Kiemelt hírek

Judo: Éremeső Rotterdamban!

2006. március 20. | szerző akadmin | Judo

Neu Gábor (66 kg), ifjabb Nagysolymosi Sándor (81), Hadfi Dániel (100) és Bor Barna (+100) a dobogó harmadik fokára állhatott a hollandiai férfi Világkupa-versenyen – amelyen Csizmadia Zoltán szakította meg a magyar bronzsorozatot. Ő ezüstöt nyert.

A hétvégén zajlott a számunkra utólag rendkívül sikeresnek nevezhető nyílt holland judobajnokság.

A 25 esztendős Neu Gábor a cseh Vanek skalpját gond nélkül begyűjtötte, ám a lengyel Klyssel meggyűlt a baja – a botlás után viszont már senki sem tudta Neut feltartóztatni: fejet hajtott a görög Alekszanidisz, az orosz Gadanov, majd a bronzmeccsen a másik magyart, Kovács Lászlót legyőző német Kulisch is.

Kovács Lászlóról (Szegedi JSE) is érdemes szólni: legyőzte a tbiliszi Világkupa ezüstérmesét, az azeri Gazimovot, majd a vigaszágon megverte a zágrábi junior Európa-bajnokság bronzérmesét, a grúz Csocsisvilit is, s végül a hetedik helyen végzett.






Jó eredményt vártunk a 73 kilogrammosok versenyében is, elvégre itt a súlycsoport legjobbja a magyar válogatottban szerepel – a végső győzelmet annak rendje és módja szerint Bryan szerezte meg, csak éppen Bryan van Dijk, a hazaiak nagy kedvence. A “magyar Brian”, vagyis a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos (Paksi Atomerőmű SE) a holland Tekintől kapott ki, tekintettel arra a kokára, amelyet az öt perc során nem sikerült viszonozni.

Akárcsak a kategória másik magyar indulója, Bürgés Milán (Szegedi JSE), Braun a fájó vereség után már nem javíthatott, s helyezetlenül zárt.

Immár a 81 kilogrammosok között is van egy versenyző, aki teljesítette az Európa-bajnoki kiküldetés kritériumait: ifjabb Nagysolymosi Sándor (Kecskeméti JC) a prágai ötödik helyezése után Rotterdamban öt győzelem és egyetlen vereség után a dobogó harmadik fokára is felállhatott.

Ugyanebben a súlykategóriában a “kis” Nagysolymosi mellett klubtársa, Bere Tamás is jegyez már egy érmet (méghozzá Leondingból), vagyis az várhatóan csak Moszkvában dől el, melyikük utazhat májusban Tamperébe, a kontinensviadalra.

A 90 kilósoknál egyetlen győzelem jutott a mieinknek: Rajcsányi Gergő ipponnal verte a brit Gordont, ám utána elvérzett a hazaiak egyik versenyzőjével szemben – míg Farkas Bálint nem volt túl szerencsés: a görög-grúz olimpiai bajnokkal, a későbbi győztes Iliasz Iliadisszal kezdett, aki jukó értékű akciónál erősebbet nem tudott bemutatni a Honvéd-Kipszer reménysége ellen.

Farkas klubtársa, Hadfi Dániel (TFSE-Honvéd-Kipszer) alaposan túlteljesítette az elvárásokat: immár a harmadik Világkupa-versenyén is a dobogón állt, Leonding és Prága után Rotterdamban is bronzérmes lehet. Az hagyján, hogy készülhet a tamperei Európa-bajnokságra, de az ellenfelei is készülhetnek belőle, ezúttal csak a későbbi győztes orosz Kosztojev tudott Dani eszén túljárni…

A nehézsúlyú Csizmadia Zoltán a tervekkel ellentétben vállalta a rotterdami indulást, s milyen jól tette! “Maci” megszakította a magyar bronzsorozatot, többek között az Eb-bronzérmes, olimpiai hetedik német Tölzer skalpját begyűjtve masírozott a fináléig, ahol a grúz Okrosvili két vazarival legyőzte – pedig egy vazarija és egy kokája a magyar dzsúdósnak is volt. Az ezüstéremmel a hosszú kihagyás után visszatérő (a magyar dzsúdóban úgy látszik ez jó recept, Maci ugyanis pályafutása során először döntőzhetett ilyen rangos viadalon!) Csizmadia is kiharcolta az Európa-bajnoki indulás jogát – nem kis fejtörést okozva a szakembereknek.






