Kiemelt hírek

JUDO: Hamarosan kezdődik a hazai Masters VB!

2010. május 19. | szerző akadmin | Judo

A korábbi évek, évtizedek cselgáncsozó klasszisai lépnek tatamira a budapesti EXPO-csarnokban a veteránok világbajnokságán.

A budapesti EXPO területén rendezik meg május 27. és 30. között az ún. Masters-világbajnokságot. Vagyis itt a senior mesterek lépnek tatamira. 
Bár a fekete öves Vlagyimir Putyin nem indul a versenyen, de azért lesz magasrangú nevezett politikus is…

Az 1963-ban született Kaltmaa Battulga a Mongol Cselgáncs Szövetség elnöke, ráadásul kabinetminiszterként felelős a távoli országban a szállításért, az útépítésért, az építkezésért, továbbá a városfejlesztésért is. Nos, Battulga ezúttal a cselgáncs tudását csillogtatja meg a tatamin.

A mezőny legidősebb versenyzőjea svájci Ernest Hamsag, aki idén ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Életkorban nem marad el sokkal tőle az amerikai Andor Jobb, aki 1934-ben született.

Hazai részről több éremesélyes is harcba száll. A legkorosabb magyar dzsúdósunk a hetvenéves Oláh Pál, de a legesélyesebb a pillanatnyilag gőzerővel fogyasztó 45 éves Hajtós Bertalan. Az 1992-es barcelonai olimpia ezüstérmese, korábbi Európa-bajnok sportoló a 90 kg-osok között akar a dobogóra állni, ám ehhez a súlycsoporthoz tizennégy kilót kell leadnia.



– Korábban már sikerült 93 kilóra lefogyasztanom, ám közbejött a legutóbbi hétvége, amikor túlontúl jóllaktam, s így most folytathatom a gyötrődést… – mondta Hajtós, aki biztos benne, hogy végül sikerül hoznia a 90 kilót.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.