Kiemelt hírek

Ismét japán kendómestereket fogadunk

2013. január 28. | szerző akadmin | Kendo

Mint az már hosszú évek óta hagyomány, februárban ismét hazánkba érkezik a tokiói Kokushikan Egyetem kendós delegációja.
A Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség és a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának közreműködésével megvalósuló program során több napot töltenek a japán diákok és mestereik Magyarországon.

A Kokushikan Egyetem a kendo fellegvára. Az itt tanuló vívók a világ legjobbjai.

A február 13-án érkező küldöttség vezetője Ota Masataka sensei (kendo 8. dan) és a diákokat kísérő tanár Kubo Yuuki (6. dan), valamint két diáklány Budapesten tartózkodik majd, a tizenegy fiú diák pedig a vidéki kendo klubok vendége lesz (Szegeden, Csomádon, Győrzámolyon, Miskolcon és első alkalommal Székesfehérváron).

Ota Masataka 8. Dan kendo

A japán csapat itt tartozódásának ideje alatt hét közben a fiúk a vidéki klubok edzéseit látogatják, míg a tanárok és a két lány kendoka február 14-én a Magyar-Japán Kendo Klub, 15-én a  Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub edzésén vesz majd részt.
A 16-án, szombaton Női Kendo Napot rendez a Szövetség az MJKK dojoban, vasárnap pedig a Magyar Kendo Válogatottal tartja közös edzését a 13 fős diák csapat.

 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.