Kiemelt hírek

Habash Antoine VB címért megy Szerbiába

2013. február 28. | szerző akadmin | Kick-box

Március 1-én, pénteken a szerbiai Jagodinában megrendezésre kerülő gála főmérkőzésén a hazaiak klasszisával, a címvédő Milos Aniccsal ütközik a WAKO PRO világbajnoki övéért a 60 kilogrammos súlycsoportban.

 

Anics ismert név a szakmában, a szerbek WAKO World GP-győztes csapatának húzóembere, a Szerbiában megrendezett fináléban látványos, fordulásos rúgással küldte padlóra orosz riválisát. Low-kick-ben és K-1-ben évek óta erősíti déli szomszédunk nemzeti csapatát.
– Rutinos, erős versenyző Anics, nagyon meg kell vernie Antoine-nak, hogy az ő kezét emeljék magasba a mérkőzés után – mondta Rehák György. – Bízom benne, ez sikerülni fog, a világbajnoki övért utazunk Szerbiába. Tudjuk, nem lesz könnyű dolgunk, a meccset Anics szűkebb pátriájában, Jagodinában rendezik, így abszolút hazai ringben küzd majd. A szerbek évek óta a világ élvonalához tartoznak, otthoni környezetben különösen jók, a fanatikus közönség űzi, hajtja őket. De nem féltem Antoine-t, öthetes kemény felkészülés áll mögöttünk, most már a finomítás, gyorsítás fázisában tartunk. Versenyzőm lelkiismeretesen elvégezte a munkát, készen áll arra, hogy az 5×3 percre tervezett mérkőzésen tudása legjavát nyújtsa. Sportolóm kézzel, térddel különösen kemény, bízunk benne, ezt Jagodinában, Anics ellen is megmutatja.

Habash Antoine nem érdemtelenül jutott a címmérkőzés lehetőségéhez, a WAKO ranglistáján második helyen áll a kihívók sorában. A Re-Gym-fighter 2011-ben a WAKO-nál amatőr vb-második, K-1-ben négyszeres Világ-kupa-győztes, de tavaly az IFMA Muaythai vb-bronzot is szerzett. Nem vitás, hatalmas kiugrási lehetőség számára a jagodinai bunyó, siker esetén a szakág szűk elitjébe kerülhet a profik között.
– Sokat tettem azért, hogy vb-címmeccs lehetőségéhez jussak, rengeteget edzettem mesteremmel, Rehák Györggyel – kezdte Antoine, aki mielőtt Rehák mesterhez került, ökölvívóként is eredményes volt, kitűnő kéztechnikával rendelkezik, s épít is erősségére. – Anics inkább lábbal erősebb, azt tervezzük, kézzel bontom le a fedezékét, aztán jöhetnek a térdesek, combosok. Egyre jobban haladok a lábtechnikákkal is, szeretném ezt az oldalamat is megmutatni. Tudom, pokoli hangulat vár majd rám, de úgy hiszem, riválisomon hazai ringben sokkal nagyobb lesz a nyomás. Egy világbajnoki öv a tét, szóval rajtam is lesz teher, de igyekszem kihasználni, hogy Anicson nagyobb a győzelmi kényszer. Bízom magamban, úgy érzem, le tudom győzni Anicsot, mindent megteszek a sikerért!

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.