Kiemelt hírek

Huszonegy WTF taekwondo érem a puttonyban

2012. december 9. | szerző akadmin | Taekwon do

Mindent vitt a magyar csapat a csehországi taekwondo versenyen, ahol 6 ország több mint 20 csapata és közel 400 versenyzője indult.

December 8-án, szombaton az alapozó időszak előtti utolsó viadal következett a teljes WTF taekvondo válogatott keretnek minden korosztály számára. A mieink a legerősebb válogatottal indulnak útnak a rendre magyar sikereket hozó versenyre. Erős ellenfelekre lehetett előzetesen számítani, hisz a házigazdák mellett a komoly erőt képviselő német, szlovák, horvát, szerb küldöttség is bejelentkezett az érmekért. A tétet emelte, hogy a cseh open a nemzetközi pontérték-táblázatba is beszámít.

A torna kiválóan sikerült, hiszen az utánpótlás (gyerek, kadet, junior) és felnőtt versenyzők csapat szinten remekeltek az év utolsó megmérettetésén: 6 arany, 7 ezüst, 8 bronzérem jelezte felkészültségüket! 

 
A csapat vezetői úgy vélik,az éremhalmozás mellett legalább annyira fontos, hogy igazi csapatként szerepelt a küldöttség.

– Egy versenyen nem győzhet mindenki. De ha mindenki a maximumot hozza, és lehet, hogy az érem nem lesz a legfényesebb, a befektetett munka akkor is meghozza a gyümölcsét. Lehet, hogy most, lehet, hogy később, máshol, nagyobb versenyen. Nagyon büszkék voltunk, hogy ilyen jó hangulatban, és eredményesen sikerült zárni az évet a versenyeket illetően a magyar válogatottnak – fogalmazott Mércse Attila és Tóth Balázs, a csapat vezetői.

A válogatott számára itt nem ért véget az év, december 15. és 22. között a juniorok és a felnőttek Tatán edzőtáboroznak majd. Ide azok kaptak elsősorban meghívást, akikre a jövő évben a világversenyeken számíthat a szövetség.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.