Kiemelt hírek

Jönnek az ökölvívó akadémiák

2013. december 4. | szerző akadmin | Ökölvívás

A 2020-ig szóló programban az ökölvívó-szövetség évi 560 millió forintot kap.

Négy akadémiát és nyolc régiós központot hoz létre a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) a 2020-ig szóló sportágfejlesztési koncepciója szerint, melyhez a szerződést kedden írta alá Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

A MÖSZ első embere az MTI-nek elmondta, hogy a megállapodás szerint átlagban évi 560 millió forintot kap majd a szövetség, de ezen felül lesz olyan tétel, mely nem a szövetségen keresztül kerül a sportágba.
„Nagyon boldog vagyok, hogy végre sikerült ide eljutnunk. Ezzel a támogatással van jövőképe a sportágunknak” – mondta Csötönyi.A sportvezető mindehhez hozzátette, hogy a cél egyértelműen az utánpótlásbázis növelése, a felnőttek megfelelő menedzselése és a szakemberek képzése.

A MÖSZ elképzelései alapján négy akadémiát hoznak létre – Budapesten, Győrben, Nagykanizsán és Hajdúszoboszlón -, és e mellett lesz nyolc régiós központ.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.