Kiemelt hírek

Jelentős magyar siker a moszkvai EKF bírói vizsgán

2012. június 21. | szerző akadmin | Karate

A Regionális Európa Bajnokság mellett zajló vizsgákon, több mint száz kandidáló közül a magyar bírói csapat szerezte a legtöbb nemzetközi minősítést:

 
Az EKF idén június 7-10. között Moszkvában tartotta éves nemzetközi bírói vizsgáját a Regionális Európa Bajnokság keretei között. A versenyen 42 ország indított, összesen 110 csapatot.

 
A torna küzdelmein túl a birók is komoly erőpróba elé néztek, hiszen ez évben is rengeteg – 96 kumite és 28 kata – vizsgázó próbált nemzetközi bírói minősítést szerezni, vagy előrébb lépni a ranglétrán. Ez nagyjából a vizsgázók felének sikerült. Érdekesség, hogy a korábbi évekhez képest a jelöltek idén jelentősen többen voltak.
 
Az első napon a regisztrációt Kumite és Kata képzés követte, melyen összefoglalták az új versenyszabály fontosabb változásait és néhány gyakorlati példán keresztül mutatták be az új rendszer működését.
 
A második nap az elméleti tesztek írásával indult, majd a kata gyakorlati vizsga első fele került lebonyolításra, ahol a kandidálóknak egy saját és egy másik stílusból választott shitei katát kellett bemutatni és válaszolni a vizsgáztatók kérdéseire.
 
A harmadik napon élesben, a versenyen bíráskodtak a vizsgázók, miközben az EKF Bírói Bizottságának tagjai folyamatosan értékelték a teljesítményüket.
 
Az eredményeket vasárnap, a döntők után hirdették ki. Idén a magyar bírói csapat szerezte a legtöbb nemzetközi minősítést: Kecskés Ferenc és Tausz Marcell nemzetközi vezetőbírói, „EKF Referee B” minősítést szerzett.
Falusi Márton kumitében lépett előre, „EKF Kumite Judge A” fokozatra vizsgázott sikeresen.
Négy új jelöltünk is szépen szerepelt a vizsgán. Hegedűs Nikolett és Utasi Viktor katában és kumitében, Pudner Balázs és Fekete Kertész Zoltán pedig katában ért el „EKF Judge B” minősítést.”

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.