Kiemelt hírek

Jól szerepeltek a mieink az Ifjúsági kötött, szabadfogású és női EB-n Isztambulban

2006. augusztus 3. | szerző akadmin | Birkózás

Szabadfogásban a magyar csapat az 5. helyen végzett a kontinensviadal összesített pontversenyében.

2006. Isztambul, Kadet Szabadfogású Birkózó Európa-



Bajnokság

(1989-91 között születettek)

A magyar fiatalok szereplése:

42 kg-ban Kupusz Mátyás (Szigetvár) a 17 fõs mezőnyből a 10. helyet szerezte meg. Legyõzte svájci ellenfelét,
egy fehérorosz versenyzőtől pedig kikapott.

46 kg-ban a 18 fős mezőnyből Kozák István ceglédi birkózó egy győztes és két vesztes mérkőzésen van túl, és
ezzel a 7. helyet szerezte meg.

50 kg-ban Györgyi Péter (Kecskemét) legyőzte lett majd litván ellenfelét, de ezután sajnos a 3. fordulóban
vereséget szenvedett, így õ is a 7. helyen végzett a 19 fős mezőnyből.

54 kg- ban Tőzsér Sándor kabai sportolónak sikerült a döntőbe birkóznia magát a 23 fős mezőnyből,
és a magyar kadet csapat legjobbjaként az ukrán birkózó mögött ezüstérmet nyert!

58 kg-ban Bányi Olivér (Kecskemét) legyőzte a macedón, majd a lengyel ellenfelét is, de sajnos a 3. fordulóban
vereséget szenvedett, így 22 versenyző közül a 8. helyet szerezte meg.

63 kg-ban Faragó Richárd ferencvárosi birkózó súlycsoportjában 21-en mérlegeltek, és ő a 14. helyezést érte el.

69 kg-ban Adamecz Józsefnek (Bp. VASAS) a jó sorsolásának köszönhetően nem kellett a 16 közé jutásért birkóznia az első fordulóban, bár õk is 21- en voltak. A 2. fordulóban kikapott ugyan grúz ellenfelétõl, a vigaszágon viszont továbbmenetelhetett. Ezt kihasználva legyőzte a román ellenfelét, de a 3. helyért már alábbhagyott a lendület, és az 5. helyet szerezte meg.






Egyik büszkeségünk: az ezüstérmes Tőzsér Sándor
76 kg-ban 19-en mérlegeltek, és Rögler Gábor miskolci sportoló a 7. helyen végzett.

85 kg-ban Ligeti Dániel (Szombathelyi-Haladás) csoportjában 15 sportoló mérlegelt. Az első fordulóban a
későbbi bronzérmes törökkel szemben alulmaradt, s így a 9. helyen végzett.

100 kg- ban 10 fő indult. Csercsics Richárd
(Szombathelyi- Haladás) ragyogó délel
őtti birkózásának
köszönhetõen a délutáni programban 3- 5. helyért birkózott.
Titkos reményeinket beváltva érmes helyen végzett, ezzel a szabadfogásúak második érmét szerezte meg.

Európa 5. legjobb csapata lett ezekkel az eredményekkel a magyar küldöttség. 

Teljes eredménylista: 

 

SZABADFOGÁS:

 

42 kg Kupusz Mátyás 10. (17 induló)

 

46 kg Kozák István 7. (18 induló)

 

50 kg Györgyi Péter 7. (19 induló)

 

54 kg TŐZSÉR SÁNDOR EZÜSTÉRMES! (23 induló)

 

58 kg Bányi Olivér 8. (22 induló)

 

69 kg ADAMECZ József 5. (21 induló)

 

63 kg Faragó József 14. (21 induló)

 

76 kg Rögler Gábor 7. (19 induló)

 

85 kg Ligeti Dániel 9. (15 induló)

 

100kg CSERCSICS RICHÁRD- bronzérmes (17 induló)

 

Szabadfogású csapatverseny: 1. Törökország 77 pont, 2. Oroszország 75 pont, 3. Ukrajna 69 pont, 4. Moldávia 50 pont, 5. Magyarország 41 pont – a résztvevő 22 nemzet között!

 

 

NŐI BIRKÓZÁS:

 

43 kg-ban a ceglédi Rácz Dóra a 7. helyen zárt 15 fős csoportjában.

46 kg-ban KÖTELES ALEXANDRA törökszentmiklósi birkózó bronzérmet szerzett a 14 fős mezőnyben.

 

52 kg-ban SLEISZ GABRIELLA ötödik lett. (13 fős csoport)

 

60 kg-ban Szalai Beáta sajnos az utolsó helyen végzett súlycsoportojában. (14 fős csoport)

 

70 kg-ban MIHÁLY KRISZTINA az ötödik helyen végzett (12 fős mezőny)

 

49 kg-ban Barka Emese, a 11. helyen végzett a 16 induló között.

 

56 kg-ban Molnár Andrea a 14. helyen végzett a 15 fős mezőnyben.

 

A lány csapatverseny: 1. Oroszország 5 pont, 2. Ukrajna 73 pont, 3. Svédország 66 pont, 4. Németország 60 pont, 5. Lengyelország 49 pont, 6. Bulgária 37 pont, 7. Romaánia 35., 8. Fehéroroszország 23. 9. Magyarország 21.

 

 

KÖTÖTTFOGÁS:

 

42 kg-ban Molnár Ádám a 13. helyen végzett a 15 fős mezőnyben.

 

46 kg-ban Lévai István mérlegelési gondok miatt nem indult.

 

50 kg-ban Lévai Attila pontszerzőként 7. lett a 20 induló között.

 

58 kg-ban Madarasi Gábor 12. helyezést ért el a 23 fős súlycsoportjában.

 

63 kg HLAVATY DÁNIEL 5. helyre verekedte fel magát a 20 fős mezőnyben.

 

69 kg-ban Szabó Martin a 12. helyen végzett a 20 fős mezőnyben.

 

A 76 kg-ban PÁPA PÉTER a 18 versenyző között 5. helyezést ért el

 

85 kg-ban  MAJOROS ÁRMIN ötödik lett a 17 fős mezőnyben.

 

100 kg-ban az oroshári Budavári Tibor 13. lett a 18 fős mezőnyben.


 

Kötöttfogásban a csapatversenyt Törökország nyerte 91 ponttal.

2. Oroszország (72), 3. Örményország (50) 4. Ukrajna (46), 5. Lengyelország (35), 6. Bulgária (34), 7. Azerbajdzsán (32), 8. Grúzia (31), 9. Románia (26), 10. Magyarország 26 ponttal

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.