mindketten ütésekkel támadtak, melyeket low-kickek és egy-egy high-kick követett.

Masato ment-ment előre, de inkább Souwer támadásaiban volt veszély. Pontosak voltak a holland low-kickjei, és még a repülő rúgásai is jól sikerült. A végén még egy leütésre is sor került: Souwer egy ütéskombinációt helyezett el Masato arcán. Nem történt meglepetés az eredményhirdetésnél: Souwer jutott a döntőbe.

A másik döntős személyéről

a Drago – Puramuk párharc hivatott dönteni. A thaiföldi inkább puhatolózott az elején, míg Drago bátran ment előre: front-kickjére Buakaw egy nagyszerű high-kickkel válaszolt. A második menetben Drago már pontatlanabb volt, ami azonban Puramukról nem mondható el. Drago próbálkozott forduló rúgással is, amit azonban Puramuk lenézett. Drago hiába ment előre a front-kickekkel, Puramuk jól kontrázott, és a végén még padlóra is küldte az örményt egy jobbhoroggal. Végül Puramuk egyhangú pontozással jutott a fináléba.

A Puramuk – Souwer döntő

egy klasszikus Ázsia-Európa párharcot ígért. Souwer táncolt a ringben, mint Genki Sudo, de az előzőleg összeszedett arcsebe nem sok jóval kecsegtetett. A tartózkodóbb Puramuk kerülte a showelemeket, és csak a szokásos imáját mondta el a meccs előtt.

Nyitásként Puramuk egy low-kicket helyezett el a hollandon, de Souwer azonnal válaszolt egy testre mért ütéskombinációval. Ezután némi maszatolás következett, de a riválisok végig közel maradtak egymáshoz. Souwer keményen eltalálta Puramuk arcát, mire ő low-kickekkel válaszolt; nem lehet elmndani, hogy bármelyikük is dominált volna az első menetben.
Ez azonban a második menetet jelző gongszó után gyökeresen megváltozott.

Puramuk magasabb sebességbe kapcsolt és ellenállhatatlan rohamokat indított. Fókuszált és elszánt volt a thai. Puramuk a kötelekhez szorította Souwert, aki bármennyire is küzdött, nem volt képes kibontakozni. Buakaw ismét megmutatta, hogy nem csak rúgni, ütni is tud: egy felütés-kombinációval a földre küldte Souwert. A menet vége felé végleg eldőlt a párharc: Puramuk megkontrázott egy Souwer low-kicket egy jobbegyenessel, ami döntő mozzanatnak bizonyult – Souwer letaglózva terült el a ringben.

Ezzel a győzelemmel Puramuk visszavitte a World Max övet Thaiföldre (Ázsia 3-2 arányban vezet Európával szemben a világbajnoki címeket illetőleg).
És valószínűleg az a 175.000 dollár sem jön rosszul Puramuknak…



A bajnok nyilatkozata a mérkőzés után:

“Az új K-1 szabályok szerint tiltott az összekapaszkodás, így meg kellett változtatnom a stílusom. Így keményen edzettem, hogy fejlesszem az ütéseim. Andy jó harcos, és tavaly megvert engem a döntőben, de idén nagyobb áldozatok árán jutott a döntőbe, és ez sokat kivett belőle. Úgy gondolom ez is közrejátszott az eredmény kialakulásában. Mindenesetre nagyon boldog vagyok, hogy meg tudtam tenni azt, ami a győzelemhez kellett!”

Comments

comments