Kiemelt hírek

HEGYEM: Karácsondon dobás- és földharctechnikákat oktattak

2013. október 1. | szerző akadmin | Judo

Szeptember elején a karácsondi Jang Tang Do mester, Veréb Zoltán (2. DAN) edzésére látogatott el Shihan Büki Péter (5. DAN).
– A salgóbányai HEGYEM Szeretet Táborban beszéltük meg Veréb Zoltán mesterrel, hogy a tanév elindulása után elmegyek hozzájuk edzést tartani. Az volt a cél, hogy olyan judós, közelharc-elemeket mutassak be, amiket a harcművészek be tudnak majd építeni a saját stílusuk technikai repertoárjába.

A Gyöngyös mellett található Karácsond lelkes csapata szívesen és várakozással fogadta a vendéget.
Azt már régóta tudjuk, hogy Veréb mester igyekszik a lehető legsokoldalúbb harcosokat nevelni a helyi gyerekekből, mert – hitvallása szerint… – csak így lehet a legjobban felkészíteni őket az élet kihívásaira. Ékes bizonyítéka ennek, hogy a lurkók többféle szabályrendszerben is próbára teszik tudásukat, vagyis sokféle versenyen vesznek részt.

– Ez is apropó volt… A gyerekek a kempo versenyekre készülve érezték fontosnak, hogy az ütő-rugó technikáikat kiegészítsék a HEGYEM táborban, tőlem látott judo dobásokkal. Különösen a hatékony földrevitelek módszereire voltak kíváncsiak – mesélte a hegyem.hu-nak Büki Péter, aki kétszer három órás edzést tartott Karácsondon.

– Egy versenyző felkészítését mindig az adott verseny szabályaihoz igazítva kell elvégezni; a technikai és a taktikai felkészítést egyaránt. Ezért a gyerekek igényeinek megfelelően oktattam a fogásokat. Összekapaszkodásnál a sikeres földrevitelek elérése volt a cél, illetve azok kivédése. A különböző közelharc helyzeteknek megfelelően gyakoroltuk az adott technikákat. Délelőtt a felsőtestre, (nyakra, karra, törzsre) való fogásokból gyakorolták a különféle lábdobásokat, leforgatásokat, a délutáni edzésen pedig a lábrafogásos technikákat vettük át – részletezett a Shihan.

A beszámolóból kiderül, hogy a gyerekek minden helyzetből elsajátították a támadó és a védekező fél szerepét, hiszen a küzdelemben mindkettőre szükség lehet. Először ellenállás nélkül gyakorolták a technikákat, majd a megfelelő szituációkból az ellenfél ellenállásával kellett végrehajtani az akciókat. A metodika szerint csak ezzel a módszerrel lehet a tanítványokat oktatni, mivel így ösztönösen ráéreznek majd a helyes kivitelezésre, és így a hibák javítására is lehetőség nyílik.

Természetesen a gyerekek – a stratégiai alkalmazás sikere érdekében – elméleti magyarázatot is kaptak az adott küzdelmi szituációkban a megfelelő technika kiválasztására, illetve célszerű végrehajtására.
A sikeres földrevitelek után a gyerekek a kedvező földharc helyzet kiharcolásának lehetőségeit tanulták meg, sőt pár hatékony földharc technikát is megismertek.

– A földharc azonban már egy másik terjedelmes fejezet a küzdősportok világában, amire a legközelebbi találkozásunkkor fogunk visszatérni. Amire valószínűleg nem kell sokáig várni, hiszen rendkívül sikeresen, jó hangulatban telt el az egész nap – összegzett a vezető mester.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.