Kiemelt hírek

Hamarosan kezdődik a keszthelyi ökölvívó Eb

2015. augusztus 14. | szerző SzlobMil | Ökölvívás

Az augusztus 16 és 22. között sorra kerülő női ifjúsági és junior Európa-bajnokság ünnepélyes megnyitására vasárnap 15 órakor kerül sor Keszthelyen a Csokonai Gimnázium tornacsarnokában.  Az eddigi öt női ifjúsági és junior Európa-bajnokságon összesen 14 magyar érem született, 3 ezüst és 11 bronz (az ifjúságiaknál 1 ezüst és 7 bronz, a junioroknál 2 ezüst és 4 bronz).  A csapatban többen is esélyesek lehetnek az első magyar aranyra, hiszen öt olyan versenyző is tagja a kereteknek, akik tavaly illetve idén világversenyeken érmekkel bizonyították rátermettségüket, felkészültségüket.

AX2U5907

Csötönyi Sándor a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnöke közölte, hogy több mint 200 lány érkezik 25 országból. A MÖSZ célja  a hazai rendezéssel az, hogy segítsen kiemelkedni azoknak a versenyzőknek, akik közül 2020-ra már olimpiai kvalifikációt is szerezhetnek néhányan. Biztosra veszem, hogy óriási versenyeket látunk majd és néhány leendő olimpiai bajnokhoz és érmeshez is szerencsénk lesz – zárta nyilatkozatát az elnök.

Seres Attila a női ifjúsági és junior utánpótlás válogatott keretedzője jelezte, hogy a sikeres felkészülést követően akár 4-5 éremben is bizakodik, annak ellenére is, hogy a 21 ringbe lépő magyar lány között három is akad, aki élete első nemzetközi mérkőzésén lép majd ringbe (Petrovics, Bence, Kökény).

A szakember beszámolt arról is, hogy komoly sérülés nem zavarta a munkát a tatai edzőtáborban sem, az eredeti tervek szerint végezték el a munkát. Ennek a végén óriási segítséget jelentett az, hogy  Tatán együtt készülhettek a kitűnő olaszokkal, akik nagyon magas szinten állnak, megengedhették maguknak még azt is, hogy VB ezüstérmest is kihagytak a csapatukból, gyengébb formája miatt. De így is volt kitől mit tanulni, mert világ és Európa-bajnok is szerepel a csapatukban. Sokat jelentett az olaszokkal való közös munka, mert így sokkal élesebb és versenyszerűbb volt minden edzés.

AX2U5822

Eb 2015 Keszthely
Ifjúsági csapat

48 kg Kalmár Beatrix Kecskemét, 51 kg Viglási Alexandra Varjú Boksz, 54 kg Róka Vanessza Sopron-Gyevát, 57 kg Kiss Marietta Egri SI,60 kg Takács Tímea Halásztelek, ifjúsági Vb 2015 3., 64 kg Kiss Tünde Halásztelek, junior Eb 2014 3.,  69 kg Cseri Gitta Szeged BC, 75 kg Szokol Fanni Ring SC Kaposvár, junior Eb 2014 3., 81 kg Pallás Szimonetta DVSC, 81+kg Bencze Eszter Vecsés SE

Junior csapat 

46 kg Károlyi Gabriella Ring SK Kaposvár, 48 kg Kondákor Emília BBA Nagykanizsa, 50 kg
Finesz Kamilla FittBoksz Kőszeg, 52 kg Nagy Angéla DVSC, 54 kg Endre Krisztina Kiskunfélegyháza, 57 kg Kökény Szandra Taksony, 60 kg Villás Veronika KSI, 63 kg Gáll Bernadett Sopron-Gyevát, junior Eb 2014 3., 66 kg Petrovics Gabriella Ring SK Kaposvár, 80 kg Budai Vivien KSI, junior Vb 2015 3., 80+kg Juhász Adrienn Halásztelek

A női ökölvívás hazai elterjedtségére – legalábbis az utánpótlás korosztályban – jellemző, hogy összesen 14 klubból érkeznek a keretek tagjai. Halásztelekről és Kaposvárról 3-3, a Sopron-Gyevát, a DVSC és a KSI részéről 2-2 öklöző, Kecskemét, Eger, Szeged, Vecsés, Nagykanizsa, Kőszeg, Kiskunfélegyháza, Taksony és a Varjú Box 1-1 versenyző készül az EB-re.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.