Kiemelt hírek

Irány Coimbra! Mit várhatunk a kick-box válogatottunktól a vébén?

2007. november 25. | szerző akadmin | Kick-box

Dunavarsányban készült a magyar kick-box válogatott a a kedden kezdődő világbajnokságra. Edzők és fighterek a mikrofon előtt.

Napi három edzéssel készül a november 27. és december 3. közt a portugál Coimbrában megrendezendő semi-contact, full-contact, aero-kick-boxing és zenés formagyakorlat kick-box világbajnokságra nemzeti együttesünk.





Debreczeni Dezső akcióban
A magyar válogatott tagjai az országos bajnokok közül kerülnek ki, az országos bajnoki négyes döntőbe pedig az egész éves teljesítmény, a ranglisták alapján kerültek be a versenyzők.
Semi-contact szabályrendszerben tapasztalt csapat utazik, kiegészítve néhány ifjú tehetséggel.

Király István
szövetségi edző a következőket nyilatkozta a felkészülésről: 

Nagyon meg vagyok elégedve a versenyzők munkájával, hozzáállásával, s a jelenlegi felkészültség szintjével. Komoly kondícionális felkészültséggel jöttek a táborba, amit most véglegesítetünk. Napi három edzéssel készülünk, és a futások is a semi-contact követelményeinek alárendelten folynak, gyorsításokkal kiegészítve. Sok a küzdelem is.

Technikailag mindenki nagyon jó szinten áll, itt már csak a csiszolásra került sor. Mivel szerintem a semi-contact 40%- ig a mentális felkészültségre épül, itt már fontos a szellemi kondíció fejlesztése, ezért a taktikai elemek, az elképzelt , előfordulható szituációk megoldása került most elő, egészen a világbajnokság szintjén előforduló szélsőséges esetekig.

Nagyon jó a hangulat, összeforrott a csapat, mint kollektíva is. A legfiatalabbaktól a legöregebbekig mindenki beállt a sorba. Aki light-contact vb-n már túl van, ők sem fáradtak. Marton Klára,  Dancsó Zoltán és a Debreczeni Dezső éppen úgy hajt, mint a többi fighter, a fáradtság nyomai nélkül. Csak dicséret illeti Őket! A fiatalok pedig a rájuk jellemző tüzességgel edzenek.

– Mik az esélyek a világbajnokságon?

Nem lesz könnyű, súlycsoportonként 6-8 ember nyerhet. Tehát, ha valaki bejut a legjobb nyolc közé, annak esélye van az aranyéremre. Ha valaki érmes helyre jut be, az teljesítette az elvárásomat. De nem szívesen tippelek arra, hogy kitől várhatunk győzelmet.

Soha nem szoktam tippelni, de a legjobb négybe legalább tíz versenyzőt várok tőlünk.

– Egészséges mindenki?

– Szerencsére igen, a nagy terhelés ellenére is. Kisebb bőrsérülések előfordulnak, de komoly sérülés nem fordult elő, annak ellenére, hogy talán most értük el a holtpontot, s most már jövünk felfelé. Az utolsó napokon már napi két edzés lesz csak.

Az aero-kick-boxing válogatott címvédőként utazik Coimbrába, ráadásul tavaly, a lisszaboni Európa-bajnokságon az Európa-bajnoki címet is megszerezték. A csapat frontembere, az egyéni és csapatvilágbajnok Gazdag Brigitta is megszólalt:

– Az országos bajnokság óta folyamatosan készülünk, szinte minden tartunk edzést, gyakorlást, hétvégeken naponta kettőt is. Fizikálisan és technikailag egyaránt, s fejlesztjük az összhangot is, ami a csapatversenyben döntő fontosságú.

– A régi gyakorlatot újítottátok fel, vagy teljesen új gyakorlattal mentek Coimbrába?

Az országos bajnokságra készítettük a gyakorlatot, tehát nem teljesen új, de más, mint mit például a szegedi Világkupán mutattunk be.

– Indultok mind a kettő kategóriában, a stepped nélküliben és a steppadosban egyaránt. Jelent-e ez problémát?

Abszolút nem. Fizikailag nehezebb a steppados, de egyébként nem jelent gondot. Egyénileg is teljesen új programmal készülök. Remélem, a hármas terhelést (a két csapat és az a egyénit) bírni fogom kondival, egyedül a csípőmmel van problémám, de reméljük, nem fog begyulladni.
 
– Ti vagytok a Világ- és Európa-bajnoki cím védői. Mennyire jó, mennyire rossz Nektek? Hogyan élitek ezt meg?

– Egyrészt nagyon jó érzés, de kicsit több a stressz bennünk, úgy érezzük, hogy a győzelmet most már elvárja tőlünk a szakma és a közvélemény.

– Azért mosolyogni fogtok a gyakorlatok közben?

Én biztosan, s szerintem a többiek is!

