Kiemelt hírek

Hatalmas siker volt az első pécsi K-1 gála

2013. május 7. | szerző akadmin | K1

Nemzetközi mezőny, tizenegy meccs, három szabályrendszerben – tökéletes szervezéssel.

 

A Magyar Kick-Box Szövetség az RFC Promotion Kft-vel közösen, K-1 Küzdősport Gálát szervezett 2013. május 4-én Pécsett, a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban. A szervezőket dicséret illeti a hatékony marketing munkáért, hiszen annak ellenére, hogy Pécsett először került megrendezésre K-1 szabályrendszerű sportrendezvény, a sportcsarnokot szinte teljesen megtöltötték az érdeklődők.
Az összegyűlteket, hivatalos megnyitó keretein belül Dr. Páva Zsolt Pécs Város Polgármestere, valamint Dr. Leyrer Richárd a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a Magyar Kick-Boksz Szövetség elnöke köszöntötte.
Az est folyamán a nézők 11 mérkőzést tekinthettek meg, amelyek low-kick, full contact és K-1 szabályrendszerben zajlottak le. A nemzetközi mezőnyben, szlovák, román és szerb versenyzők valamint a magyar RE-GYM, Rajah Hungary és a Békéscsabai Ltp. SE sportolói képviseltették magukat vendégként, a piros sarokban. A hazaiakat, a kék sarokban a PTE PEAC RFC Küzdősport szakosztály versenyzői képviselték.
Bemutató mérkőzésen, K-1 gyerek kategóriában a PTE PEAC RFC versenyzője, Pap Hiláriusz csapott össze a RE-GYM versenyzőjével Vincze Zoárddal. A mérkőzést 2-1-es pontozással, Vincze Zoárd nyerte.

A következő három mérkőzés K-1 szabályrendszerben, 81 és 71 kg-os súlycsoportokban zajlott, ami egy hazai és két vendég győzelmet hozott. 71 kg-ban Kiss András (RE-GYM), K.O-val győzött az első menetben Ahmed Hamaid (PTE PEAC RFC) ellen.
A negyedik mérkőzésen, a szerb Nikolai Vukic és Sárközi Attila (PTE PEAC RFC) küzdött meg egymással, Full Contact szabályrendszerben. A jó iramú mérkőzésen, a hazaiak közönség kedvence, Sárközi Attila győzött 3-0-as pontozással.
Az ötödik és hatodik mérkőzést K-1 szabályrendszerben 75 és 65 kg-ban rendezték és mindkettő hazai sikert hozott. Sárdi Tamás (PTE PEAC RFC) pontozással, míg Bakacs Dezső (PTE PEAC RFC) K.O.-val győzött román ellenfele ellen.
A hetedik mérkőzésen Low Kick szabályrendszerben, 63,5 kg-ban Kiss Gábor (PTE PEAC RFC) és Géczei Róbert (Békéscsabai Ltp. SE) mérte össze tudását. A mérkőzésen a bírák egyhangú pontozással Géczeit hozták ki győztesnek.
Női K-1 szabályrendszerben, 71 kg-os súlycsoportban a PTE PEAC RFC Európa bajnoka, Brunner Boglárka diadalmaskodott, a szlovák Stella Cechvalova felett.

Az utolsó előtti mérkőzés K-1 91+ súlycsoportban szlovák győzelmet hozott, hiszen Kis Balázs (PTE PEAC RFC) edzője a második menetben „bedobta a törölközőt” így Ivan Pavle (Hanuman GYM Bratislava) győzött.
Az est főmérkőzésén, Szűcs Barnabás (RE-GYM) és Szabó László (Békéscsabai Ltp. SE.) mérte össze tudását K-1 szabályrendszerben, 81 kg-ban. Az igazán pörgős és szoros mérkőzésben benne volt egy 4. extra menet lehetősége is, de a bírák úgy látták, hogy az esetleges sérülések elkerülése végett eredményt hirdetnek. A mérkőzést pontozással Szűcs Barnabás (RE-GYM) nyerte.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.