Kiemelt hírek

Hegedűs Csaba: “Ünnepre készül a birkózótársadalom a budapesti VB-n”

2013. szeptember 13. | szerző akadmin | Birkózás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi döntése után a világ birkózói ünnepelni érkeznek a hétfőn kezdődő budapesti világbajnokságra a magyar szövetség elnöke szerint.
A szervező bizottságot is vezető Hegedüs Csaba jelezte, hogy a birkózás olimpián maradásért vívott több hónapos küzdelme miatt a vb-szervezés is nehézségekbe ütközött. Hozzátette, a vasárnapi NOB-döntés után, amely biztosította a sportág helyét a 2020-as és 2024-es játékokon, reményei szerint a birkózás túl van a nehézségeken.

A sportvezető bízik abban, hogy minden éremből szerez a csapat, méghozzá többet is a Papp László Budapest Sportarénában. Lőrincz Tamást, a kötöttfogásúak 66 kg-os kategóriájának olimpiai ezüstérmesét, idei Európa-bajnokát egyértelmű favoritnak nevezte, de azt is hangsúlyozta, számára a csapat minden tagja potenciális pontszerző, éremvárományos.

Lőrincz (a képen jobbra) elmondta: nem akar nagy kijelentéseket tenni, ezért csak annyit jegyez meg, hogy a válogatott minden munkát elvégzett, és nagyon magabiztosan várja ő maga is a versenyt.

A világbajnokság pontos indulói létszámát egyelőre nem tudni, mert a végleges név szerinti nevezéseket még sokan nem adták le. Az ugyanakkor biztos, hogy a női birkózás két legnagyobb alakja, az egyaránt háromszoros olimpiai bajnok japán Josida Szaori és Icso Kaori szőnyegre lép az arénában, ahol összesen hét világbajnoki címvédő szerepel majd.

A sajtóeseményen Hegedüs gratulált Thomas Bach új NOB-elnöknek, és ismét reményét fejezte ki, hogy a német sportdiplomata el tud látogatni a világbajnokságra. A jelenlévők megemlékeztek a kedden elhunyt Gurics Görgy olimpiai bronzérmes, világbajnok birkózóról, mesteredzőről, aki több mint egy évtizeden át irányította a magyar válogatottat.

A vb-n felveszik a sportág Hírességek Csarnokába Kocsis Ferencet, Moszkva olimpiai bajnokát és Gáspár Tamás világbajnokot, a magyar szövetség igazgatóját.

A hazai csapatban a héten egy változás történt, miután Sleisz Gabriella (63 kg) kézközépcsont-törést szenvedett. Helyette Sándor Klaudia lép majd szőnyegre.

A világbajnokságot a Magyar Televízió és a telesport.hu is közvetíti.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.