Kiemelt hírek

JUDO MASTERS: Két mesteri bronz Szuvonból

2010. január 18. | szerző akadmin | Judo

A 200 ezer dolláros összdíjazású World Judo Masters versenyére a dél-koreai Szuvonba a világranglista alapján minden súlycsoportban a legjobb tizenhat sportoló kapott meghívást. Az öt fős magyar csapat az éremtáblázat kilencedik helyén zárta a rangos tornát.

Karakas Hedvig remekül kezdett a magyar színek képviseletében az első napon: a Miskolci VSC 57 kilósa a súlycsoport egyik nagy alakja, a kétszeres Európa-bajnok Harel ellen ipponnal nyert; nagy tornán először tudta legyűrni a franciát.

Következett a dél-koreai Kim, aki a hazai pálya előnye ellenére sem bírt Kovács Gábor tanítványával: Karakas Hedvig végül három intésnyi előnnyel, vagyis vazarival lépett tovább az elődöntőbe.

Ott egy “régi ismerőssel”, a japán Macumotóval találkozott. Tavaly négyszer is összecsaptak, az első három meccset a japán nyerte, de a legfontosabbat, a rotterdami világbajnokság bronzmeccsét Karakas Hedvig.
Sajnos ezúttal Macumoto volt éberebb, leszorítással gyűrte le nagy ellenfelét.


Karakas Hedvig útban a bronzérem felé


Karakas Hedvig tehát remekül kezdte a szezont, bronzérmet szerzett a World Judo Masters versenyén, s ezzel megerősítette pozícióját a világranglista élmezőnyében.

A 73 kilogrammos Ungvári Attila a sorsolás szeszélye folytán erőnyerőként kezdett, majd a legjobb négy közé jutásért a francia Bonhomme-mal csapott össze. A tavalyi tbiliszi Európa-bajnokság bronzmeccséért sajnos nem sikerült visszavágni, ezúttal is a francia nyert vazarival, amelyet Ungvári Attila intéseiből szedett össze. A Ceglédi VSE sportolója ezzel az ötödik helyen végzett a Mesterek tornáján.

A nőknél a 48 kilogrammos Csernoviczki Éva a hazai pályán szereplő Csung ellen kezdett, s magabiztosan ki is harcolta a továbbjutást, ipponnal győzte le a koreait. A négy közé jutásért a japán Ibe következett, aki tavaly Prágában a továbbjutástól ütötte el az Ippon Judo Tatabánya Európa-bajnoki ezüstérmesét. A visszavágás itt sem sikerült, Ibe Soko ipponnal nyert, így Csernoviczki Éva is az ötödik helyen végzett.

A World Judo Masters második napján is felállhatott egy magyar dzsúdós a dobogóra: Mészáros Anett a harmadik helyen végzett.

A torna második napján két versenyzőnkért szoríthattunk, közülük a beugróként induló Madarász Tamás (90, Debreceni SC-SI) az első mérkőzésén nem bírt az ukrán Szinyavszkival, így helyezetlenül zárta a viadalt.

A 70 kilogrammban esélyesként szállt harcba a világbajnoki ezüstérmes Mészáros Anett, aki a sorsolásnál is szerencsés volt, hiszen erőnyerőként rögtön a negyeddöntőben kezdhetett. Itt a japán Aszuka állt szemben a Honvéd-Kipszer kitűnőségével.

Anettnek nem voltak róla szép emlékei, 2002-ben, a csedzsui junior-világbajnokságon ő ütötte el a fiatal magyart a továbbjutástól, s végül a vb-aranyéremig menetelt. (Tegyük hozzá: két évvel később már Mészáros Anettnek hívták a súlycsoport junior-világbajnokát.)

Nos, a múlt ezúttal nem befolyásolta a küzdelmet, a magyar versenyző alig negyven másodperc alatt ipponnal vette az akadályt.


Mészáros Anettet csak a hazai versenyző állíthatta meg

Az elődöntőben egy kevéssé ismert koreai versenyzővel, a 2008-as Korea Open győztesével, Vanggal kellett megküzdeni. A felek csak intésekkel tudtak pontokat szerezni, s a hazai pálya előnyét élvező ellenfél vezetett. A hajrában a mindent eszközt bevető magyar versenyzőt leléptették, így a harmadik helyen végzett.

A magyar válogatott
öt versenyzőt indíthatott a szuvoni Mesterek tornáján (Ungvári Miklós sérülés miatt nem indult), közülük Mészáros Anett és Karakas Hedvig (57, Miskolci VSC) a harmadik, Ungvári Attila (73, Ceglédi VSE) és Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya) pedig az ötödik helyen végzett.

A mieink az éremtáblázat kilencedik helyén végeztek Japán (6 arany, 5 ezüst, 10 bronz), Dél-Korea (3, 4, 2), Franciaország (2, 2, 3), Üzbegisztán (1, 0, 2), Kína (1, 0, 0), Mongolia (1, 0, 0), Oroszország (0, 2, 4) és Spanyolország (0, 1, 0) mögött.


Forrás: Judoinfo.hu

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.