Kiemelt hírek

Hajrá! Debreczeni Dezső a folytatás mellett döntött

2008. február 6. | szerző akadmin | Kick-box

Minden idők egyik legeredményesebb magyar kick-boksz versenyzője a 2008-as év többfrontos kihívásait is felvállalja, és az újabb Európa-bajnoki címekért hajt.

A Békéscsabai Lakótelepi SE All-Style Karate és Kick-boksz Szakosztálya január 3-án elkezdte a 2008 évi felkészülési programot.
Jó hír, hogy elkezdte az edzéseket Debreczeni Dezső, a szakosztály hétszeres világbajnok, nyolcszoros Európa-bajnok, 34 éves élversenyzője is, aki láthatóan nagy kedvvel készült a fiatalokkal:
Elkezdtem az edzéseket. Most a legfontosabb, hogy a március elején rendezendő Irish Open-en jól szerepeljek Dublinban, ugyanis tavaly megnyertem. Sok ember véleményét kikértem a folytatásról, úgy gondolom: van kedvem az edzésekhez. Hogy milyen mértékben, az majd függ a mezőnytől, a formától, és attól is, hogyan sikerül a felkészülésem.

A nemrég az Év Legeredményesebb Sportolója Békés megyei választásán fölényesen nyerő fighter számára még mindig akad motiváció, így egyelőre páratlanul eredményes sportpályafutása folytatása mellett döntött.
– Talán az hajt, hogy jól érzem magam a csapattal, hiányzik ez a fajta közösség. Remélem, ez elég lesz arra, hogy “felszívjam” magam, amikor pedig elindulnak a versenyek, biztosan elkap a szenvedély…


Nem az első és remélhetőleg nem is az utolsó Debreczeni-trófea…

Dezső a munka és a folyamatban lévő főiskolai tanulmányai mellett edzéseket is tart tanítványainak, így négy fronton kell helytállnia, ami bizony nem kis próbatételt jelent.
Minden idők legeredményesebb magyar kick-boksz versenyzője azonban áll a kihívások elébe.
– Azzal tisztában vagyok, hogy félgőzzel ezt folytatni nem érdemes. Száz százalékot kíván, főképpen a nagyon fontos nyári időszakban, amikor vége az iskolának, a tanulásnak, lesz idő a hosszú és kimerítő edzőtáborokra. Most nem gondolok arra, hogy Európa-bajnok legyek, majd meglátjuk, mit hoz az év. Sok függ az első versenyektől, de tavaly jóval nagyobb volt a lelki teher. Most sokkal nyugodtabb vagyok. Kicsit saját örömömre is csinálom most! – nyilatkozta a fighter.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.