Kiemelt hírek

Judo: Teljes csapattal készülünk az EB-re

2013. január 29. | szerző akadmin | Judo

A decemberi közgyűlésen választotta meg a tagság szakágvezetőnek a korábbi sportigazgatót, Nagy Andrást. Az új kapitányt munkájáról és a közeljövő feladatairól beszélt.

 

Gyakorlatilag nem változott meg a munkám, ugyanazt csinálom, mint az előző olimpiai ciklusban, a klubedzők által elkészített, versenyzőikre szabott programot igyekszem egy központi programba összefésülni, a válogatott sportolók versenyeztetését, táboroztatását koordinálni” – válaszolta kérdésünkre Nagy András, majd a korábbi olimpiai sportágvezető hozzátette, máris az év egyik legmozgalmasabb időszakában járunk, hiszen a vasárnapi Magyar-kupa után megkezdődnek a nemzetközi versenyek is.

 

Február első hétvégéjén Szófiában a hölgyekre, Grúziában pedig a férfiakra vár az European Open-sorozat egy-egy állomása, mindkét torna válogató a mieink számára az áprilisi budapesti Európa-bajnokságra. Szófiában várhatóan Kiss Renáta (48, UTE), Szabó Katinka (57, Leányvár-Egerági Üstökös SE) és Szabó Franciska (70, Leányvár-Egerági Üstökös SE) képviseli majd a színeinket, bíróként pedig dr. Eleki Zoltán kap feladatot.A grúz fővárosba Zámbori Bence (66, Honvéd-Kipex), Gorjánácz Zsolt (66, Honvéd-Kipex), Végvári Martin (66, Bajai JC), Burján László (66, Budaörsi SC), Kiss Norbert (73, Atomerőmű SE), Csoknyai László (81, Atomerőmű SE), Köller Milán (81, Bajai JC) és Vér Gábor (90, Honvéd-Kipex) készül, Tbilisziben dr. Fridrich Katalin nemzetközi versenybírónk is dolgozik majd.

Arra a kérdésre, mi a véleménye az új szabályokról, Nagy András így válaszolt: „Sok jó versenyzőnk és kiemelkedő képességű edzőnk van, akik a világ élvonalába tartoznak, úgy gondolom, nem kell megijednünk a változásoktól, meg fogják találni rájuk a megfelelő válaszokat. Egyelőre keveset tudunk arról, hogy ezeket a szabályváltozásokat miként fogják majd értelmezni a versenyeken, a tapasztalatokat pedig a felnőtt világbajnokságig össze kell gyűjtenünk, az edzők és versenyzők észrevételeit bizonyára figyelembe veszik majd a szabályok véglegesítésekor. Várhatóan jövő tavasszal kezdődik el a riói olimpia kvalifikációs időszaka, addigra tisztázódik majd, hogy milyen végleges szabályok alkalmazása mellett. A változások közül egyet azért ki kell emelnem, a mérlegelés előrehozásával egyáltalán nem értek egyet, ez egészségre is ártalmas, kockázatos fogyasztásokhoz vezethez.”

Az áprilisi budapesti Európa-bajnokságon mindenesetre már a módosított szabályok szerint versenyeznek majd a kontinens legjobbjai, akik között a magyar válogatott teljes létszámmal, vagyis tizennyolc fővel lesz jelen.

„Ez nem azt jelenti, hogy minden súlycsoportban indítunk majd versenyzőt, a válogatási rendszert úgy alakítottuk ki, hogy a legjobb kilenc férfi és kilenc női judósunk indulhasson majd az Eb-n. Csak a londoni olimpiai helyezettek élveznek védettséget, Csernoviczki Éva, Ungvári Miklós, Karakas Hedvig, Joó Abigél és Bor Barna helye biztos az Eb-csapatban, a többieknek a nemzetközi versenyeken kell bizonyítaniuk” – mondta Nagy András.

A szakágvezetőtől megtudtuk, hogy nagy hangsúlyt fektetnek majd az Eb csapatversenyére is, szem előtt tartva, hogy ez a versenyszám jó eséllyel pályázik arra, hogy már Rio de Janeiróban bekerüljön az olimpiai versenyprogramba. És egy jó hír a végére: a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt várhatóan a legerősebb judósaink is indulnak majd az idei Hungária-kupán – a jubileumi, ötvenedik viadalra február 16-án és 17-én kerül sor a Körcsarnokban.

(Forrás: judoinfo.hu)

 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.