A full-contact válogatott nem minden súlycsoportban visz versenyzőket, de a kiutazók között rutinos, sok nagy csatát megjárt, eredményes sportembereket is találunk szép számmal. Katona Attila szövetségi edzőt kérdezzük meg a felkészülés állásáról:

Nagyon keményen készültünk a tornára Debrecenben. Az első hét közepén értük el a fizikális és mentális holtpontot. De most, a végéhez közeledve egyre jobb a hangulat.

Tegnap egy tíz menetes küzdelmi sorozatot edzettünk, ami mind hangulatát, mind technikai szintjét tekintve biztató. Nagyon jó a csapatszellem. Sérülése egyedül Meiszter Gabornak van, egy könyökhúzódás, de két -három nap alatt az orvosi vélemény szerint rendbe jöhet.

Csak a legjobbat mondhatom a versenyzők hozzáállásáról. Hogy ez mire lesz elég, nem tudom, hatalmas mezőny lép a kötelek közé.

Úgy hallottam, hogy 70 ország körül az induló létszám. Ha a tavalyi lisszaboni EB eredményt megközelítjük, ahol majdnem mindenki érmes lett, akkor elégedettek lehetünk.

– Valóban éremesélyesek versenyzőink?
 
Legalább a fele olyan versenyző, aki már több világversenyen érmet szerzett. Az újoncok is – Szemők Pista, Hornok Zsolt – olyanok, akik magyar bajnokságot nyertek. Ügyesek, de az kérdés, hogy ez mire lesz elég egy orosz vagy ukrán ellenfél ellen. Nem szívesen tippelek, már csak babonából sem. Mindenki önmagához képest jó formában van. Sok függ majd a sorsolástól.

A magyar válogatott november 27-én reggel utazik repülőgéppel Frankfurton keresztül Portóba, majd onnan busszal Coimbrába.
A hét programja az ilyen jellegű világversenyeken megszokott lesz.

A VB programja
November 27. kedd
9.00 – 18.00 mérlegelés
15.00 – 19.00 bírói értekezlet
November 28. (szerda) 10.00 – 13.00 bírói továbbképzés
November 29 (csütörtök) 10.00 – 19.00selejtezők
November 30 (péntek)10.00 – 19.00 selejtezők
December 1 (szombat) A döntők első része
December 2 (vasárnap) A döntők második része
Este: Záróünnepség,”Sayonara Party”.
December 3 (hétfő) Hazautazás

Az induló csapat: semi-contact férfiak
57 kg. Debreczeni Dezső (Békéscsabai Lakótelepi SE)
63 kg. Hirsch Viktor (Zoltek SE)
69 kg. Imre Tamás (Királyteam Csepel)
74 kg. Jároszkiewicz Krisztián (Királyteam Csepel)
79 kg. Mórádi Zsolt (Királyteam Csepel)
89 kg. Dancsó Zoltán (Kondor és Sragner, Controll SE, Szombathely)
89 kg. Csikós Péter (Bp.Hunyadi János SE)
94 kg. Wappel Tibor (Kopula Classic SE, Szombathely)
+94 kg. Kecskés Tamás (Szeged Tigers)

Nők:
50 kg. Krempf Réka (Esztergomi KBSE)
55 kg. Diligens Klaudia (Királyteam Csepel)
60 kg. Marton Klára (Kondor és Sragner, Contoll SE, Szombathely)
65 kg. Dancsecs Bojána (Dinamica SE, Körmend)
70 kg. Minda Zsófia (Királyteam Csepel)
370 kg. Kondár Anna (Bajna SE)

Full-contact:
57 kg. Kiss Gábor (PTC PEAC RFC SE, Pécs)
60 kg. Sándor Kornél (Fontana SE, Debrecen)
63,5 kg. Szemők István (Esztergom Kertváros SE)
67 kg. Nagy Zsolt (Fontana SE, Debrecen)
71 kg. Győrffy Csaba (Fontana SE, Debrecen)
75 kg. Hornok Zsolt (Szegedi Boxklub)
81 kg. Rácz Dénes (Szeged Tigers)
91 kg. Boros Attila (Fontana SE, Debrecen)
+91 kg. Meiszter Gábor (Szeged Tigers)

Nők:
56 kg. Szuknai Zsuzsa (Szeged Tigers)
+70 kg. Zatykó Zita (Szeged Tigers)

Aero-kick-boxing
Egyéni steppados: Hegyi Mariann (Zoltek SE)
Egyéni steppad nélküli: Gazdag Brigitta (Zoltek SE)
Steppados,és steppad nélkülinői csapat: Kriszeg Tímea, Hegyi Mariannn, Gazdag Brigitta (Zoltek SE)

A delegáció vezetője Zrínyi Miklós mesteredző, szövetségi kapitány lesz;edzőként Király István, Katona Attila és Szabó Sándor szövetségi edzők kísérik a csapatot.

Versenybíróként Galambos Péter, Szabó Gábor, Polgár Zsolt és Gregor László nemzetközi minősítésű bírók utaznak.

Forrás: kickbox.hu

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.