Ebben a súlykategóriában (is) nagy a vetélkedés, szerencsére még egy kitűnőségünk küzd ugyancsak jó esélyekkel a részvételért: a junior vb-ezüstérmes Bor Barna Bécsben elszenvedett sérülése után ezúttal bronzérmett szerzett, ő is leiskolázta Tölzert, s ő is a grúz Okrosvili előtt hajtott fejet – vagyis a vetélkedés Moszkvában folytatódik.



A magyarok eredményei
66 kg. 1. forduló: Kovács László-Gazimov (azeri) 7-0, Neu Gábor erőnyerő. 2. forduló: Kovács László-Ma Csüang-cseng (kínai) 5-0, Neu Gábor-Vanek (cseh) 10-0. 3. forduló: Kovács László-Kulisch (német) 0-5, Neu Gábor-Klys (lengyel) 0-7. A vigaszágon: Kovács László-Csocsisvili (grúz) 7-0, Neu Gábor-Alekszanidisz (görög) 10-0, Kovács László-Oleinic (portugál) 0-10, Neu Gábor-Gadanov (orosz) 10-0. A 3. helyért: Neu Gábor-Kulisch (német) 7-0

73 kg. 1. forduló: Bürgés Milán-Vesely (cseh) 0-7, Braun Ákos erőnyerő. 2. forduló: Braun Ákos-Tekin (holland) 0-3

81 kg. 1. forduló: ifj. Nagysolymosi Sándor-Silva (portguál) 10-0, Bere Tamás-G. Elmont (holland) 0-3. 2. forduló: ifj. Nagysolymosi Sándor-Muhtarov (azeri) 10-0. 3. forduló: ifj. Nagysolymosi Sándor-Huck (német) 0-10. A vigaszágon: ifj. Nagysolymosi Sándor-van Laarhoven (holland) 7-0, ifj. Nagysolymosi Sándor-Sindzsikasvili (grúz) 3-0. A 3. helyért: ifj. Nagysolymosi Sándor-Hein (német) 10-0

90 kg. 1. forduló: Rajcsányi Gergő-Gordon (brit) 10-0, Farkas Bálint erőnyerő. 2. forduló: Rajcsányi Gergő-van den Berg (holland) 0-7, Farkas Bálint-I. Iliadisz (görög) 0-5. A vigaszágon: Farkas Bálint-Berkhout (holland) 0-5

100 kg. 1. forduló: Hadfi Dániel-Panek (lengyel) 5-0. 2. forduló: Hadfi Dániel-Verbij (holland) 3-0. Elődöntő: Hadfi Dániel-Kosztojev (orosz) 0-10. A 3. helyért: Hadfi Dániel-Jurack (német) 5-0

+100 kg. 1. forduló:
Csizmadia Zoltán-Delahay (brit) 10-0, Bor Barna-Moonen (holland) 10-0. 2. forduló: Csizmadia Zoltán-Vuijsters (holland) 10-0, Bor Barna-Okrosvili (grúz) 0-10. Elődöntő: Csizmadia Zoltán-Tölzer (német) 10-0. A vigaszágon: Bor Barna-Finzelberg (német) 10-0, Bor Barna-Eitel (lengyel) 5-0. A 3. helyért: Bor Barna-Tölzer (német) 10-0. Döntő: Csizmadia Zoltán-Okrosvili (grúz) 0-10

judo.hu

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.