Kiemelt hírek

Hadfi Dániel edzőtáborról és szabadságról

2006. július 21. | szerző akadmin | Judo

A TFSE-Honvéd-Kipszer 100 kilogrammos kitűnősége elárulta: a szabadság alatt egyáltalán nem dzsúdózott.

A Judoinfo.hu a párizsi edzőtáborozás értékelésére a tavasz legsikeresebb felnőttversenyzőjét, a tamperei Európa-bajnokság ezüstérmesét kérte fel.

– Mennyi pihenőt kaptatok az Európa-bajnokság után?

– Jó három hetet – nem is mentünk dzsúdóterem közelébe. Év közben elég sokat utazunk, így a szabadságot végig itthon, a barátokkal töltöttem. Voltunk néhány napot a Balatonnál, itt-ott…






Hadfi tényleg pihent
– Nehéz elhinni rólad, hogy három hétig semmit sem sportolsz.

– Ez így tényleg nem igaz, fociztam, tollasoztam, amikor már nagyon hiányzott a munka, elmentem egy kicsit futni. De igyekeztem komolyan venni a feladatot, ez a három hét arról szólt, hogy csak semmi sport.

– A súlyod sikerült tartani?

– Persze, semmi gond sincs vele. Egy kevés feljött, de egy-két edzés alatt meg is szabadultam tőle.

– A feltöltődés után hogy tetszett Párizs?

– A tábor szakmai szempontból is jó volt, de az utat turistaként is nagyon élveztem, több nevezetességet is sikerült megnézni. Nagy élmény volt például felmenni az Eiffel-torony tetejére.

– A táborban kikkel gyakoroltál?

– A legtöbbet talán a francia Lemaire-rel, de érdekes volt, hogy az első küzdelemre az iráni Fallah-hal kerültem szembe. Ő volt az, akivel Kairóban a vigaszágon találkoztam, akkor az indításom után ő kapott jukót, és végül ő jutott el a bronzmérkőzésig. Nagyon barátságos volt, jókat meccseltünk, akárcsak a franciákkal, vagy a nagy öreggel, az izraeli Zeevivel.

– A küzdelmek ilyenkor is vérre mennek?

– Ha arra gondolsz… szóval komolyan veszi mindkét fél, senki sem szeret veszíteni. Zeevivel sokat harcoltam, hol ő került a földre, hol én, de ilyenkor úgy van vele az ember, hogy a lehetséges riválisoknak nem szabad mindent megmutatni. Azt pedig láttam, hogy a szeme sarkából gyakran figyelte a munkámat.






Hadfi döntőt vív
– A sérülések elkerültek Párizsban?

– Szerencsére igen, csak apróbb húzódásaim és zúzódásaim keletkeztek. A csapatból Braun Ákos járt a legrosszabbul, a térdével volt gondja, de úgy tudom, nem vészes a dolog.

– Mi lesz a következő közös program?

– Már hétfőn összegyűlik újra a csapat, valamennyien részt veszünk a paksi juniorversenyt követő edzőtáborozáson.


(Judoinfo.hu 2006
Fotók: Hangyási Dávid,
Európai Judószövetség, Záhonyi Tamás)

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.